Mindenekelőtt nagy örömmel gratulálunk a nemrégiben megkapott elismeréshez. Beszéljünk pár szót a Keszthely város szolgálatáért kitüntetésről. Lehet tudni, hogy ki terjesztette fel a címre? Hogyan értesült róla, hogy megkapja az elismerést? Milyen érzésekkel fogadta a hírt?

A díjat – több más elismeréssel együtt – a Keszthelyi Önkormányzat adományozza minden évben a Város Napja rendezvénysorozat részeként. Előterjesztés alapján kerülhet valaki a díjazottak közé. Intézmény vagy magánszemély is tehet előterjesztést, nem tudom, hogy kitől indult a kezdeményezés. Postai úton, hivatalos levél formájában értesültem róla és mondhatom, hogy igencsak meglepődtem rajta, egyáltalán nem számítottam rá. Hosszú évek óta részt veszek önkormányzati bizottságok munkájában, főként oktatási, tudományos és kulturális területeken. Noha valójában már 30 éve veszek részt a város civil életében, mégis külön öröm számomra, hogy a Georgikonon végzett oktatói és tudományos tevékenységemet méltatták a kitüntetés átadásakor. Külön öröm számomra, hogy az egyetemről rajtam kívül Lukács Gábor kollégám is díjazásban részesült. Gábor tősgyökeres keszthelyi, míg én, bár már jó ideje itt élek, nem vagyok született zalai, így különös elismerése ez a kettőnk munkájának.

Ha már Keszthely város szolgálata a téma, honnan indult a kapcsolata Keszthellyel? Hány éve van itt itthon?

Győri születésű vagyok, a várost azóta is nagyon szeretem, megyek is vissza látogatóba, mert Édesanyám ma is ott él, de sajnos nem elég gyakran. Már 38 éve, 1988 óta itt dolgozom a Georgikonon. Ez az első munkahelyem és ha minden jól megy, akkor már nem is lesz másik. Ez a mai fiataloknak egészen elképzelhetetlen. Nem mondhatom egyébként, hogy már egyetemista koromban otthon éreztem volna magam a városban, mert akkor is, hasonlóan a mostani helyzethez, a kollégiumban elég távol voltunk a várostól. Nem volt különösebben erős a kapcsolat az egyetem és a város között. Ma már azt tudom mondani, hogy szeretek itt élni, mert jó itt lakni, jó érzés keszthelyinek lenni. Ez az eltelt idő alatt folyamatosan erősödött, és sokat segített az is, hogy a feleségem családja is keszthelyi. Az évek során egyre több embert ismertem meg a városban és környékén, és jó érzés, hogy egyre lassabban tudok közlekedni a városban, mert egyre több az ismerős, a barát, akikkel nagyon jó találkozni, akiket jó megismerni. Keszthely nagyon jó adottságú, ideális méretű város, családdal, gyerekekkel is. Élhető, biztonságos, a természeti környezete pedig csodálatos.

Ön szerint miben rejlik Keszthely vagy épp a Georgikon varázsa, ami miatt többen döntenek úgy, hogy tanulmányaik után az intézmény kötelékében esetleg a városban maradnak?

A Georgikonnak már önmagában is van egy olyan rangja, patinája, ami miatt bárki örömmel gondol rá, ha meghallja a nevét. Ez az egyik erőssége ennek az intézménynek, ami miatt sokan maradnak a kötelékében, ha lehetőségük akad rá. Így volt ez velem is. Mikor végeztem a tanulmányaimmal, lehetőségem nyílt csatlakozni egy akkor induló kutatócsoporthoz. Éltem ezzel a lehetőséggel, amit azóta sem bántam meg. Már akkor is inkább elméleti beállítottságú voltam, de mindig is tiszteltem a gyakorlatban tevékenykedőket. Ezenkívül az oktatás világa is közel állt hozzám, hogy emberekkel foglalkozzak, átadjam nekik a megszerzett tudást. Közösségi ember vagyok, szeretek csapatban dolgozni. Jelenleg is fut egy Interreg kutatás a tanszékünkön, amelyben szinte minden kollégám részt vesz. Nem magányos harcosként értem el a legjobb eredményeimet a sportban és a munkámban, mindig a közösség ereje hatott rám igazán ösztönzően. Jó a Georgikon „nagy családjához” tartozni.

Az egyetem és a város kapcsolata mindkét fél számára kiemelten fontos. Hogy látja, milyen jelenleg ez a kapcsolat? Fel tudna idézni olyan eseményeket az elmúlt időszakból, ami különösen a szívéhez nőtt?

