Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék

Menü megjelenítése

Dr. Nagy Béla

Utolsó frissítés: 2021 október 28.

Dr. Nagy Béla

(1929. március 22. - 2016. augusztus 23.)

Dr. Nagy BélaNagy Béla egész életpályája a magyar kertészethez kötődik. A Szombathelyi Kertészképző Tanintézet után 1955-ben kitüntetéssel végezte el a Budapesti Kertészeti Főiskolát. Ezt követően először a Budapest, XI. kerületi Beloiannisz TSz-ben dolgozott, majd 1959-től a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola oktatója.

1967-től 1991-ig a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék vezetője, 1971-1980 között az egyetem Termesztési Karának dékánja, 1982-1991 között a Környezetrendezési Intézet igazgatója volt. 1966-ban szerezte meg a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, 1979-ben a mezőgazdasági tudományok doktora fokozatot.

Tanszékvezetőként új alapokra helyezte a dísznövénytermesztés tárgy oktatását: előtérbe került a gazdaságosság, a tudományos megalapozottság és a korábbinál gyakorlatiasabb szemlélet. Volt diákjai ma a szakma vezető szakemberei, mind az állami, mind pedig a magánszektorban. Vendég-előadóként több évig oktatott a Novi-Sad-i Mezőgazdasági Egyetemen, később pedig évekig a szlovákiai magyarok Dísznövénytermesztő Szövetsége tanfolyamait vezette.

Tudományos és irodalmi munkássága óriási: technológiák kidolgozója, szabadalmak birtokosa volt. Az 1960-as években például ő vezette be azt a kemokultúrás termesztési módszert, amelyet a szakma napjainkban is tömegesen és jövedelmezően alkalmaz.

Kiváló szakmaszervező és szakmapolitikai tevékenysége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar dísznövénytermesztés állami támogatás nélkül is európai színvonalra fejlődött, és ezért később is életképes maradt.

Nagy Béla nevéhez fűződik a korszerű dísznövénytermesztés első tananyagának összeállítása, mind egyetemi, mind pedig szakközépiskolai szinten. 7 tankönyvet, 5 egyetemi jegyzetet, 6 gyakorlati szakkönyvet írt és szerkesztett, összeállította a virágkötészet Európában is egyedülálló (1200 db-os) oktatási diasorozatát, egyéb publikációinak száma 200 felett van.

Számos szakmai és társadalmi testület tagjaként, vezetőségi tagjaként vagy vezetőjeként (MTA Kertészeti Bizottsága, MTA Tudományos Minősítő Bizottsága, Magyar Agrártestület, Budapesti Környezetvédelmi Bizottság stb.) szerzett érdemeket a kertészet elismerésében, az európai típusú viselkedéskultúra és a környezetvédelmi szemlélet kialakításában.