Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2023 július 28.

Arany- és ezüstérem a küzdősportok Egyetemi Európa Bajnokságán

A horvát fővárosban Zágrábban került megrendezésre a küzdősportok Egyetemi Európa Bajnoksága 2023.07.19-07.23. között.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet három hallgató képviselte a horvát fővárosban. A tavalyi Európa Játékok győztes Füredi Rebeka taekwondo-ban, a Lodz-ban harmadik helyezést szerző Anselment Adrián kickboxban és "új" harcosként Kurtán Zsombor judo-ban.

Kurtán Zsombornak sajnos két vereség után hamar búcsúznia kellett a judo küzdelmeitől. 

Anselment Adrián kitűzött célja volt, hogy az aranyéremért bunyózhasson az Európa-Bajnokságon. Ez a vágya teljesült is hiszen remek menetelés után a lengyel Konrad Kaczmarkiewiczel szállhatott rint az aranyéremért. Szoros küzdelemben az utolsó másodpercekben bekapott ponttal 2-1 végeredménnyel a második helyezést szerezte meg. Kívánjuk, hogy a lodzi harmadik hely és a zágrábi második hely után jövőre az egyetemi világversenyen már győzelmet ünnepelhessen!

Anselment Adrián

Vasárnap kerültek megrendezésre a női taewondo mérkőzések, ahol Füredi Rebeka egy szenzációs napot fogott ki. Lodzi győztesünk a 67-73kg-osok mezőnyén folyamatosan lépett előre a napi végi döntőig, ahol ellentmondás nem tűrően győzedelmeskedett a bosnyák Dora Marusic ellene. Így a tavaly Egyetemi Játékokhoz hasonlóan a 2023-as Egyetemi Európa Bajnokságon sem talált legyőzőre. Ezzel Rebeke lett az első MATE hallgató aki egyetemi világversenyen kétszer tudodd győzni!

Füredi Rebeka

Szívből gratulálunk hallgatóinknak és további sok sikert kívánunk sport és tanulmányi pályafutásukhoz!