Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék

Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék

Utolsó frissítés: 2022 március 08.

Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék

Tanszékvezető: dr. Valánszki István, egyetemi docens.

A Tanszék az intézet oktatásának széles spektrumában vesz részt: BSc, tájépítészmérnöki és településmérnöki MSc, tájépítész és kertművész MA (angolul is), PhD képzés. Az elméleti előadások mellett a hallgatók szakmai- és terepgyakorlatok keretében ismerhetik meg a tájvédelemmel, tájrehabilitációval, a természetvédelemmel és a környezetvédelemmel kapcsolatos települési és térségi szintű tervezői, kivitelezői és igazgatási feladatokat. A tanszék a helyi közösségekkel végzett gyakorlatias terepi munkában hisz, hallgatók intenzív bevonásával, tudatos kommunikációval: a tanszék 1992-es alapítása óta alatt közel 250 kihelyezett, csoportos műhely-gyakorlat szervezésére került sor falvakban, kisvárosokban és nemzeti parkokban, hazánk szinte minden tájegységébe eljutva. A műhelygyakorlatok jelentős részét a gyakorlati helyszíneken illetékes szervezetekkel megkötött hosszú távú együttműködési megállapodás alapján történik (pl. Vác Város Önkormányzata, Szentendre Város Önkormányzata, Esztergom Város Önkormányzata, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Pilisi Parkerdő Zrt.). 

Köszöntő

TVT Köszöntő

Utolsó frissítés: 2022 február 10.

Kedves Látogató!

Köszöntöm az ország első tájvédelmi tanszékének oldalán!

Mindig jellemző volt Tanszékünk oktatóira a hallgató-centrikus, segítő-támogató megközelítés, a helyi közösségekkel (települési önkormányzatok, civil szervezetek) való együtt gondolkodás, együttműködés. Fontos a szemléletünkben a terepi megismerés, személyes megtapasztalás élménye, a tájhoz kötődő érzelmek, a tájidentitás. Ezek a hagyományok a jövőben is igazodási pontot jelentenek, ugyanakkor a gyorsan változó kihívásokra reagálni kell az oktatás, a kutatás, a szakmai (tájépítészeti) feladatokban való részvétel során egyaránt.

Három stratégiai fejlesztési irányt határoztunk meg: a kommunikáció, a nemzetközi kapcsolatok és az oktatás-módszertan fejlesztése. Tesszük ezt lelkesen, meggyőződéssel, a lehetőségeket, megoldásokat, előrelépést keresve, mert hiszünk a tájépítész szakma, különösen a tájvédelmi értékrend hasznosságában és társadalmi-ökológiai-gazdasági fejlődésben játszott szerepében. Ezért mi főleg egyedi készségekkel, kompetenciákkal felvértezett, váratlan kihívásokra és csapatmunkára felkészült, fejlődőképes szakembereket szeretnénk képezni és a tájépítész szakmában elindítani.

Akár hallgatóként, akár szakmai partnerként kereste fel oldalunkat, várjuk a további együttműködés és együtt gondolkodás lehetőségét. Beszélgessünk, találjuk ki!

Tanszékünk aktualitásairól folyamatosan hírt adunk  Facebook oldalunkon és Instagram oldalunkon is.

Tevékenység

TVT Tevékenység

Utolsó frissítés: 2021 november 16.

A Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar 1992-es megalakításával egyidejűleg létesült Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék felelős a Tájrendező szakirányon folyó képzés szervezésért, valamint felelős a tájépítészmérnök képzésen a Tájvédelmi és Tájrehabilitációs szakirányon folyó képzésért és közvetlenül is részt vesz számos tantárgy oktatásában. Az elméleti előadások mellett a hallgatók szakmai gyakorlatok keretében ismerhetik meg a tájvédelemmel, tájrehabilitációval, a természetvédelemmel és a környezetvédelemmel kapcsolatos települési és térségi szintű tervezői, kivitelezői és igazgatási feladatokat. A tanszék tevékenységében az oktatás mellett fontos szerepet tölt be a tudományos munka. A tanszék munkatársai a módszertani jellegű vizsgálatoktól kezdve a gyakorlati alkalmazásokon át számos témakörben végeznek kutatást. Az új eredmények az írásos publikációkban és a konferencia előadásokon történő megjelenés mellett a tanszék által vállalt és készített területrendezési, településrendezési és tájrendezési tervekben, valamint önálló kiadványokban is felhasználásra kerülnek.

TVT közéleti tevékenység

Utolsó frissítés: 2022 március 09.

Tervezői jogosultságok és szakmai közéleti tevékenység   

Dr. Boromisza Zsombor

  • MTA köztestületi tagja
  • Európai Táj Egyezmény, Szakértői Testület tagja (Magyarország)
  • 4D Tájépítészeti és Kertművészeti folyóirat, szerkesztő bizottsági tag
  • Polish Journal of Natural Sciences folyóirat, szerkesztő bizottsági tag
  • The Problems of Landscape Ecology folyóirat, szerkesztőbizottsági tag
  • SZTV élővilágvédelmi szakértő 
  • SzTjV tájvédelmi szakértő 

Gergely Attila 

  • SZTjV tájvédelmi szakértő
  • SZTV élővilág-védelmi szakértő

Hubayné dr. Horváth Nóra

  • MTA, köztestületi tag
  • táj- és kertépítész vezető tervező K1
  • SZTjV tájvédelmi szakértő
  • A Deutsche Gesellschaft für Moor- und Torfkunde tagja

Dr. Illyés Zsuzsanna

  • MTA köztesületi tag
  • táj- és kertépítész vezető tervező K1
  • településrendezési zöldfelületi és tájrendezési vezető tervezői TK1
  • SZTjV tájvédelmi szakértő
  • Biatorbágy város tervtanácsának tagja

Módosné Bugyi Ildikó

  • településrendezési zöldfelületi és tájrendezési vezető tervezői TK1
  • táj- és kertépítész tervező K01

Dr. Valánszki István

  • MTA, köztestületi tag
  • SZTjV tájvédelmi szakértő
  • 4D Tájépítészeti és Kertművészeti folyóirat, szerkesztőbizottsági tag
  • Participatory Mapping Institute, tag

A Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék munkatársai közül hárman tagjai a Magyar Építész Kamarának. 

Együttműködések

A Tanszék rendszeres szakmai és oktatási kapcsolatot tart:

  • Vác Város Polgármesteri Hivatala,
  • Budapest, XXII. kerület Polgármesteri Hivatala,
  • Bükki Nemzeti Park Igazgatóság,
  • Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság,
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye Önkormányzati Hivatala,
  • Topo-Lynx Kft.,
  • Göd Város Önkormányzata,
  • Pilisi Parkerdő ZRt.,
  • Ipolyerdő Zrt.,
  • Agrárminisztérium
  • Lechner Tudásközpont,
  • Esztergom Város Önkormányzata,
  • Szentendre Város Önkormányzata,
  • Pilisi Sziklák Natúrpark,
  • Tápió Natúrpark,
  • Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Külföldi kapcsolatok

  • University of Copenhagen, Dánia
  • University of Turku, Finnország
  • University of Évora, Portugália
  • Flanders Research Institute for Agriculture, Fisheries and Food - ILVO, Belgium
  • Rutgers, The State University of New Jersey, USA
  • Deutscher Verband für Landschaftspflege
  • University of Warmia and Mazury, Faculty of Geoengineering, Department of Tourism, Recreation and Ecology (Olsztyn)
  • Kaunas Forestry and Environmental Engineering University of Applied Sciences, Department of Landscape Architecture and Recreation