Sok éve már tagja voltam egy városi önkormányzati oktatási és kulturális bizottságnak, jelenleg pedig a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságban tevékenykedem, ahol nem csak a személyes álláspontomat képviselem, hanem természetesen az intézményt is. Az én meghívásom is jól jelzi, hogy az önkormányzat nyitott a szoros kapcsolat kialakítására. A város és a Georgikon már 2013-ban kötött egy együttműködési megállapodást, 2 éve pedig Egyetemi Tanácsot alakított az Önkormányzat. Ennek a testületnek az lenne a célja, hogy a közös munkákat koordinálja, az együttműködést még aktívabbá, szorosabbá tegye. A campust olyan széleskörű szakmai repertoár jellemzi, ami ennek a szaktudásnak a gyakoribb és több területen történő bevonását indokolja az önkormányzati munkába. Mindkét fél közös érdeke, hogy az együtt elvégzett munka hatékony és zökkenőmentes legyen. A jóra törekedve ez az együttműködés még inkább gyümölcsöző lehet a jövőre nézve.

Volt Georgikonosként és keszthelyiként jó emlékeim fűződnek a Sárguláshoz, a Diáknapokhoz és tulajdonképpen minden más diákrendezvényhez is, amelyek megszólítják a városi fiatalságot is. Jó lenne, ha a városi kulturális események jobban felkeltenék az egyetemisták érdeklődését, vagy épp fordítva, a városiak kapnának mélyebb betekintést az egyetemi életbe. Ennek a legjobb példája a Georgikon Táj és Ember Klubja, ami sok városi érdeklődőt is vonz. Gesztusértékű, hogy a főépületünk pincehelyiségében, a Xirosban kerül megrendezésre, mely lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk magunkat, népszerűsítsük a tudományt, lépjünk ki a falak közül és tegyük elérhetőbbé mindazt, amin nap mint nap dolgozunk. Így lehet a nagyközönség elé tárni a kutatási eredményeket is, így hasznosulhat igazán az egyetemi tudás.  Ne egy elefántcsonttoronyból szemlélődjünk, hanem tegyük elérhetővé a tudományos eredményeinket.

Az egyetemi programok közül mindenképpen említsük még meg a tudomány napját, ami elsősorban a szakmai közösség találkozási lehetősége, de emészthető, közérthető előadások is vannak minden alkalommal. A MATE Szabadegyetem szintén remek kezdeményezés. Idő kell hozzá, hogy egy-egy program népszerűsége emelkedjen. Ezen leginkább a szájhagyomány tud segíteni, ha bekerül a hétköznapi diskurzusba és ezáltal a köztudatba is. Nagyon nehéz egyébként kimozdítani az embereket a hétköznapokon, egyetemi és városi, civil eseményekre egyaránt. Ezen még rontott a Covid, illetve a digitális platformok térhódítása.

Úgy gondolom, hogy szintén rejlik még potenciál a Mezőgazdasági Múzeum Majortörténeti Kiállítóhelyével történő együttműködésben. Több közös rendezésű eseményt, konferenciát el tudnék képzelni a Majormúzeummal.

A város napja alkalmából szakmai -közéleti tevékenységét díjazták. Az elmúlt évtizedek során hogyan tudta fenntartani a motivációját, mi az, ami inspirálja a mindennapokban?

Talán, ami a legfontosabb számomra, az az, hogy próbáljam meg fenntartani a rácsodálkozásra való képességemet. Ez mindenkinek fontos lenne, ha gyermeki rácsodálkozással tudnánk szemlélni a környezetünket. Ezt megtapasztalhattam a saját gyermekeimnél és most már az unokáimnál is. Hiszen a világ fantasztikus: telis-tele van természeti, ember alkotta, technikai vagy éppen kulturális csodákkal. Számomra, természettudományokkal foglalkozó emberként elsősorban a természeti környezet szolgáltatja a csodák kimeríthetetlen tárházát. Ha mindezek felé nyitott szemmel és elmével fordulunk, akkor ez segít a kíváncsiság és a rácsodálkozás képességének fenntartásában. Ezenkívül ismét a közösség erejét szeretném kiemelni, hiszen rengeteg értékes kollégával dolgozhatok együtt a mindennapokban. Szerencsés vagyok, hiszen sok fiatal vesz körül és azzal foglalkozhatok, amit mindig is elképzeltem. Nagy élmény, hogy a munkám során lehetőségem nyílt az oktatás különböző szintjeibe betekinteni. Dolgoztunk együtt például óvónőkkel és általános iskolai tanítókkal, környezeti nevelés témakörben. Nekik adtuk át a tudást, amit aztán ők tovább közvetítettek az óvodásoknak, kisiskolásoknak. A beiskolázás kapcsán elsősorban a középiskolás réteggel találkozunk, de van rá lehetőség, hogy szorosabban összekapcsoljuk az oktatás különböző szintjeit. Az élet minden területén az odafigyelésre, türelemre, megértésre, és az együttműködésre kell törekedni, mert ez hozzam ki belőlünk a legjobbat, a legjobb képességeinket, egymás javára. Erre buzdítok mindenkit.

