80 éves lett Dr. Magda Sándor - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Tartalom megjelenítő
Létrehozva: 2026 március 18.
80 éves lett Dr. Magda Sándor
A Károly Róbert Campuson ünnepelte 80. születésnapját Prof. Dr. Magda Sándor. A jogelőd Károly Róbert Főiskola egykori rektora harmincöt évet töltött a felsőoktatásban, ebből huszonötöt vezetőként, ezért nem volt kérdés, hogy hol szeretné megünnepelni ezt a jeles évfordulót.
Családtagok, volt kollégák, barátok, ismerősök, korábbi városvezetők és tanítványok is meghívást kaptak a Prof. Dr. Magda Sándor 80. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepségre. A vendégek először Prof. Dr. Gyuricza Csaba köszöntő levelét hallgathatták meg. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora kiemelte: „Magda Sándor a jogelőd intézmény rektoraként, majd a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem örökös rektor emeritusaként olyan értéket teremtett és hagyott ránk, amelyek ma is irányt mutatnak közösségünk számára. Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy Gyöngyösön a felsőoktatás megerősödött, fejlődött és stabil, jövőbe mutató pályára állt. Külön elismerés illeti azért a szemléletért, amely az elméleti tudást és a gyakorlati tapasztalatot egységbe foglalta.”
Ezt követően Prof. Dr. Bujdosó Zoltán, a Károly Róbert Campus főigazgatója és az egyetem oktatási rektorhelyettese méltatta az ünnepelt több évtizedes tevékenységét és kiemelte a legfontosabb mérföldköveket. „Az egyik ilyen 1989, amikor Magyarországon elsőként az intézményben engedélyezték a távoktatás jogelődjét, a kísérleti levelező képzést. Ebben egész Magyarországon professzor úr vezérszerepet játszott. A Károly Róbert Főiskola megalakulása mellett néhány beruházást is érdemes megemlíteni. Ilyen például a kollégium, amit az akkori hallgatói létszám növekedése indokolt, a Hotel Opál, ami kétszer is megújult Magda Sándor rektorsága alatt, vagy a gyöngyösi campus épületegyüttesének fejlesztése és bővítése, ami akkoriban a város egyik legnagyobb beruházása volt és a mai napig az oktatás fő helyszíne.”
Dr. Popp József akadémikus beszéde a Magda Sándor, a vízió és misszió embere címet kapta, melyben részletesen felelevenítette, amikor a washingtoni magyar nagykövetség diplomatájaként részese lehetett az Iowa State University-vel kötött együttműködési megállapodásnak. Ennek köszönhetően megvalósulhatott a hallgatók és oktatók csereprogramja.
Dr. Kapronczai István címzetes egyetemi tanár beszédében 6 korszakot elevenített fel 6 történeten keresztül. Ezek között helyet kapott a megismerkedésük, a szakmai kapcsolatuk elmélyülése, a távoktatásos időszak, az agrárközgazdász-politikusi időszak, a gazdálkodás patrónusi időszak és az ötletadó korszak. „Magda Sándor igazi lokálpatrióta. De vajon mely szóval lehetne őt leginkább jellemezni? Tudós? Tanár? Menedzser? Mind, de talán leginkább azzal, hogy tudományszervező. Leginkább azt becsülöm benne, hogy bár sok dologban másként látjuk a világot, meg tudtuk találni mindig a közös hangot. Ez nagyon fontos a mai világban.”
A rendezvény keretein belül rövid köszöntőt mondott még:
- Dr. Nagy Frigyes korábbi földművelésügyi miniszter,
- Dr. Oláh Judit, az MTA Agrárközgazdasági Bizottságának elnöke,
- Dr. Szendrő Péter, a Szent István Egyetem korábbi rektora, a MATE örökös rector emeritusa,
- Dr. Lénártné Benei Anikó, Abasár korábbi polgármestere,
- Vágner Ákos, Eger polgármestere,
- Nagy Attila, a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke,
- Dr. Pallás Edit egyetemi docens, tanszékvezető és
- Dr. Zörög Zoltán, a Károly Róbert Campus főigazgató helyettese.
A rendezvényen az ünnepelt is köszöntötte vendégeit. Dr. Magda Sándor elmondta, szerencsés embernek tartja magát, hiszen a szülei, majd később a felesége is mindig a tanulásra ösztönözték. „Vámosgyörkre kerülve az első felsőfokú végzettséggel rendelkező agronómus voltam. Szerencsés helyre kerültem, mert segítőkész emberek vettek körül. A tudást vittem magammal, de a gyakorlatot ők adták át.” A doktori oklevél megszerzése ösztönözte arra, hogy ne maradjon a mezőgazdaságban. Ekkor került Gyöngyösre adjunktusi állásba. Felelevenítette a rendszerváltás utáni éveket, a távoktatásos időszakot, a rektori tevékenységét, a főiskolán folyó szakmai kutatásokat és a képviselői éveit is. „Mit ért volna Magda Sándor intézményvezetőként, képviselőként támogatók nélkül? Nekem csodálatos kollégáim voltak. A portástól a helyettesemig mindenki tudta, hogy mit kell tennie. A kollégák mindenben segítettek. Köszönök mindent nekik” – zárta gondolatait a rektor emeritus.
A meghívottak az ünnepség során Zilai Györgyi énekművész műsorát is meghallgathatták.
A hivatalos programot követően a résztvevők az ebéd mellett közösen idézték fel a közös emlékeket.
szöveg, fotók: Nagy Réka