Oktatói Szolgálati Emlékérmet kapott Dr. Herczeg Béla

Immár hagyomány, hogy a tanévzáró ünnepségen elismerésben részesítik azokat, akik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen hosszabb ideje kiemelkedő szakmai tevékenységet végeznek. A 2025/2026-os tanév végén Oktatói Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesült Dr. Herczeg Béla. A Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet főiskolai tanárának a munkáját több alkalommal ismerték már el. 2025-ben MATE aranygyűrűt, 2022-ben pedig Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át. Dr. Herczeg Bélával ebből az alkalomból beszélgettünk.

Gyerekkori élményekből hivatás

Már gyerekkoromban az érdeklődésem középpontjában állt az állattenyésztés és a vadászat. A mezőgazdasági középiskola után Kaposváron baromfi- és kisállattenyésztő mérnökként végeztem, majd a gödöllői agrárközgazdász diploma megszerzése után, a kandidátusi disszertációmat is az állattenyésztés szervezéséből írtam. 1990-ben kerültem Gyöngyösre tanársegédként, az akkori GATE Üzemmérnöki Intézetébe. A Kaposvári Egyetemről igazoltam át, ahol 1981 augusztus 1-jén kezdtem a pályámat. Bár az intézmény neve sokszor változott, ezért látszólag sok munkahelyem volt, de több mint három évtizedig tanítottam Gyöngyösön.

Ami miatt igazán jó oktatni

Egy oktató munkája során arra törekszik, hogy tudást adjon át, pozitív kapcsolatokat építsen ki a hallgatóival, valamint igyekszik a fiatalok csoportjából is közösséget alkotni. Jó érzés, hogy sokak szakmai sikereinek kovácsai lehetünk. Azt szoktam mondani a diákoknak, hogy "minden vizsga alkalom egy újabb sikerre".

Sok minden változott több az elmúlt évtizedekben

Az elmúlt évtizedekben állattenyésztést, takarmányozást, vadgazdálkodást és üzemszervezést oktattam, jelenleg pedig állattenyésztés, valamint vállalati és üzemszervezési ismeretek kurzusaim vannak. Sajnos egyre kevesebb fiatal hoz magával a családból olyan érdeklődést, ami egy életre szóló pályaválasztást jelenthet. A korszerűsödő, digitalizálódó mezőgazdaság azonban alapot képezhet az agrárpálya presztízsének javításához. Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változások ugyan nem a mezőgazdaság felé terelik elsősorban a továbbtanulás előtt állókat, de pozitívumként tapasztalom, hogy bár Gyöngyösön kisebb a létszám, de a diákok elkötelezettek és fegyelmezettebbek. 

Egy élet elismerése ez a kitüntetés

Szeptemberben a "Felsőoktatás napja" alkalmából kaptam az Oktatói Szolgálati Emlékérmet, ezért már korábban ismert volt számomra, hogy kitüntettek. Most volt erre megfelelő alkalom, hogy ünnepélyes körülmények között átvehessem. Számomra ez a kitüntetés a kollégáim elismerését tükrözi, akik felterjesztettek. Az elmúlt évben nyugdíjba mentem és azt gondolom, hogy a több mint 4 évtized munkája az, ami az előterjesztésemet, majd az elismerést indokolta. Hogy mi minden történt ez idő alatt, azt most részletezni hosszú lenne. Az azonban biztos, hogy számomra az oktatói hivatás rendkívül sok pozitív élményt hozott és nekem ez a legnagyobb kitüntetés.

 

szöveg: Dr. Herczeg Béla, Nagy Réka

fotók: Nagy Réka, Snoj Péter