Tartalom megjelenítő

Új HÖK elnök a gyöngyösi campuson

Létrehozva: 2025 május 26.

Új HÖK elnök a gyöngyösi campuson

Két évvel ezelőtt, 2023-ban kezdte meg tanulmányait a Károly Róbert Campuson Rudas Máté. A programtervező informatikus szakos hallgató májustól a Campus Hallgatói Önkormányzatának elnökeként képviseli hallgatótársai érdekeit. Máté a vele készített interjúban mesélt céljairól és terveiről, valamint beszélt arról is, hogy milyen út vezetett a HÖK-höz való csatlakozástól az elnöki pozíció betöltéséig.

Mesélj magadról. Mióta vagy HÖK-ös? Miért döntöttél úgy annak idején, hogy jelentkezel?

2023-ban kezdtem el a tanulmányaimat programtervező informatikus szakos hallgatóként. Bízom benne, hogy az első diplomámat is a Károly Róbert Campuson tudom majd megszerezni, ugyanis a jövőben gazdaságinformatikus alapképzésre szeretnék jelentkezni. 

Két éve, tehát 2023 első féléve óta aktív tagja vagyok a Hallgatói Önkormányzatnak. Kezdetben kommunikációs referensként tevékenykedtem, én kezeltem a HÖK közösségi médiafelületeit, valamint részt vettem rendezvények szervezésében és lebonyolításában is (pl. gólyaest, gólyatábor). 2024 júniusában lettem alelnök, idén májustól pedig a hallgatók szavazatai alapján átvettem Csőgér Szilárdtól az elnöki pozíciót.

Azért jelentkeztem, mert szeretném képviselni a hallgatók érdekeit, és hozzájárulni ahhoz, hogy az egyetemi éveik minél színesebbek, gördülékenyebbek és felejthetetlenek legyenek.

Mik a terveid elnökként? Miket szeretnél megvalósítani, miken szeretnél változtatni és mi az, amit mindenképpen megtartanál?

  • Tanulmányi és szociális területen: A hallgatók tájékoztatásának javítása, például online útmutatókkal és gyakori kérdésekkel. 
  • Rendezvények: Kisebb, közösségépítő programokra szeretnék hangsúlyt helyezni, valamint minden félévben szeretnék egy nagyobb szabású rendezvényt. Fontosnak tartom a szponzorok bevonását is. 
  • Külügy: A nemzetközi hallgatók támogatása és aktív bevonása a hallgatói életbe kiemelt prioritásom lesz. Ehhez olyan programokat szerveznék, ahol a magyar és külföldi diákok megismerhetik egymást
  • HÖK utánpótlás: A meglévő „kishökös” programot megtartom, mivel ez biztosítja, hogy az érdeklődő hallgatók már kezdettől fogva betekintést nyerhessenek a HÖK mindennapjaiba.

Szerinted a korábbi évek tapasztalatai segítik majd a munkádat?

Korábbi tapasztalataim – a hallgatókkal való közvetlen munka, a rendezvényszervezés és Szilárd, az előző elnök iránymutatása – mind hozzájárultak ahhoz, hogy magabiztosan vállalhassam ezt a pozíciót. Ezekre az ismeretekre és kapcsolatokra építve fogom vezetni a HÖK munkáját.

Mit jelent neked ez a pozíció?

Számomra ez egy megtiszteltetés és kihívás egyaránt. Célom, hogy a HÖK továbbra is segítőkész és befogadó legyen, ahogy nekem is segítettek az elején. Szeretném ezt a pozitív hozzáállást továbbadni másoknak is. 

 

szöveg: Rudas Máté, Nagy Réka

fotók: Rudas Máté