MATE Kaposvári Campus

Agrártudományi Szekció

2023. április 4-6.

Köszöntő az OTDT elnökétől

Az OTDT elnökének köszöntője

Utolsó frissítés: 2023 március 05.

Tisztelettel köszöntöm a 36. OTDK Agrártudományi Szekció minden résztvevőjét és szervezőjét.

Prof. Dr. Weiszburg Tamás


OTDK-n részt venni jó. Itt azok az egyetemi hallgatók és azok a gyakorló szakemberek, egyetemi oktatók találkoznak, akik többet, kicsit mást szeretnének tenni a saját és a közös jövőnk érdekében, mint amit a meglévő felsőoktatási szakjaink önmagukban kínálnak. A jelenlétüket megalapozó, sokszor több évnyi befektetett munka természetesen nem a tantervek kritikája, hanem éppen az azokra épülő, azokból kiinduló innovatív fejlesztés.

A tudományos diákkör (TDK) a mai, immár két és fél évtizede tömegesnek tekinthető hazai felsőoktatásban azt a szervezett utat kínálja, amelyen haladva a legtörekvőbb, legkíváncsibb magyarországi egyetemisták kipróbálhatják magukat a való életben még egyetemistaként. És ezen az úton nincsenek egyedül, segítőik, felkészítő tanáraik igazi partnerként foglalkoztak, foglalkoznak velük. Természetes, hogy így tesznek, hiszen legtöbbjük egy-két, akár még ennél is több évtizeddel ezelőtt maga is megtapasztalta akkori TDK-s diákként a hasonló segítő kezek, segítő elmék jótékony szerepét. Az agrár területen a TDK sok évtizedes hagyománya erős, és ez a hagyomány elválaszthatatlan Szendrő Péter professzortól, aki erről a szakterületről indult, de később tehetséggondozó tevékenységét kiterjesztette az egész hazai felsőoktatásra, és ma is szolgálja e célt az OTDT örökös elnökeként. A mai témavezetők is tudják, hogy a TDK nélkül nem alakulhatott volna szakmai pályájuk ennyire sikeresen.

A szakmai pálya – és ez az agráriumban különösen igaz – természetesen nem jelent kizárólagosan egyetemi, akadémiai karriert. Bár igaz, hogy egyetemi oktatóink, legjobb kutatóink szinte kivétel nélkül TDK-sként indultak, az is fontos, hogy sok – akkori és mai – sikeres TDK-s a gazdaságban folytatja tevékenységét. Őket találjuk meg innovatív gondolatok, elindult és sikerre vitt fejlesztések, gazdasági sikerek mögötti csapatok kulcsemberei között. És ők sem felejtik az egykori TDK-s éveket: visszasegítenek egykori egyetemeiknek, segítik, támogatják a TDK munkát, ahogy magát az OTDK-t is sokan és örömmel szponzorálják. Persze figyelnek is: kit lehet a mai legtehetségesebb, legtörekvőbb fiatalok közül megszólítani, kik lesznek csapatuk új tagjai, majdani utódaik.

A magyar agráriumban, ahogy a kapcsolódó felsőoktatásban is, nagy megújulás kezdődött. Ez csak a fiatal és elkötelezett, a sikeres alkotómunka örömét már megízlelt új generáció belépésével tud sikerre jutni a következő években, évtizedekben.

Kívánom, hogy minden mostani előadó diák találja meg majd e folyamatban saját helyét, legyen a mostani – lehet, hogy csak aprónak tűnő – lépés meghatározó azon az úton, ami a szakmai kiteljesedéshez, az egzisztenciális biztonsághoz vezet. És ha ez megvalósul az egyének szintjén, az összességében a magyar agrárium, és így az egész ország biztos jövőjét is jelenti majd.

A témavezetőnek, szervezőknek, bírálóknak, zsűritagoknak pedig azt kívánom, hogy tudják majd figyelemmel kísérni egy-egy most feltűnt tehetség pályáját, és töltse el őket majd jogos örömmel, hogy ők is részesei voltak egy-egy sikeres életpálya indításának.

Budapest, 2023 márciusa

Weiszburg Tamás
az OTDT elnöke