Nagy veszteség érte a magyar növénytermesztési kollektíva egészét, életének 77. évében eltávozott Dr. Jolánkai Márton professor emeritus, az MTA doktora. Tragikus hírtelenséggel hagyott el minket a mindenki által ismert és elismert professzor, akinek tudományszervező munkáját nemcsak a szűken vett növénytermesztő szakma, hanem akadémiai ténykedése kapcsán a tágabb értelemben vett mezőgazdaságtudomány legtöbb résztvevője nagyra becsülte. Ezzel együtt a gödöllői alma mater és a kollégák számára, mint ahogy maga is sokszor emlegette, nem csak "búzás ember", hanem az utóbbi időben mindenki "Marci bácsija" is volt.

1949. március 15-én Budapesten született. Általános iskoláit Budapesten végezte, középiskolai tanulmányait részben Ghánában (Navrongo Secondary School, Tamale Government Secondary School) folytatta, majd a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett.

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett oklevelet 1973-ban. 1973–1978 között Tárnokon termelőszövetkezeti agronómusként dolgozott, majd 1978-ban aspiránsként az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetébe került, ahol Koltay Árpád vezetésével kezdte meg növénytermesztési kutatásait Martonvásáron, ahol később vezetői pozíciót is betöltött. Egyetemi doktori címét 1976-ban, kandidátusi fokozatát 1983-ban („Őszi búzafajták tápanyag- és vízhasznosítása”) szerezte; kutatói felkészülését külföldi tanulmányutak is segítették (Anglia 1978, Odessza 1980, Finnország 1983). „A búzatermesztés egyes meghatározó tényezői” című munkája alapján 1994-ben elnyerte az MTA doktora fokozatot, majd 1995-ben habilitált Keszthelyen.

1993–1998 között az MTA Természettudományi Főosztályán tudományszervezési feladatokat látott el. 1998-ban egyetemi tanárrá nevezték ki, és a Szent István Egyetem Növénytermesztési Intézetének intézetigazgatója lett; 2013-tól Professor Emeritusként is aktív maradt.

Kutatásai a búzatermesztés kérdésköreit fogták át, kiemelten a tápanyag- és vízellátás, a fenntartható növénytermesztés, valamint a klímaváltozás és élelmiszerbiztonság összefüggéseit. Munkásságát több száz publikáció, számos (több esetben nívódíjas) könyv és két szabadalom jelzi. 2002-ben kezdeményezője és alapító tagja volt az Alpok–Adria tudományos együttműködésnek, az MTA Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Bizottságának pedig 2015–2017 között elnöke, majd titkára volt. 

Sokat tett azért, hogy a társintézmények oktatói és kutatói a növénytermesztéstan és a kapcsolódó szak- és tudományterületeken közösen munkálkodjanak az oktatói és tudományos munka színvonalának emelésében, a tudományos utánpótlás nevelésében, a szakma presztízsének növelésében.

Az emlékezetünkben személyét tisztelettel őrizzük meg.