Hírek

Foglalkoztatott színésznőnek mondhatja magát. Milyen indíttatások vitték a művészeti pálya felé? Mennyire volt rögös az út az ismertség felé?

Székesfehérváron nőttem fel, az általános és középiskolai tanulmányaimat zenei tagozaton végeztem. Tizenkét évig tanultam fuvolázni. Mindenképpen művészi vonalon szerettem volna továbbtanulni. Először operaénekesnő akartam lenni, végül, amikor 2003-ban elindult az első zenés-színész osztály a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, oda felvételiztem. Elsőre felvettek. Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában végeztem 2007-ben, azóta dolgoztam különböző színházakban, illetve saját társulatomban, a HOPPart-ban, ami sajnos azóta megszűnt. Mellette párhuzamosan kis- és nagyjátékfilmekben, kisebb-nagyobb szerepekkel is megtalálnak. Folyamatosan játszom – színpadon és kamera előtt, aminek nagyon örülök. Szerencsésnek vallom magam, tudom, hogy sok pályatársamnak nem adatik meg az, ami nekem.

A legutóbbi filmes szerepek közül melyek voltak a legmeghatározóbbak?

A Spirál volt a legutóbbi film, ami engem mentálisan nagyon leterhelt, de az Örök tél is egy elég fárasztó megpróbáltatás volt - mind fizikailag, mind lelkileg. Áztunk, fáztunk, éheztünk, ahogy ez a filmben a szereplőkkel is megtörténik. Nem kímélt minket a rendező. Fázni kellett, hogy hiteles legyen a történet.

Több nagyjátékfilm is sikerrel szerepelt a rangos filmfesztiválokon. Ezeken részt venni nagy élmény lehet.

Nagyon sok mindent láttam a világból azáltal, hogy színész vagyok, és ez nagy szerencse. Körbejártam Európát a fesztiválokkal. Szeretem a szakmámat, minden szépségével és nehézségével együtt. Köztudott, hogy mi nem úgy dolgozunk, mint egy átlagember, nem reggel nyolctól délután négyig, hanem megfeszített próbafolyamatok vannak. Filmezésnél ez le tudja meríteni a színészt idegileg, különösen, ha mellette színházban is dolgozik.

Ezért esett a választás a szőlész-borász szakra? Hogy egy kicsit ellensúlyozza az erőteljes szellemi-lelki folyamatokat?

Régóta hiányzott nekem az a természetközeliség, amit a gyerekkoromból magammal hoztam. Vérteskethelyen van egy szőlőnk, amit még a dédnagyapám ültetett. Nem túl nagy a birtok, de annál kedvesebb a szívemnek. Éppen most zajlik a tőkekiásás és az újabb oltványok beszerzése, hogy megújítsuk az öreg növényeket. Fontos volt számomra, hogy kezdjek valamit ezzel a földdel, hogy ne csak úgy kötődjek hozzá, mint gyermekkori emlékhez (futkároztam a szőlősorok között, segítettem kapálni, hurulni, tetejezni, bort fejteni a nagyapámmal), hanem szerves része tudjak lenni annak, ami ott van, és valami olyat alkotni, ami nemcsak illékony, mint egy film, hanem folyékony, mint a bor. Ha nincs színház vagy iskola, utazok Vérteskethelyre. Amikor a természetben elkezdek valamivel foglalatoskodni, teljesen ki tudok lépni a színészlétből.

Sokak fejében és szívében megvan a vágy egy másfajta élet iránt, de gyakran falba ütköznek a kellő hozzáértés, tapasztalat hiánya miatt. Sokat gondolkodott, mielőtt jelentkezett volna a szőlész-borász képzésre?

Régi tervem volt, hogy tanuljak. A pszichológia nagyon érdekelt, de az nagyon kötődik a munkámhoz. Kétkezi dologban kezdtem el gondolkodni. Utánajártam, hol és mit tudnék tanulni ahhoz, hogy ezt a mennyiségű földet a hasznomra hajtsam. Amikor iskolát választottam, a Balaton és Keszthely volt a legszimpatikusabb. Péntekenként van oktatás, már eddig is rengeteg új ismeretet elsajátítottam. Most ott tartok, hogy konkrét terveim vannak. A cél: minőségi bort szeretnék készíteni. Jó pár év még, mire az álmom valóra válik, addig még rengeteget tudok tanulni a tanáraimtól és a csoporttársaimtól, akik között borászok is vannak.

