Tartalom megjelenítő

Karrierindítás a MATE-n: Állásbörze és szakmai nap Gödöllőn

Létrehozva: 2026 április 15.

Karrierindítás a MATE-n: Állásbörze és szakmai nap Gödöllőn

Álláslehetőségek és gyakornoki programok színes kavalkádja várja a MATE hallgatóit a Szent István Campuson, április 15-én. Az egyetem Hallgatói Szolgáltatások Központjának és Műszaki Intézetének közös szervezésében megvalósuló Állásbörze és Kooperatív Gyakornoki Börze fókuszában – amit Dr. Gyuricza Csaba rektor nyitott meg – a tanácsadás és a munkavilágára való felkészítés áll. Ennek jegyében a különböző állásokat kínáló vállalatok mellett szakmai előadások és tanácsadói pontok is várják a hallgatókat és a térség munkavállalóit.

A rendezvény nyitányán Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora úgy fogalmazott, hogy „a mai nap arról szól, hogy egymásra találjanak munkaadók, munkavállalók és kialakuljon egy olyan kapcsolat, ami egy hosszú távú, eredményes együttműködést tud megalapozni.”.

Hozzátette, hogy az állásbörze kiemelt célja, hogy a fiatal, leendő munkavállalók olyan ismeretekkel gazdagodjanak, amik fontos készséget jelenthetnek a munkaerőpiacon. Kiemelte, hogy a MATE hívására 32 cég képviselteti magát a nap folyamán azért, hogy az egyetem hallgatóival kapcsolatba kerülhessenek és feltérképezzék a jövőbeni együttműködések lehetőségeit.

Aláhúzta, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen elindított MATE100 Klub is ezen kapcsolódások erősítését célozza. Mint felidézte, ez az országosan is egyedülálló szakmai szövetség célkitűzése, hogy az egyetem az iparági, gazdasági szereplők igényei szerint alakítsa a képzéseit, ezzel biztosítva, hogy a munkaerőpiac számára értékes és kellő szakembereket bocsásson ki a MATE.

Az állásbörze folyamán számos szakmai előadás és kerekasztal-beszélgetés is segítette a pályakezdő fiatalokat. A kiállítóterekben több meghatározó piaci szereplővel találkozhattak a látogatók. A börze különlegessége volt, hogy a puszta kapcsolatépítésen túl gyakorlati segítséget is nyújtott: önéletrajz- és motivációslevél-írási segédlet, magyar és idegen nyelvű próbainterjúk is segítették a felkészülést.