Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2024 május 30.

30 éves a doktori képzés

Jubileumi ünnepség keretében idézték fel az idén harminc éves doktori képzést a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusán május 30-án, csütörtökön.

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a doktori képzés elindulásának 30 évvel ezelőtti momentuma olyan meghatározó pillanata volt a rendszerváltás utáni Magyarországnak, aminek a hatása máig érzékelhető. „Visszahozta a magyar felsőoktatást Európába. Sok évtized után ez jelentette az egyetemi autonómia kiteljesedését, kiteljesítését, hiszen visszaadta a tudományos fokozat odaítélésének lehetőségét az egyetemek számára” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a doktori iskolák kiemelkedő szerepe sosem volt kérdéses és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem is ennek a küldetésnek a mentén dolgozik, hiszen a doktori képzés jelenti a tudományos utánpótlást az egyetemeken. „A doktori iskolákat úgy is tekinthetjük, mint a magyar tudomány jövőjének lakmuszpapírját, hiszen a ma doktori iskolája fogja meghatározni azt, hogy milyen lesz a tudomány a jövőben” – mondta. Dr. Gyuricza Csaba.


Megjegyezte, hogy mindez igaz a gazdaság jövőjére is, hiszen ma már a doktori képzés nemcsak a tudomány, de a gazdaság és az ipar utánpótlását is jelenti. Mint rámutatott, egyre inkább érvényes ma már az, hogy a gazdaság fejlődésének motorját nem a befektetett eszközök, s nem is a hardver jelenti, hanem sokkal inkább az a szellemi erő, amihez a doktori iskolák igen komoly hátteret tudnak jelenteni. Az egyetem rektora kijelentette, hogy ez az a gondolkodás és filozófia, ami a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet is meghatározza. „Az a világos és határozott célunk 2030-ra, hogy a világ 100 legjobb egyeteme között legyünk az agrár- és erdészeti tudományok területén” – húzta alá, hozzáfűzve, hogy ehhez elengedhetetlen a doktori képzés vonzerejének növelése. Éppen ezért történelmi léptékűnek nevezhetően az egyetem vezetése az elmúlt időszakban megduplázta a doktori ösztöndíj összegét. Ennek megfelelően ma már nettó 300 ezer forintot kaphat az a doktorandusz, aki a doktori munkájának szenteli a tudományos karrierjét doktori ösztöndíjas időszaka alatt.

Hozzátette: a legkiválóbbakat további programokkal kívánják ösztönözni és egy olyan életpálya kialakításán dolgoznak, amelynek köszönhetően világosan láthatóvá válik, hogy milyen pályaív előtt állhat az a fiatal, aki az utánpótlásban szeretne részt venni.


Dr. Helyes Lajos, a Doktori és Habilitációs Tanács elnöke beszédében felidézte az elmúlt 30 év fontosabb állomásait és beszélt a doktori iskolák jelenéről, illetve a várható jövőképről is. Előadását követően Dr. Keszthelyi Sándor, a Növénytermesztési-tudományok Intézet egyetemi tanára és Dr. Gregosits Balázs, a Vitafort Zrt. kutatás-fejlesztési igazgatója, volt doktorandusz hallgatók, illetve Vitális Flóra, az Élelmiszertudományi Doktori Iskola jelenlegi doktorandusz hallgatója beszéltek a doktori képzés kapcsán megélt élményeikről.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen, illetve jogelőd intézményeiben az elmúlt 30 évben a doktori képzés eredményességéhez számtalan tudományos szakember, iskolavezető, törzstag, témavezető, oktató, kutató járult hozzá. Munkájuk elismeréseként Dr. Gyuricza Csaba rektor és Dr. Helyes Lajos elnök Pro Negotio Universitate kitüntetésben részesítette azokat a professzorokat, akik a kezdetektől fogva kiemelkedő, iskolateremtő, illetve vezető szerepet betöltve segítették a doktorandusz hallgatókat.


Elismerésben részesültek:

  1. Biológiatudományi Doktori Iskola: Dr. Bakonyi Gábor, professor emeritus
  2. Kertészettudományi Doktori Iskola: Dr. Bernáth Jenő, professor emeritus
  3. Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskola: Dr. Csemez Attila, professor emeritus
  4. Műszaki Tudományi Doktori Iskola: Dr. Farkas István, professor emeritus
  5. Környezettudományi Doktori Iskola: Dr. Heltai György, professor emeritus
  6. Festetics Doktori Iskola: Dr. Husvéth Ferenc, professor emeritus
  7. Gazdaság- és Regionális Tudományi Doktori Iskola: Dr. Lehota József, professor emeritus
  8. Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskola: Dr. Romvári Róbert, professor emeritus
  9. Növénytudományi Doktori Iskola: Dr. Virányi Ferenc, professor emeritus
  10. Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskola: Dr. Horváth László, professzor emeritus
  11. Élelmiszertudományi Doktori Iskola: Dr. Vatai Gyula, professor emeritus


Gratulálunk a kitüntetetteknek, további jó egészséget és sikeres munkát kívánunk!