Szakmai napok a jövőbe mutató élelmiszeriparért - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Tartalom megjelenítő
Létrehozva: 2024 december 07.
Szakmai napok a jövőbe mutató élelmiszeriparért
Élelmiszeripari Szakmai Napokat rendeztek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán december 5-6. között. A rendezvény célja, hogy nemzetközi kitekintésben bemutassa a hazai élelmiszeripar számára azokat a technológia- és termékfejlesztéseket, a rövid ellátási lánc és a digitalizáció által elérhető lehetőségeket, amik hozzájárulhatnak a piaci részesedés, illetve a versenyképesség növeléséhez.
A nemzetközi konferenciát a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet szervezte a Cibus Hungaricus Alapítvány, a Pálinka Nemzeti Tanács és a Food4CE projekt közreműködésével, amelynek szakmai programjai mások mellett a táplálkozás- és egészségtudomány egyes területeit is részletesen tárgyalták. A rendezvény – amely szorosan kapcsolódik a magyar EU soroselnökség „Partnering for the future” témájú közép- és kelet-európai élelmiszerrendszerek Kutatási és Innovációs Prioritásaihoz - megnyitóján Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, a MATE Budai Campusának főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. A szakmai eszmecsere fontosságát méltatva kiemelte, hogy mind az egyetemnek, mind a campusnak, mind pedig a területen tevékenykedő szakembereknek is élen kell járniuk az innovációban. Aláhúzta azt is, ehhez azonban szükséges, hogy az oktatók, kutatók folyamatos kapcsolatban legyenek az élelmiszeripar és a szakma többi szereplőjével is, hogy mindig releváns és friss benyomások, igények, információk szerint alakíthassák a jövő agrárszakembereinek képzését.
Dr. Friedrich László, az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet igazgatója beszédében örömmel konstatálta a megjelentek büszkeségre okot adó létszámát. Mint fogalmazott, ez mutatja azt, hogy a szektor képviselői számára mennyire fontos ez a rendezvény. Hozzátette, hogy egy konferenciának akkor van jelentősége és hatása, ha sokan megjelennek és a résztvevők együtt tudnak gondolkodni azokon a fejlesztéseken, amik az élelmiszeripar és az élelmiszergazdaság fejlődését szolgálják. Rámutatott arra is, hogy ma az élelmiszeripar szerepe és stratégiai helyzete egyre nagyobb szerepet nyer. „Eljutottunk oda, hogy a klasszikus mezőgazdasági területek, mint például a növénytermesztés és az állattenyésztés mellett egyre nagyobb prioritást élvez a feldolgozás szintje, színvonala is. Az elmúlt évek támogatásai, közös gondolkodása és fejlesztése eljutottak odáig, hogy az élelmiszeripar viszonylag stabil helyzetben van, és most a kiugrási lehetőség előtt állunk. Mindez egy olyan robbanásszerű fejlesztést eredményez, ami legutóbb, talán a hetvenes évekre kell visszatekinteni” – jelentette ki Dr. Friedrich László.
A szakmai napok részeként adták át azt az automata raktár, -komissiózó átadópontot, amely ezentúl a Budai Campuson hirdeti a digitalizált élelmiszer-kereskedelem jelenét és jövőjét. A MATE és a Cibus Hungaricus Alapítvány együttműködésének eredményeként létrehozott automata raktár és élelmiszerbolt egyúttal az innovatív, digitális élelmiszerkereskedelem és logisztika fejlődését is képviseli, támogatva a digitális oktatást és kutatást.
Az átadóünnepségen Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora kiemelte, hogy egy olyan újdonságról van szó, amely a legkorszerűbb csúcstechnológiát a digitalizáció lehetőségeivel ötvözi az élelmiszerkereskedelemben. „Ez egy olyan automatizált rendszer, amely képes arra, hogy a helyben előállított élelmiszereket értékesítse és eljuttassa a fogyasztókig. Az ellátási láncok rövidítése ma már nemcsak versenyképességi és fenntarthatósági kérdés, hanem nemzetbiztonsági szempont is” – jelentette ki.
Dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy „a jövő áll mellettünk, amely a legjobb helyen a MATE Budai Campusán talált otthonra, hiszen a modernizációban a legtöbb tapasztalatot és tudást az Egyetem szakértői tudják átadni.”
Menczer Csaba, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. stratégiai igazgatója rámutatott arra, hogy „számunkra a legfontosabb a technológia és innováció fejlesztése, éppen ezért alapvető feladatunk, hogy a hazai KKV-k versenyképességét elősegítsük és az élelmiszeripart, mint kiemelt kormányzati stratégia szereplőjét támogassuk.”
Dr. Friedrich László intézetigazgató, egyben a Cibus Hungaricus Alapítvány elnöke hangsúlyozta, „hogy teljes ellátási láncban kell gondolkodnunk, együtt kell meghatároznunk a jövőt a termelőkkel, feldolgozókkal és az üzleti partnerekkel. Az Automataraktár, -komissiózó átadópont létrehozásánál alapvető szempont volt, hogy a szántóföldtől nemcsak az asztalig, hanem az egészségtudatos életvitelig kövessük nyomon a termékek és az élelmiszerek útját, hiszen a táplálkozásunk meghatározza az egészségünket is.”
A szakmai napok nemzetközi szekciójában az élelmiszeripari digitalizációról folyt eszmecsere. Amint arra a szakmai előadók is rávilágítottak, fejlődő világunkban egyre nagyobb szerepet kap a digitalizáció és az adat alapú döntéshozatal. A termékpálya, így nemcsak a mezőgazdaságot, az állattenyésztést és az élelmiszerek előállítását, de a táplálkozástudományt és egészségügyet is magába foglalja.
Az élelmiszeripari technológia- és termékfejlesztés szekcióban kiemelten foglalkoztak az ipar számára is elérhető innovatív technológiákkal, különös tekintettel a húsipar, valamint a gyümölcs- és zöldségfeldolgozóipar számára ígéretes lehetőségekkel. A különböző előadások során többek között a haltápok húsminőségre gyakorolt hatásáról, a gluténmentes termékek és a fermentált zöldség- és gyümölcslevek termékfejlesztési lehetőségeiről, valamint az egyre nagyobb figyelemmel bíró lebomló csomagolóanyagok élelmiszeripari felhasználásáról is szóltak.
A rendezvény szerves része, a hagyomány szerint Szent Miklós, a Pálinka védőszentje napján tartott Pálinkanap is, aminek szakmai témái a pálinkaszektorra fókuszálnak. Erre a nemzetközi konferencia második napján került sor, amely kapcsán a szervezők rámutattak arra, hogy a pálinkafőzés nagyjából fél évezredes tradícióra tekint vissza, ennek ellenére újabb és újabb kihívások merülnek fel e területen is.
A pálinka, mint Hungaricum, a gyümölcstermesztéstől, a betakarításon és tároláson keresztül, a technológia folyamatos fejlődésének, a melléktermékek hasznosításának, csomagolóanyagok újra hasznosításának, valamint a vevői igényeknek tükrében számos változást tartogat az iparág résztvevőinek. A szektor gazdaságossága, valamint a nemzeti kultúrában és társadalomban betöltött szerepe fontos kérdéseket vet fel és gondolkodásokra és párbeszédekre inspirálja a szektor szereplőit. Többek között e témákkal foglalkoztak a III. Pálinkanapi Szakmai Konferencia résztvevői, majd a Vajdahunyad várában található Magyar Mezőgazdasági Múzeumban ünnepélyesen vitrinbe helyezték Magyarország idei legjobb pálinkáját.