A földönkívüli élet lehetősége régóta foglalkoztatja nemcsak a tudományt, de a társadalmunkat is. Az egyik legismertebb és egyben aktívan vizsgált modell a témában a Drake-egyenlet, amely azt próbálja megbecsülni, hány idegen civilizáció létezhet jelenleg a galaxisunkban – jóllehet számos paramétere ismeretlen vagy csupán feltételezéseken alapul. Dr. Veres Antal, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Matematika és Természettudományi Alapok Intézet tanszékvezetője arra a kérdésre keresi a választ, hogy létezhet-e olyan statisztikai megközelítés, amely akkor is képes meghatározni az élet valószínűségét, ha gyakorlatilag semmit sem tudunk biztosan az alapvető tényezőkről. 

A MATE kutatójának cikke egy olyan matematikai modellt mutat be, amely nem az élet keletkezésének biológiai folyamatait vagy a technológiai fejlődés lépcsőit részletezi, hanem a létformák bonyolultságát egy absztrakt skálán rendezve vezeti be a magányzónát, vagyis azt a tartományt, ahol nagyobb eséllyel van jelen egyetlen példány egy adott létformából. A modell nemcsak új szemléletet kínál, hanem lehetőséget ad ismert elméletek – például a "Ritka Föld" (Rare Earth) hipotézis – statisztikai tesztelésére is. A tanulmány azt is megmutatja, hogy bizonyos paramétertartományokban – különösen ott, ahol más elméletek is hasonló következtetésre jutnak – statisztikai alapon az egyedüllét esélye kisebb, mint a társas létezésé.

A magány fogalma ebben a keretben úgy definiálható, hogy egy adott szinten létező entitás magányos, ha a világegyetemben nincs más olyan életforma, amely ugyanolyan vagy magasabb szinten helyezkedik el azzal a kikötéssel, hogy egyáltalán ő maga létezik. Azaz, ha például egy technológiai civilizációról beszélünk, például az emberiségről, de rajta kívül csak alacsonyabb szintű életformák léteznek, akkor az a civilizáció kozmikus értelemben magányosnak tekinthető. A magányzóna azon valószínűségek halmaza, amelyekkel való keletkezés garantálja, hogy létrejön az adott létforma, illetve nagyobb a valószínűsége, hogy egy van belőle. „Lehet, hogy a földi szintű életnek a létjogosultsága viszonylag nagy az univerzumban, de az, hogy létre is jön az adott pillanatban, annak valószínűsége nagyon kicsi. A technológiailag fejlett civilizációnk körülbelül 100 éves, ezért lehet, hogy a keletkezésünk valószínűsége olyan kicsi, hogy statisztikai értelemben azért nem vagyunk magányosak egy adott pillanatban, mert még az sem biztos, hogy létezünk.” – fejti ki elméletét a MATE kutatója.  

A tanulmány nemcsak elméleti lehetőségeket vizsgál, hanem ismert hipotézisekhez is kapcsolódik. Ilyen például a Rare Earth elmélet, amely szerint az értelmes élet rendkívül ritka, vagy az újonnan bevezetett Critical Earth szcenárió, amely a magány valószínűségét maximalizáló paramétereket határozza meg. Ezen keresztül a modell eszközt ad arra is, hogy különféle feltételezések statisztikai következményeit vizsgáljuk.

Dr. Veres Antal modellje azt vizsgálja, hogy a fenti magányzónában (ahol a keletkezésvalószínűségek vannak) hogyan helyezhetőek el ezek az ismert modellek. Például a Rare Earth szerint a földi szintű élet keletkezése 10^-20 valószínűségű. Ez egy elképzelhetetlenül kicsi szám és semmit nem mond számunkra. A MATE kutatója által kifejlesztett modell azonban bizonyos feltételek mellett a magány valószínűségét 29,2%-ra becsüli, ami már emberi léptékben is értelmezhető arányt jelent. Vagyis ebben az elméleti keretben 29,2% az esélye annak, hogy magányosak vagyunk. A példaszámítások azt mutatják, hogy az alacsonyabb komplexitású életformák (pl. mikrobiális élet) sokkal nagyobb eséllyel léteznek széles körben, míg a magasabb szinteken (pl. technológiai civilizációk) a magány valószínűsége csak bizonyos feltételek mellett válik jelentőssé.

Dr. Veres Antal modellje rávilágít arra, hogy még jelentős bizonytalanság mellett is lehet statisztikailag értelmezhető kérdéseket feltenni – és talán új szempontból rávilágítani a régóta élő kérdésre: vajon tényleg egyedül vagyunk?