30 éves a zentai kertészmérnöki képzés - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Tartalom megjelenítő
Létrehozva: 2026 február 25.
30 éves a zentai kertészmérnöki képzés
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem idén ünnepli a jogelőd intézmény által alapított zentai kertészmérnöki képzés 30 éves fennállását. A jubileumi ünnepségre 2026. február 24-én került sor a zentai kihelyezett képzési helyen.
Dr. Lengyel László, a Pro Scientia Naturae Alapítvány ügyvezetője megnyitóbeszédében kifejtette, hogy az Alapítvány hogyan jutott el kitartó munkával az Egyetem vajdasági külhoni partereként oda, hogy a helyi agrárképzésben már nemcsak résztvevő, hanem meghatározó jelentőségű partnerként van jelen, amire a helyi kormányzati és gazdasági szereplők is egyaránt számítanak.
Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora ünnepi beszédében rámutatott, hogy az elmúlt 30 éves térségi jelenlét bizonyíték a magas színvonalú oktatásra. A Kárpát-medencére agroökonómiai egységként tekint, ahol a helyi közös kihívások közös innovatív tudást igényelnek, amelyben a MATE európai szintű modern hátteret biztosít. A múltból építkezés fontossága mellett azonban a jövőre is kiemelt figyelmet kell fordítani, ennek három alappilléreként a doktori képzések vajdasági térségben történő további kiterjesztését, a felnőttképzések fontosságát, valamint az Alumni rendszer népszerűsítését jelölte meg. Mindezekben a jövőre nézve is számít az Alapítvány munkájára, melynek bizonyítékaként együttműködési megállapodást írtak alá a felek a MATE doktori képzéseinek térségi elősegítésére.
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ünnepi gondolataiban elmondta, hogy a vajdasági agrárképzések eredménye az értelmiségiek otthontartása és gazdasági fejlődésbe történő bevonása. Az Alapítványra nem csak képzési helyként, sokkal inkább tudásbázisként tekint. Az elmúlt 30 év a tudomány világában egy pillanat, míg a térségben egy nemzedéket ölel fel, akiknek modern tudással való felvértezése mindenki számára kiemelt jelentőségű.
Dr. Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke kiemelte, hogy a tudás egy olyan megtartó erő, ami nélkül nincs fejlődés, amelynek az Alapítvány a mozgatórugója.
Az eseményen a MATE rektora Pro Negtotio Univestitate kitüntetésben részesítette az Alapítvány vezetőségét, míg a munkatársainak elismerő okleveleket adott át.
A rendezvény keretei között a Pro Scientia Naturae Alapítvány vezetősége is elismerésekkel jutalmazta az elmúlt 30 év munkájának helyi segítőit és a képzéseken oktató munkatársait. A kitüntetések átadását követően szakmai előadások hangzottak el a helyi agrárium múltbeli és jövőbeni kérdéseiről.
A fotók a szervezők saját felvételei.