Pro Negotio Universitate kitüntetést vehetett át Dr. Zörög Zoltán - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Pro Negotio Universitate kitüntetést vehetett át Dr. Zörög Zoltán
Immár hagyomány, hogy a tanévzáró ünnepségen elismerésben részesítik azokat, akik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen hosszabb ideje kiemelkedő szakmai tevékenységet végeznek. A 2025/2026-os tanév végén több mint három évtizedes kiemelkedő és színvonalas szakmai tevékenységének elismeréseként Pro Negotio Universitate kitüntetést vehetett át Dr. Zörög Zoltán, a Károly Róbert Campus főigazgató-helyettese.
A kezdetek
A campusra nem munkavállalóként érkeztem, hanem már korábban, 1990 szeptemberében gazdasági mérnök hallgatóként indult a történetem. Kis kitérőt ugyan tettem, mintegy 7 évet töltöttem el a GATE Fleischmann Rudolf Mezőgazdasági Kutatóintézetében Kompolton, de az egyetemi kapcsolat megmaradt. A vidékfejlesztési kutatásokban való részvétel után 2000 augusztusában kerültem ismét Gyöngyösre, majd az első néhány hónap akklimatizálódását követően a katedrán találtam magam. A korábbi tanáraim a kollégáimmá váltak, ami nagy megtiszteltetés volt, hiszen bíztak bennem. A most kitüntetett Dr. Herczeg Béla képviseli azokat az egykori kollégákat, akikre tanáromként is szívesen emlékezem.
Minden pillanatban van mit megoldani
Az első években a nagy hallgatói létszám miatt egyetlen tantárgyat kellett csak tanítanom, ami akár unalmas is lehetett volna, de nem volt az, mert a csoportok sokszínűsége átlendített. Aztán az esetleges fásultság érzetének kialakulását az egyre változatosabb tárgyak "portfóliómban" való megjelenése akadályozta meg. Az utóbbi 5 évben pedig azt szeretem, hogy szinte minden pillanatban van mit megoldani. Összességében pedig szeretek együtt dolgozni a munkatársakkal és a hallgatókkal egyaránt.
Egyre nagyobb a korkülönbség
A hallgatókkal kapcsolatban meg kellett szoknom, hogy életkorban egyre távolabb kerülök tőlük, elsősorban a nappali munkarendű hallgatóktól, de lassan a levelezősöktől is. Ha 20 évvel ezelőtt a lankadó figyelmüket vissza akartam szerezni mondjuk egy Skálakópé reklám, vagy az Ötvös Csöpi filmek megemlítésével, értették miről beszélek. Most már meg se kísérlem, inkább más módszereket keresek.
Ez áll az elismerés hátterében
Régóta, több mint harminc éve részese vagyok ennek a felsőoktatásnak nevezett gépezetnek. A korábbi években, az előd intézményekben is elég sok területen tettem hozzá tudásomat a működéshez és az előrelépéshez. Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy idén átvehettem a Pro Negotio Universitate kitüntetést.
A campus főigazgató hívott fel
Általában az intézetigazgató és a helyettesek közösen döntenek a jelöltekről április közepén. Fura volt, hogy most nem ültünk le ezt megbeszélni. Aztán azt hiszem, hogy Bujdosó Zoltán campus-főigazgató hívott fel, hogy jelölésre javasolt. Így már érthető volt, hogy miért „hagytak ki” idén a döntés meghozatalából.
Örültem, hogy méltónak találtak rá
Minden eddig kapott elismerés meglepett és az volt az első gondolatom, hogy az nem létezik, hogy nincs olyan kolléga, aki jobban megérdemelné. Aztán mivel bízom a főnökeim ítélőképességében, a következő pillanatban már örültem, hogy méltónak találtak rá. Mindig jól esik, ha valamilyen módon elismerik az ember munkáját.
szöveg: Dr. Zörög Zoltán, Nagy Réka
fotók: Nagy Réka, Snoj Péter