Hírek

Tartalom megjelenítő

Létrehozva: 2023 január 23.

Négy új ösztöndíjjal támogatja a jövő generációt a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem folyamatosan bővíti ösztöndíjlehetőségeit annak érdekében, hogy minél több támogatást nyújtson a leginkább tehetséges hallgatók részére. A következő félévtől a hallgatók a Talentis Agro Zrt., a Viresol Kft., a Gallicoop Zrt. és a KALL Ingredients Kft. havi 50.000 forintos ösztöndíját is elnyerhetik.

Az új együttműködési megállapodás értelmében az öt hónapon keresztül folyósított ösztöndíj részeként a hallgatók a vállalatok fókuszába illeszkedő állattenyésztési, ipari technológiai és élelmiszerelőállítással kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek.

​​​​​​„A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány egyik legfőbb küldetése az, hogy a fiatalok magas színvonalú képzésének elősegítése révén a legkiválóbb utánpótlást biztosítsuk az agrárgazdaság minden szegmensében. Egyetemünk meghatározó gazdasági szereplők közreműködésével alapított ösztöndíjprogramok révén ahhoz kíván jelentős hátországot adni, hogy a magyar agrárium és agrár-felsőoktatás még inkább versenyképes lehessen” – mutatott rá Csányi Sándor kuratóriumi elnök.

A célok elérése érdekében modernizáltuk és a piaci, társadalmi igényekhez igazítottuk a zászlóshajó szakok tanterveit is, valamint egyre több olyan, csúcstechnológiát alkalmazó vállalattal működünk együtt, amelyek hatékonyan segítik a lehető legmodernebb gyakorlati tudás elsajátítását” – hangsúlyozta Gyuricza Csaba rektor.

Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója kiemelte, napjainkban egyre inkább kulcskérdés, hogy a pályakezdő fiatalok valóban naprakész tudással és gyakorlati ismeretekkel kerüljenek a munkaerőpiacra, amelyre hatékonyan lehet tovább építkezni.

A pályázati felhívásokat már februárban közzéteszik, hogy a MATE hallgatói mielőbb élhessenek az új ösztöndíj-lehetőségekkel.