Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2022 július 07.

Diplomaátadó ünnepségek a Szent István Campuson

A MATE Szent István Campusán a 2021/2022. tanév végén négy diplomaátadó ünnepséget tartottak. A műszaki képzési terület hallgatói június 23-án, a gazdasági képzési terület hallgatói június 24-én, a nemzetközi hallgatók június 28-án, az agrárképzési terület végzettjei július 1-jén vették át oklevelüket az Egyetem aulájában.

​​​​​​​​​​​​A felsőoktatási intézmények életében két kiemelten fontos esemény van: a tanévnyitó és a diplomaátadó ünnepség. Ezek mellett több rendezvényre is sor kerül, de egyikük sem tudja felülírni azt az érzelmi töltést, amit a pályaválasztás kezdete, majd az eredményes tanulmányokat követően a diploma kézhez vétele jelent, hangsúlyozta Dr. Posta Katalin tudományos és minőségbiztosítási rektorhelyettes az agrárképzési terület ünnepségén, majd így folytatta: néhány szemeszterrel ezelőtt Önök még a Szent István Egyetem első évfolyamos hallgatójaként léptek be az egyetem kapuján, ma pedig hamarosan azt a diplomát kapják meg, amit a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora írt alá. Az elmúlt másfél év kihívásokkal volt teli, hiszen új, karok nélküli, campusokon átívelő, intézeti struktúra alakult ki, amely egyedülálló a magyar felsőoktatásban. Mindemellett a COVID, majd a háború okozta válsághelyzet erősen igénybe vette oktatóink, munkatársaink tűrőképességét. És még folytatódnak a feladatok, 2022 az egyetem akkreditációjának előkészítő éve.

A műszaki képzési terület ünnepségét Dr. Szabó István oktatási és nemzetközi rektorhelyettes nyitotta meg, majd Dr. Szakál Zoltán oktatási campus-főigazgatóhelyettes mondott ünnepi beszédet.

Az eseményen a Műszaki Intézet Pro Facultate kitüntetését ifj. Zelenka Pál, a Közlekedési Műszergyártó Zrt. vezérigazgatója vette át. A tanév Hallgatói Kiválósági Díjában Körmöczi Dávid gépészmérnök mesterszakos hallgató részesült.

Jutalomban a következő hallgatók részesültek: Horváth Sebő Dániel gépészmérnök mesterszakos, Király Vince Balázs gépészmérnök alapszakos, Kiss Péter Marcell gépészmérnök alapszakos, Kreics Péter gépészmérnök alapszakos, Loch Gábor létesítménymérnök mesterszakos, Markó Gábor műszaki menedzser alapszakos, Miklián Éva műszaki menedzser mesterszakos, Nagy Dominik gépészmérnök alapszakos, Papp Dániel mechatronikai mérnök alapszakos, Szabó Roland gépészmérnök alapszakos és Telek Piroska műszaki menedzser mesterszakos hallgató.

A hagyományok szerint évfolyamtárssá választott, „gyűrűzött tanárként” Dr. Oldal István egyetemi docens búcsúztatta el a végzett hallgatókat. A gépészmérnöki jelvényt Dr. Daróczi Miklós oktatási intézetigazgató-helyettes tűzte fel Kiss Péter Marcell műszaki menedzser hallgató zakójára, aki ezután társai nevében búcsúzott az alma matertől.

Az eseményen bejelentették, hogy a tanévben 21 mérnökhallgató teljesítette a MATE Műszaki Intézete és a vállalatok által közösen szervezett 10 hónapos kooperatív szakmai gyakorlatot. A hallgatók a vállalatok által megadott témákból sikeres szak-, illetve diplomadolgozatot készítettek, többen közülük a tanulmányaikat követően a vállalatnál helyezkednek el munkaviszonyban.

A gazdasági képzési terület hallgatóit Dr. Heltai Miklós általános campus-főigazgatóhelyettes, Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős országos alelnöke és Dr. Fogarassy Csaba, az Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet igazgatója köszöntötte.

Az eseményen az intézet Kiemelkedő Teljesítményért Díjában részesült Dr. Farkas Attila egyetemi adjunktus, Dr. Mészáros Kornélia egyetemi adjunktus, Dr. Horváth Ádám Benedek egyetemi tanársegéd és Dr. Vinogradov Szergej egyetemi docens.

​​​Az intézet professor emeritusai szakmai elhivatottságukért, kiemelkedő munkájukért, az intézet támogatásáért elismerő oklevélben részesültek. Az oklevelet Dr. Fehér István, Dr. Molnár József, Dr. Hajós László, Dr. Borszéki Éva, Dr. Villányi László és Dr. Szabó Lajos személyesen vették át. Oklevélben részesültek továbbá Dr. Makó Csaba, Dr. Nemes Ferenc, Dr. Benkő János, Dr. Lehota József, Dr. Pupos Tibor, Dr. Csath Magdolna, Dr. Kiss Károly, Dr. Kósa András, Dr. Poór József, Dr. Szelényi László, Dr. Szilágyi Klára, Dr. Szűcs István és Dr. Tóth Tamás.

