Radikális paradigmaváltást sürgetnek a vízkörforgás válsága miatt – A MATE-n kezdődött meg a XLIII. Országos Vándorgyűlés - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Radikális paradigmaváltást sürgetnek a vízkörforgás válsága miatt – A MATE-n kezdődött meg a XLIII. Országos Vándorgyűlés
Megkezdődtek a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) legjelentősebb hazai szakmai rendezvényének programjai a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szent István Campusán. A háromnapos konferencia ünnepélyes plenáris üléssel, szakmai kiállítással, valamint a globális környezeti kihívásokat elemző pódiumbeszélgetéssel vette kezdetét. A megnyitón Dr. Gyuricza Csaba rektor a hazai mezőgazdaság sérülékenységére és a rendszerszintű vízvisszatartás elkerülhetetlenségére hívta fel a figyelmet.
A rendezvény első napján a gödöllői campuson gyűltek össze a szakpolitika, a kutatói szféra és a gyakorlati megvalósítás elismert képviselői. A Vándorgyűlés társszervezőjeként és házigazda intézményeként a MATE kiemelt szerepet tölt be az esemény megvalósításában. Az egyetem nem csupán a helyszínről gondoskodott, de az ott zajló agrár-, környezet- és víztudományi akadémiai kutatások révén a szakmai diskurzus elméleti és gyakorlati bázisát is biztosítja.
Gyuricza Csaba: A víz elengedése helyett a helyben tartásra kell koncentrálnunk
Dr. Gyuricza Csaba, az Egyetem rektora a klíma- és vízválságra, ezzel együtt pedig a hazai agrárágazat kitettségére mutatott rá előadásában.
„A modern vízgazdálkodásban elkerülhetetlen a radikális paradigmaváltás. A 19. században elindult folyószabályozások és a 20. század nagy részét meghatározó mérnöki gondolkodás alapvetően a vizek minél gyorsabb elvezetésére épült. Mára egyértelműen kimondható, hogy ezt a megközelítést fel kell váltania a tudatos és rendszerszintű vízvisszatartásnak. A víz elengedése helyett annak helyben tartására kell koncentrálnunk” – hangsúlyozta rektorunk.
Teljes az ágazati konszenzus a vízbiztonságról
Dr. Váradi József, az MHT társelnöke beszédében jelezte, hogy napjainkra teljes szakmai egyetértés alakult ki a vízbiztonság vonatkozásában: a vízkészleteket az ország területén belül kell megtartani, és a jövőben elsősorban erre a feladatra kell kalibrálni a vízügyi beavatkozásokat. Kiemelte az MHT egyedülálló szerepét a hazai tudományos életben, hiszen ez az egyetlen olyan szervezet, amely képes egy asztalhoz ültetni és összefogni a vízzel kapcsolatos összes szakterület képviselőjét.
A megnyitón felszólalt Gémesi György, Gödöllő polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is. Beszédében kiemelte a kritikus vízhálózati veszteségeket – célozva a közel 30 százalékos elfolyási arányra –, és sürgette a szakma és a politika közötti szorosabb harmóniát a fejlesztésekhez szükséges források biztosítása érdekében.
Felértékelődött a Társaság tudományos munkája
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója köszöntőjében elismerte, hogy az állami kutatóbázisok átalakulása miatt napjainkra különösen felértékelődött a Társaság tudományos munkája. Hozzátette: az államigazgatás nyitott a szakmai párbeszédre és rászorul a szakemberek munkájára. A Vándorgyűlés előadásainak struktúrája tűpontosan rámutat azokra a strukturális erővonalakra – mint a vízhiány kezelése vagy az ökoszisztéma-szolgáltatások integrálása –, ahol érdemi előrelépésre van szükség.
A rendezvény megnyitóját Szőllőssy Gábor, a Budapesti és Pest vármegyei Mérnöki Kamara elnöke zárta, aki a Mérnöki Kamara és a Magyar Hidrológiai Társaság közötti egyre szorosabb együttműködést és a szakmai összefogás erejét méltatta.
A tematikus szekcióüléseken túl „A vízkörforgás válsága” címen megrendezett pódiumbeszélgetés keretében a szakértők a klímaváltozás hazai vízbiztonságra gyakorolt hatásait, valamint a fenntartható vízgazdálkodási stratégiákat vitatták meg a Szent István Campuson.