MATE Kaposvári Campus

Agrártudományi Szekció

2023. április 4-6.

Rektori köszöntő

Rektori köszöntő

Utolsó frissítés: 2023 április 06.

Tisztelt Hallgatók! Tisztelt Oktatók!

Prof. Dr. Gyuricza Csaba, rektor


A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 2023 februárjában ünnepelte megalakulásának második évfordulóját, de jogelőd intézményeinek létrejötte, illetve az egyetemen művelt tudományterületek felsőfokú oktatása sokkal korábbra tehető. A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar Mezőgazdasági Szakosztályának 1920. évi létrejötte vagy – a felső szintű mezőgazdasági oktatás kezdeteit tekintve – a Georgikon alapítása óta eltelt időben sok változásra került sor az agrárfelsőoktatás és intézményünk egymással összefonódó történetében. A MATE és jogelőd intézményeinek szervezete számos átszervezésen ment keresztül, a kor aktuális problémáinak, kihívásainak megfelelően folyamatosan változott képzési struktúrája, és kiemelkedő oktatók, az oktatott tudományterületek legkiválóbb szakembereinek nemzedékei követték egymást. 

Vannak azonban olyan értékek és elvek, amelyek intézményünk története során mindig fontos szerepet játszottak, a sok változás mellett is megteremtették a folytonosságot. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen – jogelőd intézményeihez hasonlóan – hangsúlyos szerepet kap a tudományos minőség iránti elkötelezettség, a legmagasabb szintű tudás és értékek megszerzése és átadása, a hallgatók képességeinek kibontakoztatása, a tehetséges fiatalok támogatása, a szakmai, oktatói és kutatói utánpótlás biztosítása. 

A tehetséggondozás nemzetközileg is elismert színtere a tudományos diákköri munka és az erre épülő mozgalom, amely több évtizede jelen van a hazai felsőoktatásban és intézményünkben egyaránt. Számos PhD hallgatónk vagy épp intézeti, tanszéki kollégánk munkája nőtt ki TDK gyökerekből, sok egykori tudományos diákkörös hallgató dolgozik sikeres szakmai, kutatói pályán itthon és külföldön egyaránt. 

A TDK különböző szekcióinak Egyetemünk már többször otthont adott, örömömre szolgál, hogy a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciója nálunk, a Kaposvári Campuson kerül megrendezésre. 

A Szekció résztvevőinek a kötelező tananyag elsajátításán túl, a TDK-mozgalomra jellemző hallgató-tanár műhelymunkán keresztül lehetőségük volt az önálló kutatómunkára, és egy-egy tématerület és kutatási módszer mélyebb megismerésére. Az országos konferencián az intézményi konferenciákon megmérettetett hallgatók, az ország legjobbjai adhatnak számot munkájukról. A tudományos diákköri tevékenység lényeges mérföldköve az OTDK, hiszen egyedülálló fórumot biztosít a hallgatók számára kutatómunkájuk eredményeinek bemutatására, egymás tudományos tevékenységének, kutatási területének megismerésére, és megteremti a feltételeket a hallgatók közötti szakmai, tudományos véleménycseréhez, ösztönzi a tudóstársakkal történő diskurzust.  

Gratulálok minden idáig eljutott hallgatónak, hogy megtették első lépéseiket a tudomány világában, és az intézményi konferenciákon kiválónak mutatkoztak. Szintén gratuláció és köszönet illeti a mentorokat, kollégákat, akik önként szervezik a diákköri munkát, vállalnak bírálatot és zsűritagságot, megteremtik a közeget a diákok tehetségének kibontakoztatásához.

2021. évben vettük át a stafétát az Állatorvostudományi Egyetemtől. Munkatársaim nevében is megígérhetem, hogy a lehető legjobb képességünk szerint visszük tovább a tudományos diákköri munka jóhírét. 
Befejezésképpen minden hallgatónak sok sikert kívánok kutatómunkája eredményeinek bemutatásához és tudományos tevékenységének folytatásához. 

Gödöllő-Kaposvár, 2023 márciusa

Prof. Dr. Gyuricza Csaba 
rektor