Oktatói díj

← Vissza

Az év oktatója díj – ETALON-díj

Utolsó frissítés: 2024 július 08.

Az év oktatója díj – ETALON-díj

Az Etalon-díj azon kollégák (korhatár nélkül) elismerésére szolgál, akiket példaképnek tekintünk egyetemünkön. Célunk az ambiciózus és kiemelkedő oktatók, kutatók díjazása, akik húzóerőt képviselnek, meghatározó szerepet vállalnak az Egyetem oktatási tevékenységében, inspirálják kollégáikat és a hallgatókat egyaránt, oroszlánrészt vállalnak a jövő szakembereinek képzésében a tanteremben, a gyakorlati helyszíneken és a tanórákon kívül egyaránt.

Olyan kollégák jelölését várjuk, akik:

  • az intézetük oktatási feladatainak ellátásában nélkülözhetetlen szerepet játszanak az oktatás minden szintjén,
  • az oktatás mellett a tananyagfejlesztésben és a tantervek fejlesztésében is szerepet vállalnak,
  • aktívan részt vesznek az intézetükhöz kötődő szakkollégium(ok) munkájában,
  • tantermen kívüli feladatokat végeznek a hallgatók előrehaladásának támogatásában pl. konzultációt, korrepetálást tartanak,
  • tudománynépszerűsítő szerepet vállalnak a hallgatók körében.

Olyan oktatók elismerése tehát a cél, akik lelkesedésükkel és elhivatottságukkal követendő példát mutatnak a hallgatóknak, és kollégáiknak egyaránt, felkeltik a hallgatók érdeklődését saját tudományterületük iránt és ezáltal inspirálják őket.

Jelöltek

Badakné dr. Kerti Katalin

Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Budai Campus
A jelölt a Gabona és Iparnövény Technológia Tanszék vezetőjeként az Élelmiszermérnök BSc képzésen két specializáció felelőse, amelyekhez kapcsolódóan mind BSc, mind MSc képzésen oktatói szerepet vállal. A jelölt innovatív és proaktív gondolkodását mutatja a tehetséggondozásban, a hazai és nemzetközi hallgatói versenyek, projektek (pl. Zaccmentők, Coca Cola HBC) generálásában és lebonyolításában vállalt aktív szerepe továbbá mentorként a MATE hallgatóinak felkészítése. A saját szervezésű versenyeken kívül az egyetemen kívüli lehetőségek felkutatásában is élen jár (pl. Bootcamp, Hackaton). Oktatási tevékenységében szemelőtt tartja, hogy a hallgatók bevonásra kerüljenek a tanszék aktuális kutatási tevékenységébe. Széles látóköre és innovatív gondolkodása révén kiemelkedő szerepet játszik a hallgatók és a kollégák motiválásában egyaránt.

Dr. Bodor Pesti Péter 

Szőlészeti és Borászati Intézet, Budai Campus
A jelölt több képzés oktatásában vállal szerepet. Az Intézet által gesztorált BSc és MSc szak tantárgyain túl oroszlánrészt vállal a Kertészmérnöki alapképzés szőlészeti terepgyakorlatának szervezésében. A Szőlész-borász szak Szőlészeti specializációjának felelőseként kézben tartja a szakdolgozat témaválasztást és az összefüggő szakmai gyakorlat lebonyolítását is. A hallgatók információhoz jutását, tanulmányi előrehaladását az egyéni konzultációkon túl online, évfolyamszintű tájékoztatókkal is segíti.

Dr. Daróczi Miklós

Műszaki Intézet, Szent István Campus
Felsőoktatási múltja közel 30 éves múltra tekint vissza egyetemünkön és jogelőd intézményeiben. Egyetemi munkája során nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, az ismeretek minél hatékonyabb és hasznosabb átadására. A projektalapú oktatás és más korszerű módszerek bevonására is törekszik az általa oktatott tantárgyak keretében. Hallgatóközpontú szemlélettel igyekszik a tehetséges diákokat felkarolni, miközben nagy energiát fordít a lemorzsolódás csökkentésére is a hallgatók igény szerinti konzultálásával. Az intézet oktatási-igazgatóhelyetteseként aktív szerepet vállal az egyetemi oktatási, oktatás szervezési feladatokban is.

