Tartalom megjelenítő

A MATE 2030 jelene és jövője

Létrehozva: 2025 május 07.

A MATE 2030 jelene és jövője

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem cselekvési terveit és célkitűzéseit összefogó MATE 2030 stratégia eddig elért eredményeiről és az újonnan induló programjairól adtak számot május 7-én, a Szent István Campuson.

„Van egy olyan víziónk, miszerint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ élvonalába fog tartozni. Ehhez egy teljesen új pályát és irányt kellett meghatároznunk, aminek köszönhetően létrejött a Cselekvő Egyetem” – szögezte le Dr. Gyuricza Csaba rektor a MATE 2030 eddig elért eredményeit összegző és a soron következő feladatokat ismertető rendezvény megnyitóján. Elmondta, hogy a MATE útját az évtized végéig meghatározó stratégia három pillérre támaszkodva, összesen 27 egymásra épülő programmal indult el egy évvel ezelőtt. Ezen idő alatt, a cselekvési terv első fázisában 12 projekt már meg is valósult. A Cselekvő Egyetem koncepciója kapcsán elmondta, hogy több, már létező egyetemi modellt ötvöz, amiben egyaránt szerepe van a tudományos munkáknak és a gyakorlatias megközelítésnek, szoros együttműködésben a gazdasági és piaci szereplőkkel. „Célunk nem kisebb, mint, hogy bekerüljünk a világ 100 legjobb egyeteme közé, illetve térségi szinten pedig a közép-európai régió vezető agrárfókuszú egyetemévé váljunk” – húzta alá, hozzátéve, hogy a MATE létrejötte óta, a kezdetekhez képest 4 év alatt 150 helyet lépett előre a QS agrártudományi rangsorában, amivel jelenleg 100-150. helyen szerepel.


E célkitűzést szolgálja a MATE 2030 stratégia, amely világosan, évekre, feladatokra és részterületekre lebontva határozza meg a feladatokat és az elérendő célokat az oktatás, a kutatás és az egyetem működése terén. Részletezte: az egyetem vezetése három pillérben határozta meg mindazt, amit el kell érni: az egyetem működéséhez és a hatékonysághoz kapcsolódóan a digitális átállás és hatékonyság fejlesztése az első, a második az oktatáshoz, a kutatáshoz, kutatásfejlesztéshez, a hallgatói programokhoz kapcsolódó régiós vezető agráregyetemmé válás programja, a harmadik pillér pedig az egyetemen kívüli világgal való kapcsolatok bővítése, fejlesztése. a versenyképes magyar agrárium programját.


A stratégia első évének értékeléseként elmondta, hogy a már elindított 12 programot – köztük például a MATE 100 Klubot, a Kutatási Kiválósági Programot és a Kiemelt Kutatócsoportokat, az Alumni Programot, az Oktatói és Impakt Díjakat és a Jövő Vezetői Programot – úgy határozták meg, hogy azok gyors eredményeket és sikereket hozzanak. Ez megmutathatta mindenki számára, hogy a célok összefogással igenis elérhetőek. Ezen túlmenően természetesen e kezdeti programok jelentik a három pillérre osztott projektek különböző fázisainak alapjait is. Dr. Gyuricza Csaba hozzátette, hogy az idei évben további 10 projekt indul, ezzel folytatva a MATE 2030 második fázisának teendőit. Ezek túlnyomó többsége két irány köré csoportosítható. Az egyik a nemzetköziesítés, a nemzetközi profilépítés, a másik pedig a digitalizáció és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területek fejlesztése. A programokat részletezve az egyetem rektora szólt többek között az Impakt Programról – melynek keretében feltárják és előkészítik az egyetem legnagyobb hatású kezdeményezéseit a hazai és nemzetközi források elnyerésére –, a megújuló felnőttképzésről, illetve a már eddig is látványos sikereket elérő Hallgatói Mentorprogramról és a Jövő Vezetői Programról is. Az újonnan induló programok között kiemelte a SMART UNI, avagy az Oktatói Iránytű projektet, amelynek segítségével az oktatók adatalapú, kiegyensúlyozott visszajelzést és elemzést kapnak szakmai tevékenységükről és fejlődési lehetőségeikről. E program részleteiről, tudnivalóiról a nap folyamán Dr. Bujdosó Zoltán, a gyöngyösi Károly Róbert Campus főigazgatója is beszámolt, aki az új program vezetője.


Összegző előadásában Dr. Gyuricza Csaba rektor szólt a felsőoktatási intézményeket osztályozó világrangsorokon elért eredményekről is, amelyek kapcsán megjegyezte, hogy van mire büszkének lenni, hiszen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem alapítása óta folyamatosan javít a besorolásán, lépdelve azon célkitűzése felé, hogy a térség meghatározó agrárfókuszú egyetemévé váljon.


A MATE jelenét és jövőjét meghatározó stratégia tematikus napján Dr. Szabó Katalin, a Jövő Vezetői Program vezetője ismertette a Cselekvő Vezetők Konferenciájának is keretet adó képzés eddig elért eredményeit, illetve szólt arról is, hogy már tart a jelentkezés 2025/26-os tanévben induló programba is.


Dr. Papp Dávid, az Impakt Program felelőse tájékoztatójában részletezte, hogy a cél nem más, mint olyan egyetemi projekteket azonosítani, amelyek reálisan képesek teljesíteni azokat a fejlesztési lépéseket, amelyek szükségesek a nemzetközi pályázatokon való sikerekhez. Emellett a program feladata az is, hogy a kiválasztott projekteknek támogatást is biztosítson a felkészülésben.


A felnőttképzés megújításáról Dr. Tóth Krisztina, a Felnőttképzési és Szaktanácsadási Központ vezetője tartott előadást. Mint fogalmazott, a törekvés célja, hogy a MATE felnőttképzési portfóliója elérjen egy, a jelenleginél is szélesebb célcsoportot. A megújuló képzési palettán így többek között agrárszakmai (agrárdigitalizáció), egyetemi felkészítő (matematika érettségi előkészítő), valamint életmód- és hobbijellegű (biokiskert) képzési lehetőségek is megjelennek.


A rendezvényt az impakt jelentőségű projektek fontosságát taglaló kerekasztal-beszélgetés, illetve sajt- és borkóstolóval egybekötött kvízverseny zárta. A szakmai eszmecserén olyan kezdeményezések mutatkoztak be – Dr. Alexy Márta, a Birdwatcher Zrt. alapítója, az Óbudai Egyetem docense, Posta Donát, a Scoutlabs alapítója és a Forbes „30 sikeres magyar 30 alatt” lista szereplője, valamint Szunyogh András, a DEDES agroökológiai program alapítója, a „Jövő agrárszakembere 2024” díjazottja által –, amelyek egy-egy ötletből nőttek ki. Az előadók azonban nem csak a sikerről, de azokról a kihívásokról is szóltak, amelyekkel az első gondolattól a működő projektig vezető úton találkoztak.