A tehetséggondozást támogató programot valósított meg a Baka József Szakkollégium - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Tartalom megjelenítő
Létrehozva: 2025 június 16.
A tehetséggondozást támogató programot valósított meg a Baka József Szakkollégium
Hárommillió forintos pályázati forrásból segítette a tehetséggondozást, a tudományos kompetenciák fejlesztését és a kutatói életpályára való felkészítést a MATE Kaposvári Campuson működő Baka József Szakkollégium. A program során a hallgatók konferenciákon, vitaesteken és szakmai versenyeken is részt vehettek.
A Baka József Szakkollégium a „Szakkollégiumok tehetséggondozó programjainak támogatása” című pályázat keretében 3.000.000 forint támogatásban részesült.
A támogatás lehetőséget biztosított arra, hogy eredményes szakmai együttműködés alakuljon ki a MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Szakkollégiummal. Ennek jegyében szervezték meg a Guba Sándor Emlékversenyen induló diákok számára a felkészülést segítő Tudományos prezentálás kurzust.
A Tudományos Diákköri Konferencián induló hallgatók a Tudományos prezentálás kurzus mellett a csapat együttműködését erősítő, úgynevezett DISC tréningen is részt vehettek. A kurzusok során keletkezett tanulmányokat elektronikus könyv formájában tették elérhetővé.
A program kiemelt eseménye volt a vitaest keretében megrendezett kétnapos előadássorozat, amelyen középiskolás és egyetemi hallgatók egyaránt részt vettek. Az esemény témája a sikeres kutatói lét megalapozása volt, ahol neves előadók segítségével járták körbe a tudományos pálya kihívásait, lehetőségeit és a kutatói identitás kérdését.
A program során a Tudományos Diákköri Konferencián, valamint a Kautz Conference on Business and Economics konferencián is részt vehettek a szakkollégisták. Itt lehetőség nyílt tudományos munkáik bemutatására és szakmai kapcsolataik bővítésére is.
A teljes program időszaka alatt aktívan működött a szakkollégium mentorprogramja, amelynek keretében az oktatók egyéni szakmai támogatást nyújtottak a hallgatók számára a tanulmányok elkészítéséhez, elősegítve ezzel az önálló kutatómunkát és a tudományos fejlődést.
A program eredményeképp megerősödött a középiskolai és egyetemi szintű tehetséggondozás kapcsolata, továbbá bővültek a hallgatók szakmai és tudományos fejlődési lehetőségei.