Jutalomban a következő hallgatók részesültek: Galló Györgyné emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos, Kiss Noémi kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzési szakos, Maczkó Manó Rafael kereskedelem és marketing alapszakos, Páldi Zoltán pénzügy és számvitel alapszakos, Udvardy Zsolt pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzési szakos és Városi Klára agrármérnöktanár mesterszakos hallgató.

A végzős hallgatókat Dr. Szabó Katalin egyetemi docens, a vezetés és szervezés mesterképzés szakfelelőse búcsúztatta el. A végzős évfolyamok nevében Villei-Pribék András vidékfejlesztési agrármérnök mesterszakos hallgató búcsúzott el az alma matertől.

A nemzetközi hallgatók diplomaátadó ünnepségén Dr. Gyuricza Csaba rektor, Dobos Gábor Study in Hungary igazgató és Dr. Szabó István oktatási és nemzetközi rektorhelyettes mondott köszöntőt.

A Nemzetközi Kapcsolatok Központ nevében Dr. Tarr Zsuzsanna központvezető oklevéllel köszönte meg Ilia Prisekin hallgatónak a MATE nemzetközi diákközössége érdekében végzett odaadó munkáját.

Jutalomban a következő hallgatók részesültek: Alhalabi Olwan Sameer Mohammad menedzsment és vezetés mesterszakos, Alkhasova Pari környezetmérnök alapszakos, Awode Maryam Funmilayo környezetmérnök mesterszakos, Davaadoo Baasanbat ellátási lánc menedzsment mesterszakos, Lima Dias Jessica Ellen növénytermesztés mesterszakos, Mucs Márk István vadgazdálkodási mérnök mester szakos, Nabiha Abdallah vidékfejlesztési mérnök mesterszakos, Peter Monier Meleka Girgis gépészmérnök alapszakos, Siposs Réka agrármérnök alapszakos és Thomas Andrew Paulic  vadgazdálkodási mérnök alapszakos hallgató.

A végzettek eskütétele előtt adta át az egyetem hallgatóinak összetartozását szimbolizáló MATE-jelvényt Dr. Farkas Tibor egyetemi docens, programvezető Nabiha Abdallah vidékfejlesztési mérnök mesterszakos hallgatónak.

Az agrárképzési terület végzőseit Dr. Posta Katalin tudományos és minőségbiztosítási rektorhelyettes, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Dr. Urbányi Béla campus-főigazgató köszöntötte.

A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Tanszéke és a Tájökológiai Lapok című folyóirat szerkesztősége 2021-ben, Dr. Barczi Attila egyetemi docens halálának első évfordulója évében megalapította a Dr. Barczi Attila-díjat.

A díjat a hazai tájak védelméért, komplex kutatásáért végzett kiemelkedő szak- és diplomadolgozatok és szakcikkek elismeréséért adományozzák. A díjat első alkalommal Számel Róbert természetvédelmi mérnök mesterszakos hallgatónak ítélték oda a „Botanikai-tájtörténeti-természetvédelmi kutatások Balaton-felvidéki felhagyott szőlőkben” című diplomadolgozatáért.

Jutalomban a következő hallgatók részesültek: Borsodi Dorottya környezetmérnök alapszakos, Győri Piroska Andrea agrármérnök osztatlan szakos, Hausz Imola Rita környezetmérnök mesterszakos, Kókai Anett Fruzsina mezőgazdasági biotechnológus mesterszakos, Lőrincz Orsolya vadgazdamérnök alapszakos, Máttyássy Anna Réka mezőgazdasági mérnök alapszakos, Menyhárt Máté növényorvos mesterszakos, Papp Márk növényorvos mesterszakos, Perák Gergő agrármérnök osztatlan szakos, Stumpf Fanni környezetgazdálkodási agrármérnök mesterszakos, Szirtes Dávid természetvédelmi mérnök alapszakos és Zsizsik Petra mezőgazdasági biotechnológus mesterszakos hallgató.

A Növényvédelmi Intézet Integrált Növényvédelmi Tanszéke és a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet különdíjaiban részesült Csabai Orsolya növényorvos mesterszakos, Csik Dávid növényorvos mesterszakos, Dr. Schrempf Norbert Attila mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök szakos, Hudák Réka vadgazdamérnök alapszakos, Lőrincz Orsolya vadgazdamérnök alapszakos, Nagy Botond növényorvos mesterszakos, Oláh Dorina  természetvédelmi mérnök alapszakos, Szirtes Dávid természetvédelmi mérnök alapszakos, Viszkok Anna növényorvos mesterszakos és Zámbori László növényorvos mesterszakos hallgató.

A szakfelelősök képviseletében Dr. Póti Péter egyetemi tanár, az osztatlan agrármérnök képzés szakfelelőse búcsúztatta el a végzős hallgatókat, akik nevében Győri Piroska Andrea agrármérnök osztatlan szakos hallgató köszönt el az alma mátertől.