Vissza a sulidba program - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Vissza a sulidba program
Vissza a sulidba program
Utolsó frissítés: 2023 október 27.
Kedves Hallgatók!
Október 1-től elindult a „Vissza a sulidba” kampányunk, melynek keretében hallgatóink látogathatnak vissza régi középiskolájukba vagy egy olyan intézménybe, amelyhez valamilyen kötődésük van.
A részvételért járó ösztöndíj mellé egy „MATE nagykövet vagyok” logóval ellátott pulóvert is adunk hallgatóinknak, hogy ebben tartsák meg előadásukat az iskolákban.
A program célja:
A program keretében a hallgatók bemutatják a MATE képzési kínálatában szereplő felsőoktatási szakképzéseket, alap- és mesterszakokat, továbbá az egyetemi hallgatói életet, melyhez egy prezentációval és játékokkal színesített óratervet is biztosítunk.
Az interaktivitás érdekében a meglátogatott középiskolás osztályoknak nyereményjátékot is hirdetünk, melynek keretében egyetemünkkel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni a Kahoot felületén. A legügyesebb, leggyorsabb diákok MATE logózott termékeket nyernek.
A programra az alábbi linken lehet jelentkezni:
https://uni-mate.hu/vissza-a-sulidba-program-jelentkezési-felület
Ösztöndíj lehetőség:
Az előadásokért ösztöndíj igényelhető, amelyre minden hónap végéig Neptun TR-en keresztül lehet pályázni intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj néven (Lásd: Ügyintézés/Kérvények/Pályázat közéleti ösztöndíjra).
Az ösztöndíj összege 8.000 Ft / alkalom / középiskola
A program felkészítő tréningen való részvételhez kötött (egy időpontban kell részt venni).
Az ösztöndíj-felhívás és a részletes tájékoztató itt található:
oig.uni-mate.hu / Diákjóléti ügyek / Ösztöndíj pályázati felhívások
Mi szükséges az ösztöndíj igényléséhez?
- beszámoló készítése a tevékenységről (aláírva, szkennelve mellékelni kell a felületre),
- aláírt, pecsétes igazolás leadása (Az előadás megtartását egy dokumentummal kell igazolni, melyet a campus koordinátortól lehet átvenni. Ezt az igazolást az adott középiskola programfelelősével és a campus-koordinátorával kell aláíratni. Kérjük, az eredeti, mindenki által aláírt példányt a campus-koordinátornak adják le, a szkennelt változatot pedig csatolják az ösztöndíj-kérelemhez.
Utazási költségek térítése:
A fenti ösztöndíjon felül a tömegközlekedéssel történő utazás költsége is térítésre kerül, melyhez ÁFA-s számlát kell kérni az egyetem nevére.
Felkészítő tréningek:
A program felkészítő tréningen való részvételhez kötött, amely az alábbi időpontokban kerül megszervezésre.
A következő tréningek időpontja:
2023. november 7. (kedd) 15.00 Csatlakozás
2023. november 16. (csütörtök) 15.00 Csatlakozás
2023. november 27. (hétfő) 15.00 Csatlakozás
2023. december 5. (kedd) 15.00 Csatlakozás
A program a felkészítő tréningen való részvételhez kötött. Egy alkalommal szükséges részt venni.
A tréning során az alábbiakról lesz szó:
- Milyen anyagok szükségesek a látogatáshoz? (igazolás, ppt, videók, Kahoot játék információk, pulóver, nyeremény tornazsák)
- Miről beszélj?
- Hogyan kommunikálj?
- Hogyan készülj fel?
- Mire hívd fel a figyelmet?
- Ösztöndíj pályázása
A tréning után elküldjük a szükséges anyagokat e-mailben, illetve a campus beiskolázási koordinátorának elérhetőségét, akitől át lehet venni a campushoz kapcsolódó anyagokat, pulóvert, tornazsákot.
A tréninggel kapcsolatos információkat a jelentkezést követően e-mailben fogjuk kiküldeni, ezután a beiskolázásért felelős koordinátorokat kell keresni a dokumentumok kapcsán (ppt, szóróanyag stb.).
A hallgatók részére az alábbiakat biztosítjuk a programban való részvételhez:
- egyetemet bemutató prezentáció,
- egyetemi és campusvideók (jobb, ha nem csak a linket küldjük, mert nem minden esetben van internet a középiskolákban),
- nyílt napokat népszerűsítő szórólap,
- pecsétes igazoló dokumentum,
- Kahoot játék és az azzal kapcsolatos információk.
Amennyiben a hallgató erre igényt tart, szívesen küldünk felkérő levélmintát, amellyel fel tudja venni a kapcsolatot a középiskolával.
További információk a beiskolázásért felelős campus-koordinátoroknál kérhetők:
Budai Campus – Dr. Boromisza Zsombor (Boromisza.Zsombor@uni-mate.hu)
Georgikon Campus – Dr. Szabó Péter (Szabo.Peter@uni-mate.hu)
Kaposvári Campus – Molik Mária (Molik.Maria@uni-mate.hu)
Károly Róbert Campus – Dr. Zörög Zoltán (Zorog.Zoltan@uni-mate.hu)
Szent István Campus – Balogh Barbara (Balogh.Barbara@uni-mate.hu)
A program 2023. október 1-től 2023. június 30-ig tart.