Munkatársak

.

Utolsó frissítés: 2022 október 17.

 

Csapatban gondolkozunk, mi is  egy színes csapat vagyunk: tájépítészek, településmérnökök, építészek 

 

Az építészet, design és kultúra, valamint a városi kontextus témaköreibe tartozó tárgyakat elsősorban a tanszék építész kollégái: Szövényi Anna DLA és Polyák Bea egymással megosztva tartják. 

Településmérnökként végzett, több éves gyakorlattal rendelkező   Szczuka Levente és Szűcs András  a településüzemeltetési, településtervezési kérdéseket járják körül a hallgatókkal. Hozzájuk csatlakozik Adorján Anna tanárnő, aki településtervezői és tájépítész gyakorlattal is rendelkezik. 

Laczó Dániel az építészettörténet világába kalauzolja a hallgatókat. 

A települési közterületek, zöldfelületek fenntartásáról, üzemeltetéséről Báthoryné Nagy Ildikó Réka Phd tanárnő adja át ismereteit. 

Több tárgy oktatásában a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézetének más tanszékei vesznek részt, emellett sok tárgynál a témát kiválóan ismerő, egyben elismert szakembert is meghívunk.

Óraadó tanárként a nagy tiszteletnek örvendő, kiemelkedő tapasztalattal rendelkező korábbi tanáraink továbbra is részt vesznek az oktatásban, így a településmérnök szakot alapító Dr. Schneller István, az Ybl díjas várostervező, Korompay Judit DLA, és a Magyar Urbanisztikai Társaság korábbi elnöke, Körmendy Imre is gazdagítja képzésünket. Fiatal PhD hallgatóink szintén több tárgy konzultációjában, oktatásában részt vesznek.

Az oktatás folyamán tanáraink nagy hangsúlyt fektetnek a személyes konzultációk fontosságára, a naprakész tudás átadására.

Dr. Adorján Anna Berta, egyetemi tanársegéd, Adorjan.Anna.Berta[kukac]uni-mate.hu

Bálint Krisztina, egyetemi tanársegéd, Balint.Krisztina[kukac]uni-mate.hu

Báthoryné Dr. Nagy Ildikó Réka, egyetemi docens, Bathoryne.Nagy.Ildiko.Reka[kukac]uni-mate.hu

Fehér-Szabó Mariánna, kommunikációs munkatárs, Feher-Szabo.Marianna[kukac]uni-mate.hu

Polyák Beáta, mesteroktató, Polyak.Beata[kukac]uni-mate.hu

Szczuka Levente Balázs, egyetemi tanársegéd, Szczuka.Levente.Balazs[kukac]uni-mate.hu

Szövényi Anna Andrea, tanszékvezető, egyetemi docens, Szovenyi.Anna.Andrea[kukac]uni-mate.hu

Szűcs András, egyetemi tanársegéd, Szucs.Andras[kukac]uni-mate.hu

Adorján Anna

Utolsó frissítés: 2021 november 10.

Személyes adatok                            
                                  

Név: Adorján Anna                             
Beosztás / munkakör  egyetemi tanársegéd
Tudományos fokozat és megszerzésének éve:  PhD 2020       
Telefonszám:  +36209741942                                                                               
E-mail cím:  Adorjan.Anna.Berta@uni-mate.hu               

Szervezeti egység, intézet neve: Településépítészeti és Zöldinfrastruktúra Tanszék, Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet


Szakmai tapasztalat: 

2017.02-2020.06.    SZIE YMÉK Építészeti Intézet    Tanársegéd
2014.05-    egyéni vállalkozó    Tájépítész és településtervező
2005.09-2014.05    PRO ARCH. Építész Stúdió    Településtervező és tájépítész
2001.02-2005.09.    PAGONY Kft.    Tájépítész mérnök gyakornok

Végzettség, képesítés: Oktatást / képzést nyújtó intézmény neve, időtartam, végzettség neve:  

