Informatikai tehetségek mérték össze tudásukat a MATE Kaposvári Campusán - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Tartalom megjelenítő
Létrehozva: 2026 január 29.
Informatikai tehetségek mérték össze tudásukat a MATE Kaposvári Campusán
Csapatmunka, digitális kihívások és kreatív gondolkodás – ezek határozták meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tehetséggondozó Informatikai Tanulmányi Versenyét, amelyet a MATE Kaposvári Campuson rendeztek meg. A versenyen nyolc, háromfős középiskolás csapat vett részt.
A rendezvényt Vörös Péter, a Kaposvári Campus főigazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az informatika ma már nem csupán egy önálló szakterület, hanem szinte minden tudományág és gazdasági ágazat meghatározó alapja. Kiemelte: a tehetséggondozás kulcsszerepet játszik abban, hogy a fiatalok időben felismerjék erősségeiket, és olyan gyakorlati tudást szerezzenek, amelyre a jövő munkaerőpiacán is építhetnek. A MATE célja, hogy ehhez inspiráló szakmai környezetet és valódi kihívásokat biztosítson.
A verseny két részből állt. Az online forduló során a diákok elméleti és gyakorlati ismereteikről adhattak számot olyan aktuális témák mentén, mint a mesterséges intelligencia, a biztonságos internethasználat vagy az algoritmikus gondolkodás. Ezt követte a jelenléti forduló, ahol már komplex, valós élethelyzeteket modellező feladatokon dolgoztak: adatokat elemeztek, digitális tartalmakat szerkesztettek, adatbázisokat kezeltek, valamint saját bemutatkozó videójukat is prezentálták.
A verseny nemcsak a tudásfelmérésről szólt, hanem arról is, hogy a résztvevők megtapasztalják a csapatmunka, a problémamegoldás és a kreatív gondolkodás jelentőségét. A MATE számára a rendezvény egy újabb fontos lépés a középiskolai tehetséggondozás erősítésében és az informatika iránt érdeklődő fiatalok támogatásában.
I. helyezett:
Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
Ramtastic 3 csapat
Csapattagok: Gál-Bogdán Eszter, Simon Zsombor, Radó Barnabás
Felkészítő tanár: Francsics Balázs
II. helyezett:
KSzC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum / Kaposvári Informatika Ágazati Képzőközpont
KIAKK Sóskifli csapat
Csapattagok: Teveli Kornél, Bodó Zoltán, Szita Máté
Felkészítő tanár: Bloch Tamás
III. helyezett:
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
Illyés Gimi csapat
Csapattagok: Török Viktor, Nagy Marcell, Tóth Ádám
Felkészítő tanár: Bocz Róbert