Mennyire megterhelő foglalkoztatott színészként, társulati tagként a munka mellett egyetemre járni?

Bevallom, nagyon fárasztó, de tudom, hogy minden befektetett perc megéri. Gyakran a pénteki oktatás után rohanok vissza Székesfehérvárra, a színpadra, mert este fellépésem van. Vizsgaidőszakban inkább csak túlélek, kikérem magam a próbákról. Amikor ez nem sikerül, marad az E-learning, nehogy lemaradjak valamiről. Levelező tagozaton is elég nehéz feldolgozni azt a mennyiségű tudásanyagot, amit visszakérdeznek. A kötelező gyakorlat lesz majd egy nagyobb kihívás, amit Cserszegtomajon, az Egyetem tangazdaságában töltök vagy egy választott birtokon. Volt már szüretelési gyakorlat, ismerkedtünk az évjáratokkal, megkóstoltuk a borokat, de a nagy földmunkák még csak ezután, nyáron következnek.

Mely tantárgyak okozzák a legnagyobb kihívást és melyek az örömet ezen a területen?

A közgazdaságtan, a marketingismeretek és a számvitel jól fognak jönni, ha saját családi pincészetben gondolkoznék. Eddig a szőlőmetszés és a szőlőfajtákkal való ismerkedés tetszett a legjobban. A legkevésbé az informatika áll hozzám közel. Ami biztosan izgalmas és nehéz terület lesz majd, a borászati kémia, de nyilvánvalóan szükségem lesz rá. Szerencsére nagyon jó a csapat, a csoporttársaimmal segítjük egymást. Megosztjuk szőlész-borászati tapasztalatainkat, meghívjuk egymást, ha olyan esemény van.

Mit szólnak a pályatársak, a barátok és a család, hogy újra beült az iskolapadba?

Nagyon örül mindenki, hogy ezt kitaláltam és elkezdtem. A családi örökség megőrzését nagyra értékelik. A legtöbben inkább eladják, mert nem akarnak vagy nem tudnak a mezőgazdaságban dolgozni, hiszen fárasztó munkával jár. Elhivatottság kell hozzá. Én a színészet iránt vagyok így, de bízom benne, hogy 15 év múlva azt tudom majd mondani, hogy ezt a bort én készítettem. Addig még sokat kell tanulnom. Most még a pince állapotán kell javítani és a szőlőt fiatalítjuk. Hosszú viták előzték meg az édesapámmal a fajtaválasztást, az oltványok beszerzését, ennek ellenére mindezt nagyon élvezem.

Jó érzés lehetett, hogy már hozzá tudott érdemben szólni, hogy az érvelése szakmai alapokra épült.

Még ha minimálisan is, de igen. Ő konok módon állít dolgokat, amiket én meg tudok cáfolni, mert már tanultam valamit. Mint például, hogy le kell cserélni a nagyon öreg hordót acélra és megfelelő technológiával dolgozni, ha jó bort szeretnénk. Már azt is tudom, hogy könnyű, száraz borokat szeretnék készíteni. Jó érzés belegondolni, hogy a színészdiplomám mellett egy másik lábon is meg tudok majd állni. Mindenkinek tiszta szívből ajánlanám, hogy egy kicsit kóstoljon bele a mezőgazdaságba, töltsön minél több időt a természetben. Neveljen növényeket, méhészkedjen, menjen el almát szedni, bármit választhat. Én kötelezővé tenném az ilyen jellegű csapatépítő tréningeket, mondjuk egy csapatépítő kapálást, hogy érezzék meg a természet közeliséggel járó szabadság érzését. Ki kell menni a városból, élvezni, amíg körülölel a természet és vigyázni rá. Mert különben egyszer csak elfogy.