2012-2014    BME Urbanisztika Tanszék    Urbanista szakmérnök
2002-2005    SZIE - Ybl Miklós Műszaki főiskolai kar    Okleveles településmérnök 
1998-2004    Budapesti Corvinus Egyetem     Okleveles tájépítész mérnök

Kutatási, tevékenységi terület:  

  •  Városi zöldinfrastruktúra fejlesztés lehetőségei, volt ipari területek revitalizációja

Kitüntetések, elismerések: 

  • Ózd Kulturgyár Projekt, Csontos Györgyi DLA vezető építész tervező - Pro Archtectúra díj 2017

Doktori képzés információi:    https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=15463

Publikációs adatok:   https://m2.mtmt.hu/api/publication?format=html&labelLang=hun&sort=publishedYear,desc&cond=authors;eq;10051267

Oktatott tárgyak: 

  • Településfejlesztés, Településtervezés, Zöldfelületi rendszerek

Választható szakdolgozati témák:

  • Jelenleg GYES-en van, nincs kijánlott téma.

Báthoryné Nagy Ildikó Réka

Utolsó frissítés: 2022 szeptember 01.

Személyes adatok                             
                                  

Név:  Báthoryné Nagy Ildikó Réka PhD
Beosztás / munkakör   egyetemi docens
Tudományos fokozat és megszerzésének éve:         2007
Telefonszám: +361 3057100/6352                                                                  
E-mail cím: bathoryne.nagy.ildiko.reka[kukac]uni-mate.hu

Szervezeti egység, intézet neve: Településépítészeti és Zöldinfrastruktúra Tanszék, Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet


Szakmai tapasztalat: 

Végzettség, képesítés: Oktatást / képzést nyújtó intézmény neve, időtartam, végzettség neve:  

okl. tájépítészmérnök, KÉE/SZIE 1994-2000

Kutatási, tevékenységi terület:  

  • települési zöldinfrastruktúra, városi kisvízfolyásvölgyek, fenntartható és klímaadaptív zöldfelületgazdálkodás, városökológia

Kitüntetések, elismerések: 

  • Év oktatója 2008
  • Kar érdemes dolgozója 2017
  • Tájépítészeti nívódíj 2021

Doktori képzés információi:    https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=23134

Publikációs adatok:   https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10013449

Oktatott tárgyak: 

  • Zöldfelületgazdálkodás, Településigazgatás- és gazdálkodás, Közterületek üzemeltetése, Települési értékvédelem, Városökológia, Zöldhálózat és zöldfelületi rendszer, Diplomatervezés II., Nagyvárosok természetvédelmi területei, Zöldtetők, zöldhomlokzatok, Creekside Landscapes, Urban Landscapes and Urban Green System

Választható szakdolgozati témák:

  • Víz és város - Városi patakok helyreállításának lehetőségei
  • Patakmenti táj rendezése
  • Zöld város - Települési zöldinfrastruktúra vizsgálata és fejlesztése választott településen
  • Klímaadaptív város – A városklíma és a városfejlődés vizsgálata választott településen
  • Város, mint élőhely – Városökológiai és természetvédelmi összefüggések vizsgálata egy város példáján
  • Város, mint termőhely - A városi mezőgazdaság (urban farming) fejlesztésének lehetőségei és kihívásai
  • Város, mint örökség – Települési értékvédelmi vizsgálatok választott mintaterületen

Polyák Beáta

Utolsó frissítés: 2021 november 10.

Személyes adatok     
                       
                                  

Név: Polyák Beáta                                
Beosztás / munkakör: mesteroktató
Tudományos fokozat és megszerzésének éve: -   
Telefonszám: +36706317606                                                                                
E-mail cím: Polyak.Beata@uni-mate.hu

Szervezeti egység, intézet neve: Településépítészeti és Zöldinfrastruktúra Tanszék, Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet


Szakmai tapasztalat: 

Oktatás:

  • 2010-        Corvinus Egyetem, Településépítészeti Tanszék, tanársegéd, későbbiekben Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Településtervezési Kar, Településépítészeti Tanszék, későbbiekben MATE, Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet, Településépítészeti és Zöldinfrastruktúra Tanszék
  • 2009-2010    Corvinus Egyetem, Településépítészeti Tanszék, külsős oktató
  • 2008-2009    Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar - Lakóépülettervezési Tanszék, Óraadó 
  • 2005-2008    DLA Iskola, oktatás

