A Damján Program kivételes lehetőség a MATE hallgatói számára - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Tartalom megjelenítő
Létrehozva: 2026 január 29.
A Damján Program kivételes lehetőség a MATE hallgatói számára
Kibővített együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a Békés Vármegyei Kormányhivatallal január 29-én, Békéscsabán. A Damján Közigazgatási Hallgatói Program létrehozását lehetővé tévő szerződést Dr. Rákóczi Attila, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora látták el kézjegyükkel.
A Damján Közigazgatási Hallgatói Program keretében a Békés Vármegyei Kormányhivatal gyakornoki lehetőséget hirdet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatói részére. Ennek jegyében a MATE-s fiatalok megismerkedhetnek a kormányhivatal működésével, valós gyakorlati tapasztalatot szerezve tanulmányaik folytatása mellett.
Amint arra Dr. Rákóczi Attila főigazgató is felhívta a figyelmet, a kormányhivatal valódi partnerre lelt a MATE-ban, hiszen „együtt dolgozunk, együtt gondolkodunk, amiért hálával tartozunk a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek.” Hozzátette, hogy a Damján Program kiterjesztése révén a MATE is csatlakozik a kormányhivatal azon kezdeményezéséhez, aminek köszönhetően az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók 18 szakterületen, heti 16 órás munkaviszonyban tudnak a Békés Vármegyei Kormányhivatalnál munkát vállalni.
A programnak keretet adó együttműködési megállapodás aláírásakor Dr. Gyuricza Csaba rektor úgy fogalmazott, hogy „ezt a megállapodást kétirányúnak látom: az egyik nyilvánvalóan, hogy a megyében tanuló fiatalok számára helyben biztosítsunk gyakorlati lehetőséget.” Hozzátette, hogy van egy nagyobb, szélesebb kiterjesztése is a programnak. „Azok a fiatalok, akik nem feltétlenül itt, a vármegyében, hanem az ország különböző részein tanulnak – hiszen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az ország legnagyobb kiterjedésű egyeteme, az egész országot lefedi –, köztük azok, akik Békés vármegyei kötődésűek, őket is meg tudjuk szólítani, számukra is tudjunk hosszútávú perspektívát adni és immár visszautat tudjunk számukra adni” – mondta.