Az év legnépszerűbb oktatója díj – DIÁKHANG-díj - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Oktatói díj
← Vissza
Díjazott (2024)

Dr. Kondorosy Előd
Vadgazdálkodási és Természetvédelmi intézet, Georgikon CampusA jelölt 1991-ben kezdett tanítani Keszthelyen, ahol a jogelőd intézményben több éven át vezető szerepet töltött be. Szakterülete a rovarok egyes csoportjainak faunisztikai, taxonómiai kutatása. Számos tantárgy oktatásában vesz részt alap-, mester- és doktori képzésben egyaránt. Elhivatott kutatóként nem csak a tanórákon tartja fontosnak tudása átadását, hanem rendszeresen részt vesz hallgatói szervezetek rendezvényein, ahol beszámol tanulmányútjairól, expedícióiról. Emellett fontosnak tartja a fiatalok érzékenyítését a természet iránt, ezért minden ehhez kapcsolódó egyetemi rendezvényen (kiállítások, szakkollégiumi estek, beiskolázási rendezvények) aktívan részt vesz.