Oktatói díj

← Vissza

Az év fiatal oktatója díj – START-díj

Utolsó frissítés: 2024 július 08.

Az év fiatal oktatója díj – START-díj

A Start díj az oktatói pályán elinduló ambiciózus kollégák elismerésére szolgál. Célunk a fiatal, lelkes oktatók (legfeljebb 35 év) díjazása és az oktatói utánpótlás támogatása. Tudjuk, hogy az egyetem hosszútávú céljainak és sikereinek alapfeltétele az oktatói kör korfájának egyensúlya. Így a kiemelkedő tudású, nagy tapasztalattal rendelkező senior oktatók mellett kiemelkedő jelentősége van a fiatal generáció bevonásának és megtartásának. A díj alapításának fontos célja, hogy vonzóbbá tegyük az oktatói életpálya-modellt és ezzel a fiatal kutatóinkat arra ösztönözzük, hogy az egyetemen maradjanak és részt vállaljanak az oktatásban.

Olyan kollégák (munkatársak ill. nappali tagozatos doktoranduszok) jelölését várjuk, akik:

  • fiatal koruk ellenére szerepet vállalnak tanszékük, intézetük oktatási tevékenységében, legyen az tantermi előadás/gyakorlat, laboratóriumi és/vagy terepgyakorlat,
  • aktívan részt vesznek az intézetükhöz kötődő szakkollégium(ok) munkájában,
  • felvállalják az összekötő kapocs szerepét az Intézet és a hallgatók között, így segítik a tanár-diák kommunikációt,
  • tantermen kívüli feladatokat végeznek a hallgatók előrehaladásának támogatásában pl. konzultációt, korrepetálást tartanak,
  • tudománynépszerűsítő szerepet vállalnak a hallgatók körében.

Olyan oktatók elismerése tehát a cél, akik lelkesedésükkel és elhivatottságukkal követendő példát mutatnak a hallgatóknak, felkeltik a hallgatók érdeklődését saját tudományterületük iránt és ezáltal inspirálják őket.

Jelöltek

Bagdiné dr. Fekete Orsolya (1990)

Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet, Budai Campus
A jelölt jelenleg egyetemi tanársegédként dolgozik az intézetben, ahol 2023-ban szerezte meg a PhD címet. Már a doktori kutatásai idején is szerepet vállalt az oktatásban, emellett az angol nyelvű képzés szervezése és a tömbösített órarendek összeállítása is feladatává vált. Lelkesedése, kitartása és szisztematikus munkavégzése nagy segítség az angol nyelvű mesterképzés oktatásában és szervezésében egyaránt.

Csötönyi Orsolya (1997)

Élettani és Takarmányozástani Intézet, Kaposvári Campus
Jelenleg az Állattenyésztési tudományok Doktori Iskola hallgatója, Kutatásai mellett szerepet vállal az intézet oktatási tevékenységében is. Rendszeresen tart előadásokat és gyakorlatokat az alap- és mesterképzésben, magyarul és angolul. Jelenleg 6 hallgató készíti szakdolgozatát témavezetésével. A hallgatók felé nyitott, jelentős szerepe van a lemorzsolódás csökkentésében a hallgatókkal folytatott rendszeres kommunikációval és szakmai segítséggel. Jó kapcsolatteremtő és szervezőkészsége nagyban támogatja az Intézet szakmai programjait (pl. beiskolázás, KÁN, Lányok Napja).

Döbröntey Réka (1998)

Környezettudományi Intézet, Szent István Campus
A jelölt 2023-ban kezdte meg tanulmányait a Környezettudományi Doktori Iskolában. Azóta oszlopos tagként vesz részt a Talajtan tantárgy gyakorlati kurzusainak megtartásában. Ezen kívül számos szakmérnöki képzésben szereplő terepi tanulmányút szervezésében és lebonyolításában is aktívan közreműködik, több hallgató esetében témavezetői feladatokban is segédkezik. Az oktatott kurzusok során nagy sikerrel szeretteti meg a tantárgyakat a hallgatókkal, így ösztönözve őket a talajtannal kapcsolatos tudásuk elmélyítésére.

Dr. Király Kristóf Domonkos (1990)

Növényvédelmi Intézet, Budai Campus
A jelöltnek meghatározó szerepe van az Általános növényvédelmi állattan című tantárgy oktatásában, valamint a tantárgy oktatási módszereinek fejlesztésében. Oktatási módszertan fejlesztési munkájának köszönhetően a tantárgyat sikeresen teljesítő hallgatók aránya rövid idő alatt javult. Messzemenően elkötelezett a hallgatói képességek fejlesztése, az oktatási módszerek korszerűsítése iránt.

Kovács Zsófia (1990)

Genetika és Biotechnológia Intézet, Szent István Campus
A jelölt 2017-ben kezdte meg otkatási tevékenységét. Jelenleg 7 BSc, MSc szakon tart előadásokat és gyakorlatokat magyar és angol nyelven egyaránt. Kilenc hallgató témavezetője. Rendszeresen részt vesz beiskolázási (pl. EDUCATIO) és tudomány-népszerűsítő programokon (pl Kutatók Éjszakája). Rendszeresen tart felzárkóztató gyakorlatokat. Az intézetben a hallgató támogató csoport aktív tagja. Mindig van ideje és türelme a hallgatókra.

Pap Tibor István (1994)

Állattenyésztési Tudományok Intézet, Szent István Campus
A jelölt már a BSc-s tanulmányai megkezdésétől aktívan bekapcsolódott az Állattenyésztés-tudományok Intézet és jogelődjei munkájába. 2016-tól vezető szerepet vállal az Állattenyésztési és Takarmányozási Szakkollégium aktivitásában. 2020 óta rendszeresen vállalja gyakorlatok és az elmúlt három évben előadások tartását. Szerepet vállal a tananyagfejlesztési feladatokban. Kitűnő gyakorlati érzékkel, megfelelő elméleti tudással és emellett szakma és a hallgatók iránti elhivatottsággal rendelkezik.

Dr. Unger-Plasek Brigitta (1991)

Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet, Budai Campus
A jelölt oktatói pályája 2018-ban kezdődött. Jelenleg az Élelmiszermérnök, Kertészmérnök és Gazdálkodás és menedzsment szakokon tart órákat. Oktatási tevékenységében nagy hangsúlyt kapnak az idegen nyelvű képzések. Nagy hangsúlyt fektet a tantárgyai tartalmának fejlesztésére és modernizálására. Rendszeresen vállal témavezetést a képzés minden szintjén. A pálinkamester posztgraduális kurzus oktatási referense, így folyamatosan kapcsolatot tart a hallgatókkal.

Vargáné Dr. Tóth Adrienn (1989)

Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Budai Campus
A jelölt részt vesz magyar és angol nyelven egyaránt az Élelmiszermérnök képzésben BSc és MSc szinten egyaránt, elsősorban az állatitermék feldolgozási technológiák és minőségügy diszciplina területén.BSc és MSc képzésben 3, doktori képzésben 2 tantárgy kidolgozója és tárgyfelelőse. Jelenleg 9 hallgató témavezetője. Emellett számos oktatás-segítő feladattal (pl. tanulmányi versenyek szervezésével) is szerepet vállal a hazai és külföldi hallgatók sikeres tanulmányaiban. Rendszeresen segíti a Deák Tibor Szakkollégium munkáját workshopok, üzemlátogatások szervezésével. 2023-től a mentorprogramban is aktívan részt vesz.