Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2024 július 09.

Több mint 2 700 hallgató vette át a diplomáját a MATE-n

A 2023/-24-es tanév befejezését a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem minden campusán diplomaátadó ünnepségek követték. Az elmúlt két félévben összesen 2 731 MATE-s hallgató vehette át a tanulmányait lezáró oklevelét.

A nemzetközi hallgatók – gödöllői – diplomaátadóján Dr. Perosa István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Stipendium Hungaricum Programért felelős főosztályvezetője köszöntötte a végzősöket. Beszédében rámutatott arra, hogy ezen ünnepi alkalom részben lezárása és bizonyítéka az eddig elvégzett lelkiismeretes tanulmányoknak, de egyben egy új út kezdete is. Bátorítóan hozzátette, a diploma megszerzése annak is biztosítéka, hogy készen állnak arra, hogy kilépjenek a világba és megkezdjék azt a pályát, amire tanulmányaik elején vállalkoztak.

Bodrogi Richárd, a Tempus Közalapítvány főigazgatója gratulációjában kiemelte, hogy a világ számos tájáról érkezett nemzetközi hallgatói közösség tagjai nemcsak saját tudásukat gazdagították magyarországi tartózkodásuk alatt, hanem ők maguk is fontos értékeket adtak át a magyar hallgatótársak és oktatók számára. Kiemelte azt is, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen elért eredményeik az elkötelezettségük és céltudatosságuk bizonyítéka is.

A nemzetközi hallgatókat követően a műszaki képzési területen sikeresen vizsgázók diplomaátadójára került sor. Ünnepélyes elismerésük alkalmából Dr. Szabó István, a MATE oktatási és nemzetközi rektorhelyettese köszöntőjében nem csak a végzős hallgatóknak, de szüleiknek és hozzátartozóiknak is gratulált, rámutatva arra, hogy a tanulással, felkészüléssel töltött évek során hatalmas feladat hárul a hátországra, a rokonokra is, akiknek biztatása és támogatása nélkül minden bizonnyal sokkal nehezebb feladat lett volna megugrani a kihívásokat, akadályokat. Egyúttal arra kérte a hallgatókat, hogy a tanulmányaikat befejezve ne fordítsanak hátat az Egyetemnek, akár továbbtanulás, akárcsak baráti, szakmai eszmecsere erejére is, de bátran keressék fel egykori intézményüket a jövőben is.

A gazdasági képzési terület végzettjeinek oklevél-átadó ünnepségén Dr. Béres András, a Szent István Campus főigazgatója úgy fogalmazott, hogy a hallgatók mellett a MATE oktatói és munkatársai is ünnepelnek, hiszen az idei az első év, amikor már olyan hallgatóknak is gratulálhatnak, akik a 2021-ben megalakult Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre adták be a jelentkezésüket. Beszédében a szakmai kapcsolatok fontosságára is rávilágított, amikor emlékeztette a most végzőket, hogy a mellettük ülő hallgatótársak, immáron kollégák lesznek azok, akik akár több évtized múltán is egymás segítségére lehetnek majd a szakmai életükben. Szólt arról is, hogy a most megszerzett tudás további képzések és ismeret-megújítás nélkül a ma rohanó világában hamar elavulhat. Éppen ezért a MATE a jövőben is tárt kapukkal fogja várni egykori hallgatóit az évről-évre bővülő és egyre szélesebb tárházú továbbképzési lehetőségeivel.

Az agrárképzési terület hallgatóinak diplomaosztó ünnepségén Dr. Posta Katalin, a MATE tudományos és minőségbiztosítási rektorhelyettese gratulált a végzetteknek. Beszédében a büszkeségnek, de egyúttal a féltésnek is hangot adott. Mint fogalmazott, a nem tiszta verseny olykor csábító lehet, s felgyorsult világunkban talán a legnehezebb az információk megfelelő szelektálása és kezelése. Rávilágított arra, hogy az olyan lehetőségek, mint a mesterséges intelligencia a könnyebbség ígérete mellett kihívást és csapdákat is tartogathat. Hozzátette, hogy a klímaváltozás, a háború, a pandémia mind-mind alkalmazkodást és éleslátást igényelnek. Kihívást, hogy el tudjanak igazodni minden helyzetben, és meg tudják magukat őrizni akkor is, amikor a világ ezernyi vonzó ajánlata arra csábít, hogy ne maradjanak hűek önmagukhoz. Zárásul aláhúzta, arra bátorítja a végzetteket, hogy mindig maradjanak hűek önmagukhoz és bízzanak a saját tudásukban.