Mivel törekszik fenntartani az egyensúlyt a szakma és a magánélet között? Mivel tölti szabadidejét?

Nehéz kérdés, sokszor meg is kapom a szemrehányást otthon a feleségemtől, hogy miért viszem haza a munkát? (Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül...) De a tudományos életben, ha valami foglalkoztat, akkor azt nem lehet ott hagyni 4 órakor. Az is nehézség, hogy kevés az oktató kolléga, mindannyian nagyon túlterheltek vagyunk, sokféle adminisztratív teendővel, és vannak olyan dolgok, amik nem férnek bele a munkaidőbe. Például az új szakirodalmi eredmények olvasása és tananyagba történő bedolgozása is estére marad, erre nincs kapacitás a munkaidőben végzett napi teendők mellett, ezt csak otthon lehet tennni. Időnként meg is állapítjuk idősebb, már nyugdíjas kollégákkal, hogy mennyit változott a tudományos élet az évtizedek során. Sokkal rohanóbb lett a világ e téren is. Amikor én dolgozni kezdtem, akkoriban jelentek meg a számítógépek Magyarországon. Előtte semmi sem zajlott a digitális színtéren, azóta viszont rengeteg minden sokkal hatékonyabb és könnyebb általa. Azonban ez magával hozta azt is, hogy a tudományos világ is sokkal teljesítmény-orientáltabb lett. Még úgy is, hogy sok minden van, ami számokban nem mérhető. A minőségi munka időigényes. Szóval nagyon kevés szabadidőm van, ami mégis rendelkezésre áll, azt elsősorban mozgásra, a családra és olvasásra fordítom. Az egyetemi regattacsapat edzésein húzom az evezőt rendszeresen, szintén egy remek közösség kovácsolódott ott össze. Illetve van egy rokoni családi kertes ház Zánkán, amit mi gondozunk most a feleségemmel. Ritkán jutok el oda, viszont, ha ott vagyok, akkor teljesen ki tudok kapcsolódni a kerti munkában.

Vizsgaidőszakban vagyunk, sokan záróvizsgáznak, üzenne nekik valamit erre az időszakra?

Azt üzenem nekik, hogy ne csak tanuljanak, adatokat és ismereteket jegyezzenek meg, hanem törekedjenek a jelenségek és folyamatok megértésére. Sokkal tartósabb az a tudás, amit nem megtanul, hanem megért az ember. A szaktárgyi ismeretekből rakjanak össze egybefüggő képet a szakterületükről és a világról, amit próbáljanak komplex egységként értelmezni. Ez persze nem egyszerű. Különböző tárgyakat tanítunk, és a tudományban is nagyon nagy mértékű a szakosodás. Nagy az igény a sokféle szaktudás ismereteinek az egyesítésére. Ennek a tantárgyi lehetőségét nekem a humánökológia szakterülete és tantárgya adja meg, melyben az ismeretek összekapcsolásával, összefüggéseivel foglalkozunk. Egyre kevésbé kellene a magolást erőltetni, hiszen megértéssel sokkal tartósabb és hasznosabb tudásra tehetünk szert. Ezért is jó a digitális világ, mert nem kell annyi adattal megtöltenünk a fejünket – hiszen itt vannak velünk az informatikai eszközeink –, hanem sokkal inkább a lényeglátásra kell törekednünk. És akkor a kisebb és nagyobb problémáinkra is megtalálhatjuk a legjobb válaszokat.

Köszönjük szépen Dr. Alföldi Zoltán egyetemi docens úrnak a gondolatébresztő beszélgetést. Még egyszer gratulálunk az elismeréshez és további szakmai sikereket kívánunk!