Hírek

Fájlfeltöltő

Létrehozva: 2025 november 07.

A MATE rendelkezik a klímaváltozásra adandó válaszok tudásával és képességével

Az aszályvédelemről tartottak tematikus napot a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központban november 7-én. A szakmai eszmecseréken túl itt mutatták be a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem legújabb, Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban című kötetét is.

Az aszályvédelmi szakmai rendezvényen – mások mellett – Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, az Országház alelnöke köszöntötte a megjelenteket. Mint fogalmazott: „a magyarság egyik sorskérdésével foglalkozunk ma, és egyúttal olyan kötettel is gazdagodik a hazai tudományos közélet, amely egyaránt tartalmaz elméleti, stratégiai és gyakorlati útmutatókat.” Hozzátette, hogy az aszályra azért is létfontosságú megoldást találni, hiszen a mezőgazdaság biztosítja az ország ellátásához szükséges élelmiszert, s mellette fontos exportcikket is jelent. „Annak érdekében, hogy mindez a jövőben is folyamatos legyen, stratégiai és gyakorlati megoldásokat is kell találnunk viszonylag rövid idő alatt, hiszen a változások drámai gyorsasággal történnek” – húzta alá, méltatva a rendezvény és a MATE legújabb könyvének fontosságát.

A szakmai nap nyitányán Hendrich Balázs nagykövet, a Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseleti Iroda képviseletvezetője, F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Szepesi Tibor, Karcag polgármestere is köszöntötték a megjelenteket. A szakmai előadások sorát Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára nyitotta meg az Aszályvédelmi Operatív Törzs (AVOT) bemutatásával. Prezentációjában rámutatott arra, hogy e szervezet elsődleges feladata az azonnal lehetséges és szükséges intézkedések kidolgozása a mezőgazdasági termelők vízhez juttatása érdekében. Mindezek megvalósítására Magyarország Kormánya 4,7 milliárd forintot biztosított a vízügyi ágazat részére.

Hubai Imre szólt az Aszályvédelmi Akciótervről (AVAT), amelynek szakmai célja a vízügyi ágazat felkészítése a várható aszály hatásainak enyhítésére, valamint a klímaváltozás hatására kialakuló vízhiányos állapot tartós kezelésére.

A rendezvényen mutatta be Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora az egyetem gondozásában létrejött Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban című kötetet. A rendezvény, valamint a több, mint 90 szerző gondolatait magába foglaló könyv fontosságát méltatva elmondta, hogy a klímaváltozás az egész országot, s azon belül az Alföldet, illetve az itt zajló mezőgazdasági tevékenységeket évek óta sújtja. „Ennek olyan technológiai, művelési és szemléletváltási következményei, hatásai vannak, amelyekkel nekünk foglalkoznunk kell, és mely kérdésekben segítenünk kell a gazdáknak és a szakpolitikának válaszokat találni” – szögezte le. Mint mondta, ezért is jött létre Karcagon, a Nagykunság fővárosában a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ is, hogy a MATE szellemi hátországát hozzátéve az egyetem segíthessen megoldásokat találni a mezőgazdaság, a gazdatársadalom, a gyakorlati és elméleti szakemberek számára.

„A MATE rendelkezik azzal a tudással és képességgel, hogy a válaszokat megtalálja a klímaváltozás kihívásaira, és ezeket a válaszokat mi egy vaskos kiadványban szedtük össze, ami az Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban címet viseli. Ez egyetemünk eddigi legnagyobb vállalkozása, hiszen 91 munkatársunk vett részt a könyv megírásában szerzőként, és az ágazat minden területére vonatkozóan olyan stratégiákat, olyan javaslatokat fogalmazunk meg, amelyek közvetlenül a gyakorlati szakemberek, a hallgatóink és a szakpolitikai döntéshozók számára is fogódzkodót tudnak nyújtani a károk kivédésére és megelőzésére” – jelentette ki Dr. Gyuricza Csaba.

A szakmai előadások folytatásában Dr. Örlős László, az Aszálymegelőző Intézet operatív igazgatója a szervezet tevékenységéről, stratégiai céljairól beszélt. Dr. Zsembeli József, a Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ igazgatója az elmúlt két évtized hőmérsékleti trendjeit és éghajlati változásait mutatta be. Kiss Mihály, az AgroPerfekt Kft. ügyvezetője pedig az alföldi klímaérzékeny gazdálkodás tapasztalatairól számolt be.