A fenntarthatóság érték, a közösség erő - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Tartalom megjelenítő
Létrehozva: 2026 február 27.
A fenntarthatóság érték, a közösség erő - Együttműködési megállapodást kötött a MATE és a Gödöllői Cserkészetért Egyesület
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködési megállapodás aláírásával erősítette meg a Gödöllői Cserkészetért Egyesülettel a mai napon elindult összefogást, amelynek keretein belül a felek megegyeztek arról, hogy az ifjúság nevelésére, a természetvédelemre, a környezeti nevelésre, a sportra és az önkéntességre fókuszálva elősegítik Gödöllő város és környéke ifjúságának lelki, szellemi és fizikai gyarapodását.
Az együttműködés keretében Dr. Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter hangsúlyozta, hogy „az agrárium és a cserkészet kéz a kézben jár, hiszen a cél ugyanaz, a természetvédelem, amelyen keresztül a legtöbb fiatalt a cserkészek szólítják meg. Nagyon örülök ennek az együttműködésnek, külön köszönöm, hogy a MATE Rektor úr támogatásával csatlakozik ehhez. Bízom benne, hogy az együttműködésnek köszönhetően évről évre fejlődni fog az Egyesület, beleértve az épület infrastruktúráját is”.
A partnerség kapcsán Dr. Gyuricza Csaba rektor kifejtette, hogy „a MATE és a cserkészek közös találkozási pontja a fiatalok. Nagyon fontos számunkra is, ahogyan a Gödöllői Cserkészetért Egyesület számára is, hogy hozzájáruljunk a fiatalok közösségépítő munkájához, a társadalmi felelősségvállalásban betöltött szerepükhöz. Bízom benne, hogy hamarosan a hazai cserkészközösség legnagyobb csapataként üdvözölhetünk benneteket. Számíthattok a MATE-ra, ahogyan mi is számítunk rátok! Jó munkát kívánunk!”
Cseri-Holzmann Lili, a 802-es Szent Korona csapatának parancsnoka hangsúlyozta, hogy az együttműködés kapcsán a fenntarthatóság és a közösség az a két szó, ami eszébe jut. „Ahogyan a MATE felelősséget vállal a magyar agráriumért, a környezetért, a fiatalokért, úgy mi, a Gödöllői Cserkészetért Egyesület tagjai is ugyanezt képviseljük. Igyekszünk úgy élni, hogy maradjon utánunk jövő. A természetvédelem közös ügyünk. Erős közösséget csak erős fiatalok építhetnek, éppen ezért nagy öröm számomra, hogy ez az együttműködés ezen a két pilléren nyugszik. Hiszem, hogy fiataljaink erős, közösségben gondolkodó, fentartható szemléletű felnőtteké válnak majd”.
Az együttműködés keretein belül a MATE szakmai hátteret és előadókat biztosít a közös programok megvalósításához, megvizsgálja a közös pályázati lehetőségeket - elsősorban környezeti nevelés, ifjúságfejlesztés, önkéntesség témákban, törekszik lehetőséget teremteni kedvezményes vagy támogatott képzésekre, valamint egyetemi létesítmények, sport- és gyakorlóterületek bevonására, továbbá támogatja a MATE-GEAC-hoz és egyéb egyetemi szervezetekhez való kapcsolódást. A Gödöllői Cserkészetért Egyesület vállalja, hogy részt vesz a megállapodásban foglalt, közös szervezésű programokon és rendezvényeken, aktívan bekapcsolódik az egészséges életmódot, természet- és környezetvédelmet, hagyományőrzést és környezeti nevelést érintő együttműködésekbe, biztosítja a programokon részt vevő cserkészek megfelelő tájékoztatását és vezetői felügyeletét, a cserkészet értékeit és jó hírnevét képviseli az egyetemi közegben, továbbá hozzájárul az egyetem vezetőképző programjaihoz szakmai előadás megtartásában.