Tartalom megjelenítő

Ünnepélyes pillanatoknak adott otthont a Balaton Színház

Létrehozva: 2026 február 02.

Ünnepélyes pillanatoknak adott otthont a Balaton Színház

57 végzett hallgató vehette át a diplomáját a MATE Georgikon Campus 229. tanévének ünnepélyes diplomaátadóján január 30-án Keszthelyen a Balaton Színházban. Az ünnepség kezdetén az elnökség tagjai Fehér Donát, kiváló tanulmányi eredménnyel végzett természetvédelmi mérnök hallgató vezetésével a Georgikon zászlóját követve foglalták el helyüket a színpadon. Rózsa László campusfőigazgató úr beszédében kihangsúlyozta, hogy a Georgikon mindig is a gyakorlatközpontú, szakmailag megalapozott képzéseiről volt ismert, ami a jövő kihívásaira reagálva piacképes diplomát biztosít az itt végzettek számára. Zárásként pedig kiemelte, hogy az agrár szektorban „a legfontosabb tényező ma a tudás”. Beszédet mondott Bende Zsolt a Balaton Felvidéki Nemzeti Park igazgatója, valamint Pácsonyi Imre a Zala Vármegyei közgyűlés alelnöke. Mindketten fontos mérföldkőként reflektáltak a diploma megszerzésére, mely nem a végcél, de mindenképpen büszkeségre okot adó esemény. Keszthely város képviseletében Kendeh Gusztáv alpolgármester úr méltatta a frissdiplomásokat, kérve őket, hogy tudásukat a közösség, térség és a jövő szolgálatába állítva kamatoztassák, Keszthelyre pedig mindig örömmel térjenek vissza. A végzős hallgatók képviseletében Szabó Áhim Dominik, állattenyésztő mérnök, mondott beszédet, melyben a Georgikon páratlan hallgatói közösségét méltatta.

A köszöntőbeszédeket a végzősök fogadalomtétele követte, mely Szabó Péter campusfőigazgató-helyettes vezetésével zajlott.

A diplomák átvétele mellett, kitüntetések átadására is sor került. Bakonyi Károly Díjban részesült Rajnai Virág Éva, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely vezetője, valamint Dr. Tóth Zoltán egyetemi docens, az Agronómia Tanszék tanszékvezetője.

A Georgikon Alapítvány díjazottjai is átvették kitüntetéseiket. Az Év Oktatója Díjat idén Dr. Kondorosy Előd nyerte el a hallgatók szavazatai alapján. Az Év Fiatal Kutatója Díjat Mostafa Ahmed Phd hallgató vehette át. A Jó Tanuló – Jó Sportoló Díjban pedig Takács Eszter Cseperke részesült.

Köszönjük minden résztvevőnek, végzett hallgatónknak, családtagjaiknak és kollégáinknak, hogy együtt ünnepelhettünk!

Gratulálunk végzett mérnökeinknek és díjazottjainknak!

 
További fotók az ünnepségről!

Vivat Georgikon! Vivat Keszthely!