Tervezés:

  • 2021 -        T1 Építész & Belsőépítész Iroda, Beosztás: építész-tervező
  • 2017- 2020    Budapesti Műhely Építésziroda, Beosztás: építész-tervező
  • 2009 - 2014    MM Architektész Építész Iroda, Beosztás: építész-tervező
  • 2004-2009    Narthex Építészeti Kft., Beosztás: építész-tervező 

Végzettség, képesítés: Oktatást / képzést nyújtó intézmény neve, időtartam, végzettség neve:

  • 2005-2008    Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar – Posztgraduális Képzés- Doktori Iskola (DLA)- Abszolutórium
  • 1997-2005    Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar – Okleveles Építészmérnök

Oktatott tárgyak: 

  • Bsc Bevezetés az építészetbe 1-2
  • Bsc Építészet a gyakorlatban 3-4
  • Bsc Települési értékvédelem
  • Bsc Szakdolgozatkészítés
  • Msc Településtörténet
  • Msc Építészet 1-2
  • Msc Kortárs építészet
  • Msc Települési értékvédelem
  • Msc Diplomatervezés
  • MA Építészeti térelméletek 1-2
  • Mla Architectural space theory
  • Mla Elective
  • Erasmus Urban Memory
  • C Archicad a gyakorlatban

Szczuka Levente

Utolsó frissítés: 2021 november 10.

Személyes adatok                            
                                  

Név: Szczuka Levente
Beosztás / munkakör: Egyetemi tanársegéd
Tudományos fokozat és megszerzésének éve: -
Telefonszám: +3630/378-80-20
E-mail cím: Szczuka.Levente.Balazs@uni-mate.hu           

Szervezeti egység, intézet neve: Településépítészeti és Zöldinfrastruktúra Tanszék, Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet


Szakmai tapasztalat: 

2008- URBAN-LIS STÚDIÓ KFT.

Végzettség, képesítés: Oktatást / képzést nyújtó intézmény neve, időtartam, végzettség neve:  

2015-folyamatban - PhD képzés (SZIE) MATE Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskola

2010 - CLIM-CAP Városi Klímaadaptációról Szóló Pilot Képzés ISO EN 17024 szabvány szerinti képzés az Energiaklub Szakpolitikai Intézet Módszertani Központ szervezésében

2010-2012 - Tervező építészmérnök MSc - Pécsi Tudományegyetem (PTE), Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar

2003-2008 - Okleveles Településmérnök - Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), Tájépítészeti Kar – Településmérnök Szak

Kutatási, tevékenységi terület:  

  •  Városi sűrűség, városklíma, élhető városok, stb.

Kitüntetések, elismerések: 

  • 2012 - BREUER  MARCELL DIPLOMADÍJ (Nemzetközi hajóállomás)
  • 2008 - BUDAPEST FŐVÁROS DIPLOMADÍJA (Kőbánya-Alsó – Liget tér, Mázsa tér)

Doktori képzés információi:    https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=15460

Publikációs adatok:   

Oktatott tárgyak: 

  • Térségi és települési vizsgálatok, Szakdolgozat D3, Településtervezés 1-2-3, Diplomatervezés, Településrendezés, stb.

Választható szakdolgozati témák:

  • Aktuális kiírás alapján

Szövényi Anna Andrea

Utolsó frissítés: 2022 október 17.

