Konferencia a laboratoriumi haltenyesztesrol és -tartasrol

Hatalmas érdeklődés övezte a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet és a nemzetközi Zebrafish Husbandry Association (Zebradánió Tenyésztők Egyesülete) közös szervezésében október 16-18. között létrejött szakmai találkozót, ami során a mintegy 150 résztvevő közel negyven szakmai előadást hallgathatott meg.

Összesen harminc országból, főként az Európai Unióból, az Egyesült Királyságból és Észak-Amerikából, vettek részt a gödöllői rendezvényen személyesen és online, leginkább egyetemek és kutatóintézetek hallaboratóriumainak vezetői, kutatások irányítói és a szakmai szervezetek képviselői. A konferencia három napja alatt a legjobb laboratóriumi gyakorlatok, a fenntartási munkát segítő új digitális technikák, az adatgyűjtéssel és értékeléssel kapcsolatos újdonságok és az európai szabályozások változásának kihívásai kerültek bemutatásra. Emellett a szervezők lehetőséget biztosítottak a találkozót támogató cégek részére is a legkorszerűbb kapcsolódó technológiáik és szolgáltatásaik bemutatására, mind rövidebb összefoglaló előadásokon, mind pedig a kiállítói standokon. A helyszínen kiállított mintegy 25 poszter a legújabb kapcsolódó tudományos eredményekről tájékoztatta az érdeklődőket. A résztvevők - az előadások mellett - négy különböző workshop keretében maguk is kipróbálhatták a molekuláris vizsgálatokhoz szükséges laboratóriumi mintavételezés, és az egyedi haljelölés jelenleg leginnovatívabb módszereit.

Amint arra a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének kollégái, egyúttal a rendezvény hazai szervezői is fogalmaztak: „Büszkeséggel mondhatjuk, hogy a visszajelzések alapján vendégeink mind az információk minősége, mind a különleges helyszínválasztás és a szervezés minősége szempontjából is kiválóra értékelték a konferencia színvonalát.”