Nem egyszerűen munkahelyet, hanem egy hivatást szerettem volna találni

Ambrus Andrea

Utolsó frissítés: 2024 augusztus 15.

Olyan családbarát munkahelyet keresett, ahol lehetőséget látott a szakmai fejlődésre és mindezek mellett olyan dologgal foglalkozhat, amiért lelkesedni tud. Mindennek immár közel 20 éve. Valószínűleg szakmájából, vagy inkább szakterületéből adódóan a természet közelsége tölti fel. És hogy ezen kívül még mi minden? Dr. Ambrus Andrea egyetemi docens a vele készített beszélgetés során elárulta.

 

Ebben az évben, így kerültem a gyöngyösi campusra

2006-ban kezdtem el oktatóként dolgozni a gyöngyösi főiskolán. Egyrészt azért lettem oktató, mert mindenképpen olyan dologgal szerettem volna foglalkozni, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni, ami motivál, ami érdekel és amiben van fejlődési lehetőség. Nem egyszerűen egy munkahelyet szerettem volna találni, hanem egy hivatást. Másrészt kisgyermekes anyukaként az volt a fő célom, hogy minél többet és minél aktívabban jelen tudjak lenni a lányom életében.

Kedvenc oktatott tantárgyam

A precíziós növénytermesztést szeretem legjobban oktatni, mert ebben a tantárgyban láthatóvá válnak az összefüggések.

Ezt tartom fontosnak az oktatásban / szerintem ilyen egy jó oktató

Szerintem az a jó oktató, aki képes arra, hogy átadja az oktatott tárgy iránti szeretetet és szenvedélyt, mert ez a tanulás és a tanulni akarás alapja. Nem az a célom, hogy mindent fejből tudjon a hallgató, hanem az, hogy értse az összefüggéseket, sikerüljön felkelteni az érdeklődését, kíváncsivá váljon, kreatívan használja a tudását, valamint az, hogy legyen igénye ismeretei fejlesztésére. (Esküszöm, hogy nem a Képzési és Kimeneti Követelmények dokumentumból másoltam ki ezeket a mondatokat.)

Hobbim, ez tölt fel

A természetből töltődöm minden formában, minden évszakban és minden napszakban. Néha csak figyelem csendben (igen, olyat is tudok). 

 

Tengerpart, hegyek, vagy városi kalandok? 

Hegyek (meg a többi).

 

Kedvenc országom:

Most éppen Málta.

 

Kedvenc magyar városom:

Gyöngyöspata (hogy miért, annak külön története van).

 

Édes vagy sós (már ami a nasizást illeti)? 

Az a lényeg, hogy pisztáciás legyen!

 

Kávé vagy tea?

És! Kávé és tea!

 

Kedvenc íróm 

Agatha Christie.

 

Filmek vagy sorozatok? 

Sorozatok.

 

Kedvenc zenei műfajom (együttesem, énekesem) 

A hangulatomtól függ.

 

szöveg: Dr. Ambrus Andrea, Nagy Réka

fotók: Dr. Ambrus Andrea