Személyes adatok

Név: Szövényi Anna Andrea

Beosztás / munkakör   tanszékvezető, egyetemi docens
Tudományos fokozat és megszerzésének éve:         DLA 2015
Telefonszám:               06208234120                                
E-mail cím:                 Szovenyi. Anna.Andrea@uni-mate.hu

Szervezeti egység, intézet neve: Településépítészeti és Települési Zöldifrastruktúra Tanszék, Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet

Szakmai tapasztalat:

2016        -Szent István Egyetem Településépítészeti Tanszék adjunktusa
2008-         - Budapesti Corvinus Egyetem TÁJÉP Kar Településépítészeti Tanszék tanársegéd
2000-         - Gipsz-Lak Építésziroda Kft. 
2006          - Földes és Társai Építésziroda Kft.
2005          - Hess arch. Büro Zürich Svájc
2003-2006 - Duran-Audio NL Hollandia (akusztikai modellezés és design)

Végzettség, képesítés: Oktatást / képzést nyújtó intézmény neve, időtartam, végzettség neve:

1997-2004 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki kar okleveles   építészmérnök
2005-2008 - BMGE tervezői mester kurzus diploma
2006      - BMGE DLA iskola abszolitórium
2015     - DLA fokozat PTE
2016     - egyetemi adjunktusi kinevezés
2017     - a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa

Kutatási, tevékenységi terület:  

  • Budapesti városi terek, Magyarország városi terei 

Kitüntetések, elismerések:

2007    - Városépítészet tájépítészet vándorkiállítás Gyöngyös-patak revitalizációja rangsorolás nélküli díj
2003    - Hauszmann-díj

Publikációs adatok:   https://doktori.hu/index.php?menuid=193&lang=HU&vid=15413

Doktori képzés információi:    https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=15630

Oktatott tárgyak: 

Bsc: Bevezetés az építészetbe 1-2, Építészet a gyakorlatban,

Msc/Mla: Építészeti stúdió 1,2,3, Városépítészet, Településtervezés 1, Kortárs építészet és városépítészet, Elective, Landscape Graphics

C: Városi terek analízise 

Választható szakdolgozati témák:

Városépítészet tárgyköre

Szűcs András

Utolsó frissítés: 2021 november 10.

Személyes adatok                                                                

Név: Szűcs András
Beosztás / munkakör: tanársegéd
Tudományos fokozat és megszerzésének éve: -
Telefonszám: +36 30 530 32 74
E-mail cím:andris.szucs@gmail.com

Szervezeti egység, intézet neve: Településépítészeti és Zöldinfrastruktúra Tanszék, Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet


Szakmai tapasztalat: 

  • Pro Arch Építész stúdió Bt. – gyakornok, junior tervező – 2008. május – 2009. július
  • FUT – MUT, Fiatal Urbanisták Tagozata – alapító, elnök 2009. november – 2012. november
  • BFVT Kft – településtervező – 2009. november – 2015. február
  • ELIOS Innovatív Zrt – díszvilágítási vezető-helyettes, SMART city felelős – 2015. március – 2017. április
  • MadebyLight Zrt - alapító, COO – 2017. március – 2020. augusztus
  • UMS – Urban Management Solution Kft. – alapító, szakmai vezető – 2019. február – 
  • empersend.studio Kft. – tulajdonos, vezető tervező – 2021. március – 

Főbb szakmai sikerek:

  • BP2030 – hosszútávú fejlesztési koncepció, BP TSZT, BP FRSZ, XII. kerület szabályozási terve, Sárvári vár díszvilágítás rekonstrukció, Festetics Kastély díszvilágítási terve, BP Díszvilágítási Koncepció (előkészítő dokumentáció), Békéscsaba - UTU Smart Városüzemeltetési keretrendszer

Végzettség, képesítés: Oktatást / képzést nyújtó intézmény neve, időtartam, végzettség neve: okleveles településmérnök – Budapesti Corvinus Egyetem
LEAN szakmérnök – Debreceni egyetem

Kutatási, tevékenységi terület:  

  • SMART települséfejlesztés, tactical urbanism, döntéstámogató rendszerek fejlesztése

Kitüntetések, elismerések: 

  • MUT – Diplomadíj
  • Debreceni Egyetem - Diplomadíj 

Doktori képzés információi:    

Publikációs adatok:   

Oktatott tárgyak: 

  • Településrendezés
  • Terület- és településfejlesztés
  • Térségi és települési vizsgálatok
  • Szakdolgozat
  • Diplomatervezés

Választható szakdolgozati témák: