Tartalom megjelenítő

Véget ért az EKÖP és EKÖP-KDP Intézményi Konferencia a MATE három Campusán

Létrehozva: 2026 április 15.

Véget ért az EKÖP és EKÖP-KDP Intézményi Konferencia a MATE három Campusán

Nagy sikerrel zajlott le a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ösztöndíj programjának, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program, valamint az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Kooperatív Doktori Program Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen rendezett 2026. évi Intézményi Konferenciája.

A megnyitó keretein belül Dr. Kovács Zoltán tudományos és nemzetközi rektorhelyettes kiemelte, hogy „a mai nap több szempontból is mérföldkő és fontos ünnep. Egyrészt ünnepe a tudományos sokszínűségnek és annak, hogy a jelenlévők bemutathatják és megvitathatják eddig elért kutatási eredményüket, másrészt pedig egy fontos jubileum is, hiszen idén tíz éve annak, hogy elindult ez a kiválósági kezdeményezés. 2016-ban az Új Nemzeti Kiválóság Programmal egy olyan alapkő került lefektetésre, amelyre azóta sok-sok hallgató és fiatal kutató építhette szakmai jövőjét. Az elmúlt évtizedben az Egyetemünkön több mint ezer tehetség kapott bizalmat és lehetőséget, hogy kutatásaival hozzájáruljon közös tudásbázisunkhoz ezen programok keretein belül” – hangsúlyozta Dr. Kovács Zoltán.

A MATE 2030 program lefektetett stratégiai célja egyebek mellett a tudásintenzív mezőgazdaság és az egységes kárpát-medencei tudásbázis megerősítése. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az elméleti kutatások a gyakorlatban is hasznosuljanak.

„Egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetünk egyetemi tudásunk gyakorlati felhasználására. Ezek az ösztöndíjak, különösen az EKÖP-KDP kulcsszerepet töltenek be ezirányú törekvéseinkhez, hiszen a vállalati szférával való szoros együttműködés révén a tudomány és az ipar valós igényei találkoznak. Nekünk kutatásban tevékenykedőknek – önöknek fiatal tudósaink – nemcsak értenünk kell a törvényszerűségeket, hanem képessé kell válnunk arra is, hogy ezeket a megoldásokat a piac és a társadalom szolgálatába állítsuk.” – emelte ki Dr. Kovács Zoltán.

A jelenlévőket Dr. Helyes Lajos professzor, mint a MATE Egyetemi Kutatói Ösztöndíj program előző koordinátora is üdvözölte. „Az idei konferencia keretein belül 66 fő EKÖP ösztöndíjast köszönthetünk, a KDP ösztöndíjasok létszáma 14 fő. A tudományterületi felosztást tekintve Agrártudományok tekintetében 36 fő, Természettudományok esetén 12 fő, Neveléstudományok tekintetében 1 fő, Társadalomtudományok szekcióban 10 fő, Műszaki tudományok esetén 8 fő és a Művészeti szekció esetén 2 fő vett részt a megmérettetésen.” – számolt be a tudományterületek szerinti megosztásról Dr. Helyes Lajos. 

A 2026. évi Intézményi Konferencia a MATE három Campusán – Gödöllőn, Budán és Kaposváron – párhuzamosan zajlottak. A témák a precíziós növényvédelmen és az élelmiszer-innovációkon át a művészetpszichológiáig és a modern állattenyésztési technológiákig terjedtek. Ez a diverzitás és interdiszciplináris kutatási lehetőségeket biztosító háttér a MATE legnagyobb ereje.