A Szent István Campuson tartott ünnepségekkel egyidőben rendezték meg a diplomaátadókat Budapesten, Gyöngyösön, Kaposváron és Keszthelyen is.

A Budai Campuson összesen 320 oklevelet adtak át, köztük negyvenhat olyan friss diplomásnak is gratulálva, akik angol nyelvű képzéseken vettek részt. Az Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet, valamint a Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet Budai Campus képzési helyén az elmúlt félévben 109 hallgató fejezte be tanulmányait. A Szőlészeti és Borászati Intézetben 20, a Kertészettudományi Intézetben 30, a Környezettudományi Intézetben 5, a Növényvédelmi Intézetben 7, az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetben pedig 103 fő tett sikeres záróvizsgát az elmúlt félévben.

A MATE Georgikon Campusán 130 főt köszöntöttek tanulmányaik sikeres végeztével. Dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora a Keszthelyen mondott köszöntőjében emlékeztetett a mondásra, miszerint „a nehéz idők erős embereket formálnak, az erős emberek pedig jó időket hoznak el. A jó idők gyenge embereket formálnak, a gyenge emberek pedig nehéz időket hoznak el. Ez egy olyan körforgás, ami az emberiség történetében végig jelen volt, és hogyha igaz ez a mondás – márpedig az tapasztalható, hogyha a történelmet végignézzük, hogy igaz –, akkor Önök erős emberek lesznek, és erős emberként jó időket fognak elhozni.”

Rózsa László, a Georgikon Campus főigazgatója a Festeticsek által ránk hagyományozott agrár-felsőoktatási és kutatási örökség megőrzésének fontosságáról beszélt, rávilágítva arra is, hogy az elmúlt években komoly változásokon ment keresztül a hazai agrárium, és ehhez az oktatásnak is folyamatosan alkalmazkodnia kell. Aláhúzta, hogy napjainkban olyan időszakot élünk, amikor rendelkezésre állnak a szükséges fejlesztési források, jók az adottságaink és a termőföldjeink is. Ami ma mindent meghatároz, az a tudás. Mint fogalmazott, ha valaki ezen a területen a legkorszerűbb ismeretekkel vértezi fel magát, akkor nem lehet problémája az elhelyezkedéssel, és hivatásának olyan szintű gyakorlásával, ahogy az egy örömteli és felhőtlen pályafutást biztosítson a számára.

Gyöngyösön, a MATE Károly Róbert Campusán közel 130-an vették át alap- vagy mesterszakos diplomájukat, illetve felsőoktatási szakképzéses oklevelüket. A végzős hallgatókat Dr. Bujdosó Zoltán, a Károly Róbert Campus főigazgatója köszöntötte. Elmondta, a felsőoktatásban dolgozó oktatóknak az a feladatuk, hogy a tudásanyag átadása mellett egy rendkívül gyorsan változó világra készítsék fel a hallgatókat. Hiszen aki ma diplomát szerez és holnap abbahagyja a tanulást, már holnapután tanulatlannak számít. Soha nem szabad abbahagyni a tanulást, mert az élet sem hagyja abba a tanítást.

A MATE Kaposvári Campusán mintegy 350 hallgató ünnepelhette a diploma megszerzését a Kaposvár Arénában. Vörös Péter, a campus főigazgatója kijelentette: a hallgatók mind bebizonyították, hogy valami fontos dolgot tettek le az asztalra. Aláhúzta, hogy az itt szerzett oklevél önmagában is jó ajánlólevél, egy MATE-s diplomát nem kell megmagyarázni. Az oklevélátadó ünnepségen jelenlévő Szita Károly polgármester bátorítóan megjegyezte, hogy aki a Kaposvári Campuson diplomát szerez, biztos lehet benne, hogy munkájára szükség lesz a városban. Aláhúzta, hogy Kaposvár jövője a most végzett hallgatókon is múlik.