Hírek

Tartalom megjelenítő

Létrehozva: 2022 október 25.

Dimény Imre tiszteletére avattak szobrot a MATE-n

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a nagy elődök emléke előtt tisztelegve, egyben múltjának megbecsülése és hagyományainak megőrzése céljából létesített szoborparkot a Szent István Campuson. Dimény Imre egykori földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter, a jogelőd Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem volt rektora, Széchenyi-díjas akadémikus bronz mellszobrát október 25-én leplezték le.


​​​​​​Lantos Györgyi szobrászművész alkotását Dr. Nagy István agrárminiszter, Dr. Csikai Miklós, a Dimény Imre Emlékbizottság elnöke, Dr. Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora avatta fel Gödöllőn.

Dr. Csányi Sándor kiemelte, hogy a magyar agráriumban és közéletben kevés olyan ember van, akinek pályafutása, az államigazgatásban vagy a kutatásban végzett munkája annyira egyértelműen pozitív megítélést kapott, mint Dimény Imre, aki nagy szerepet vállalt abban, hogy az 1968-as gazdasági reform leállítása után annak minél több elemét átmentse a mindennapi gyakorlatba.

Az alapítvány elnöke kifejezte: bízik abban, hogy a MATE az agrárium műszaki és technológiai fejlesztése mellett az ökonómia területén is ki tudja teljesíteni a munkásságát. A MATE Dimény Imre szellemi hagyatékával élve tervezte meg az új oktatási rendszerét, aminek alapelve, hogy az oktatást és kutatást közösen kell végezni, a termelésben hasznosítva az eredményeket.


​​​​​​„Dimény Imre szellemi öröksége mindenkié, aki Magyarország földjén gazdálkodik” – jelentette ki beszédében Dr. Gyuricza Csaba. Mint megemlékezett, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszteri posztot a szakember 1967-től 1975-ig töltötte be, munkásságával pedig kerek 30 éven át közvetlenül gyakorolt hatást a mezőgazdaságra. Ezeknek az éveknek könyvtárnyi tanulmányozandó irodalma van.
A rektor ezután Dimény Imre 1994-ben, a Honoris Causa doktor cím átvételekor Gödöllőn tartott előadásából idézett: „Egyik korán felismert tanulság az, hogy mindennemű munkát – legyen az akár miniszteri tevékenység is –, szakmai háttér nélkül eredményesen lehetetlen folytatni. Amikor 1967-ben mint miniszter bemutatkoztam a MÉM apparátusa előtt, azt mondtam, zöld út a tehetségnek, a hozzáértésnek, a szakmai felkészültségnek és a hivatástudatnak. Akkor 1967-ben ez a kijelentés nem volt csupán egyszerű közlés. Ennek komoly tartalmi, eszmei mondanivalója volt. Az addigi egész élettevékenységemet és munkámat ugyanis elsősorban a szakemberekre építettem, a hozzáértésre és hivatástudatra.”

Dr. Csikai Miklós örömét fejezte ki, hogy méltó helyen állíthatnak emléket annak az embernek, akit tudása mellett közvetlensége, segítőkészsége, emberi nyíltsága, őszintesége tett példaképpé. Beszédében rámutatott arra, hogy Dimény Imre Kertészeti Egyetemen betöltött tisztségei olyan talajt nyújtottak, amelyben saját kertészeti tudományos munkássága is kibontakozhatott. Hogy megállapításai menyire időtállóak, jól mutatja, hogy a kertészeti termesztési rendszerek az ágazat fejlődésének motorjaivá váltak.

Dr. Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, „Dimény Imre a XX. század politikai, eszmei, ideológiai viharában is ember maradt, hű a szülői házból hozott erkölcsi alapokhoz és szakmai elveihez. Jól látta, hogy a magyar agrárgazdaság fejlődésének záloga nem pusztán egyetlen tényezőn alapul. A kedvező természeti, ökológiai adottságainkat csak akkor tudjuk kamatoztatni, ha azokhoz a biológiai és a technikai fejlesztéseket, a gazdasági és humán tényezőket komplex módon sikerül társítani. Nem véletlen, hogy az agrárium gépesítése, a termelőszövetkezetek adósságának elengedése mellett Dimény Imre nevéhez fűződik az élelmiszergazdaság fogalom általánossá tétele is. Elévülhetetlen érdeme van a sikeres termelési rendszerek létrejöttében, miközben meglátta a lehetőséget a „háztáji” gazdálkodás kiaknázásában is.”

A szoboravatóról készült kisfilmünk alább tekintehtő meg:

 ​​​​​​​