Dr. Grósz János

Környezettudományi Intézet, Szent István Campus
A jelölt 2018 óta a Vízgazdálkodási és Klímaadaptációs Tanszék munkatársa. Jelenleg több magyar és angol nyelvű BSc, MSc kurzus oktatásának oszlopos tagja. A tanszék egyik meghatározó oktatója. Magas színvonalú tudással és elhivatottsággal rendelkezik, melyet kiváló érzékkel oszt meg hallgatóival. A hallgatók fejlődésének segítése céljából minden szemeszterben terepgyakorlatot szervez, mely hozzájárul a hallgatók gyakorlati tapasztalatának megszerzéséhez. Tanórán kívüli oktatói, ismeretterjesztési és beiskolázási feladatokat is rendszeresen ellát.

Dr. Molnár Marcell

Állattenyésztési Tudományok Intézet, Kaposvári Campus
A jelölt több mint 25 éves egyetemi oktatói pályafutása alatt összesen több, mint 20 tantárgy gondozója és oktatója volt. Minden képzési szinten oktat. Könnyed, szórakoztató, mégis tudományos igényű előadásokat tart. Kiemelten foglalkozik az állati viselkedéssel, az ember-állat kapcsolattal és a társállatok állatasszisztált munkára való használhatóságával. Kutatási tevékenységét az oktatással ötvözi. Témavezetői irányításával eddig közel 100 szakdolgozat készült. A tehetséggondozás területén is aktívan dolgozik. A Guba Sándor AT Szakkollégium vezető oktatója. Az egyetem tudomány-népszerűsítő eseményein rendszeresen szerepet vállal.

Dr. Podráczky Judit

Neveléstudományi Intézet, Kaposvári Campus
A jelölt 1994 óta vesz rész oktatókén a felsőoktatásban egyetemünkön, illetve annak jogelőd intézményeiben. Jelenleg az óvodapedagógus szak szakfelelőse. Az alapképzés mellett az intézethez tartozó mesterképzési szakok oktatásában is részt vesz. Az elméleti oktatás mellett az óvodapedagógus hallgatók gyakorlati képzése során napi kapcsolatot tart a Gyakorló Óvodával és a hallgatókkal, valamint a gyakorlatokat követő szemináriumok során iránymutatásaival inspirálja a hallgatókat. A neveléstudomány elméleti és gyakorlati oldalát egyaránt kimagasló szinten műveli. Személye és munkássága nagy hatással van kollégáira és hallgatóira egyaránt. Szorgalma és elért eredményei példát adhatnak pályatársainak, fiatal kollégáinak.

Dr. Saláta Dénes

Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, Szent István Campus
A jelölt 16 recens tantárgy tárgyfelelőse, valamint további 12 tantárgy társ-oktatója. Jelenlegi téma- vagy társ-témavezetettjeinek száma 34, végzett hallgatói száma 74, akik közül 8 fő szerepelt TDK konferencián kiemelkedő eredménnyel. Oktatói munkájának kiemelt része, hogy 2021 óta az egyetem Környezetvédelmi (Zöld) Szakkollégiumának mentortanára, támogató tanára. Mentorálása alatt a szakkollégium tagjainak száma megháromszorozódott, kezdeményezésére indult el az intézeti szakkollégiumok hallgatói számára meghirdetett szabadon választható szakkollégiumi tantárgy, amelynek egyben a tantárgyfelelőse is. Munkájával nemcsak a tanórán résztvevő hallgatók érdeklődését kelti fel az általa oktatott témák iránt. 

Dr. Szabó István

Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, Szent István Campus
A jelölt több, mint 15 éves oktatási és kutatási tapasztalattal rendelkezik a környezettudomány szakterületén. Főként környezetmérnök hallgatók számára tart előadásokat, gyakorlatokat magyar és angol nyelven – a visszajelzések alapján a hallgatók magas szintű elégedettsége mellett. Az elmúlt években közel 80 BSc és MSc szintű szak- és diplomadolgozat konzulense, két végzett és két aktív PhD hallgató témavezetője. A hallgatók iránti elhivatottságát jelzi, hogy kuratóriumi tagként közreműködik a Gödöllői Egyetemi Kollégiumi Alapítvány tevékenységében. Emellett számos ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő program szervezője, résztvevője, mellyel hozzájárul, hogy széles közönséghez is eljuthassanak a környezetvédelem legégetőbb problémái, mint pl. a mikroműanyag szennyezés. Közéleti tevékenységének legutóbbi eredményei a MATE PET kupán való részvételének koordinálása, szervezése, valamint a "Klímavédelem mérnöki szemmel" előadássorozat megszervezése közösen a Környezetvédelmi (Zöld) Szakkollégiummal.