A háztartások megtakarítási attitűdjének vizsgálata

A háztartások megtakarítási attitűdjének vizsgálata

Utolsó frissítés: 2021 november 05.

Az egyetemi tudományos kutatómunka igenis lehet érdekes! A jó témaválasztásnak köszönhetően a hallgatók úgy ülhetnek le megírni szakdolgozatukat vagy Tudományos Diákköri Konferenciára szánt értekezésüket, hogy a kíváncsiság és az új eredmények megismerésének vágya fogja őket munkára ösztönözni - nem pedig a határidő közelsége. Új cikksorozatunk célja, hogy olyan embereket mutassunk be, akik sikeresen megtalálták azt a témát, amibe örömmel ástak munkájuk során egyre mélyebbre.

Bencsik Márta pénzügy-számvitel alapszakon végzett a Károly Róbert Campuson, majd vállalkozásfejlesztés mesterszakon folytatta tovább tanulmányait. A háztartások megtakarítási attitűdjének vizsgálata című dolgozatával 2. helyezést ért el a 2019/2020-as tanév őszi Tudományos Diákköri Konferenciáján. Márta a vele készített interjú során témája mellett mesélt tapasztalatairól is, melyeket dolgozata megírása közben és a konferencián szerezett, és a mai napig segítik.

Be szerettem volna bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok rá
Amikor felsőoktatási szakképzésre jártam, egy tanárom ajánlotta figyelmembe a TDK-t. Úgy látta, van bennem annyi kitartás, hogy sikerrel szerepeljek rajta. Ekkor még nem éreztem azt, hogy „szükségem lenne a szereplésre”, hiszen nem gondoltam, hogy én képes lennék erre. Alapképzésen kezdtem el játszani azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha mégis részt vennék a konferencián. Meg akartam győződni róla, hogy tényleg megvan-e bennem az a kitartás, amiről a tanárom beszélt. Mivel idő közben találtam egy olyan témát, amivel szívesen foglalkoztam volna komolyabban, beadtam a jelentkezésem az őszi ITDK-ra.

Gondos figyelemmel egyengették a munkámat
Eleinte csak a témakört tudtam, amiben kutatni szerettem volna. A végleges témát konzulenseim segítségével választottam ki. Hálás vagyok Dr. Baranyi Aranka tanárnőnek és Dr. Csernák József tanár úrnak, hiszen ők hozták ki belőlem azt, amiről gondolni se mertem volna, hogy bennem van. A munkafolyamatok során igazi csapatként működtünk. Gondos figyelemmel egyengették munkámat, rávilágítottak a hiányosságokra, amiket pótolva olyan munkát tudtam kiadni a kezeim közül, amire büszke lehetek.

A háztartások megtakarítási attitűdjének vizsgálata
Pénzügy-számvitel szakos hallgatóként sokat tanultunk a megtakarításokról, a megtakarítási formákról. De ez csak az elmélet. Én kíváncsi voltam rá, hogy ez a valóságban hogyan valósul meg. Jómagam is rendelkezek megtakarítással, ami egyfajta biztonságérzetet ad számomra, hiszen van miből finanszírozni a hirtelen fellépő költségeket. Így jött az ötlet, hogy megvizsgálom, vajon a lakosság többi része is hozzám hasonlóan vélekedik-e a megtakarításokról.

Az átlagosok és a szkeptikusok
Kutatásomban a pénzügyi tudatosság kapta a fő hangsúlyt. Kíváncsi voltam rá, hogy a kérdőívemet kitöltők milyen célokat szeretnének elérni – gondolok itt a házvásárlására, a magas hozam elérésére, a gyermek jövőjének biztosítására vagy akár a nyugdíj előtakarékoskodásra. Majd megvizsgáltam, mit tesznek meg a háztartások céljaik elérése érdekében. Megkülönböztetve a mindenki által ismert populáris banki szolgáltatásokat, valamint a mélyebb ismeretet igénylő speciális banki szolgáltatásokat, két csoportot tudtam elkülöníteni a felhasználók tekintetében. Az egyik csoportba az átlag felhasználók tartoznak, akik ismerik és használják a populáris banki szolgáltatásokat, de a speciális szolgáltatásoktól ódzkodnak. A másik csoport a szkeptikusoké, akik ismerik ugyan a populáris szolgáltatásokat, de nem igen használják azokat. Ők vagy nem rendelkeznek megtakarítással, vagy készpénzben tartják azokat.

Annyi pozitív impulzust kaptam, hogy a konferencia óta bátran állok ki előadást tartani
Kutatásom során számos új tapasztalattal bővült a tudástáram. Egyrészt a megtakarítások terén mélyebb és átfogóbb ismeretre tettem szert, amit a későbbiekben kamatoztatni tudtok. A legnagyobb tapasztalatot viszont a konferencián szereztem. Mindig is féltem a szerepléstől és egészen a konferenciáig úgy gondoltam, hogy nekem ez sosem fog menni. Ám a bizottság előtt állva annyi pozitív impulzust kaptam, hogy azóta bátran állok ki és tartom meg az előadásimat. Én a saját tapasztalataim alapján mindenkit arra ösztönzök, hogy mérettesse meg magát egy ilyen konferencián. Egyrészt azért, mert így el lehet mélyedni egy olyan témában, ami érdekel, másrészt azért, mert olyan tapasztalatokat szerezhetsz, amit a későbbiekben is kamatoztatni tudsz. Nincs veszíteni valótok!

 

szöveg: Bencsik Márta, Nagy Réka
fotók: Bencsik Márta, pixabay.com