Hírek

Tartalom megjelenítő

Létrehozva: 2022 június 22.

Csúcsgenetika a nyúltenyésztésben – magyar innovációval

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Hycole Kft. – jelentette be az Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid a dokumentum aláírásakor kiemelte, olyan közös munka kezdődött a Kaposvári Campus kutatói és a nyúltenyésztő vállalkozás szakemberei között, amelyek nemzetközi színvonalúak, eredményei pedig rövid időn belül termékre, forintra válthatóak lesznek.

A járványhelyzet, a világgazdasági válság és az ukrajnai háborús helyzet átrajzolja az állattenyésztés térképét is – emelte ki Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid. Megfigyelhető például, hogy a hagyományos módszerekkel szakító, új elképzeléseken alapuló állatnemesítés centruma is mind inkább Európa keleti része felé tolódik. Ezt a folyamatot fémjelzi az is, hogy a Hycole, amely a világon a második legnagyobb nyúlhibrid forgalmazója, folyamatosan Magyarországra teszi át tenyésztésének központját. A nyúltenyésztő vállalkozás és a MATE közös programja keretében célul tűzték ki a termelés hatékonyságának növelését, amelyet számítógépes tomográfiára (CT) alapozott, vágási kitermelés növelésére irányuló szelekcióval szeretnének elérni. A jobb vágási kitermelés több terméket, ez pedig nagyobb bevételt jelent az állattenyésztő számára. Ilyen együttműködésekre van szüksége a MATE-nak, ha Közép-Kelet-Európa meghatározó agrárfókuszú egyetemévé kíván válni – zárta szavait a rektorhelyettes.

A magyar szürkeállományra, észjárásra számítva kezdtük meg a genetikai központ Franciaországból Magyarországra telepítését – hangsúlyozta Sándor Ferenc, a Hycole Kft. ügyvezető igazgatója. Ma már 4-5000 anyanyúlból és 1400 tenyészbakból álló nukleusz alapvonalak vannak idehaza, a kor kínálta legmodernebb technológiai körülmények között. Egyedi utat keresünk a húsnyúl nemesítésében és ebben kiváló partner a MATE, illetve a több évtizedes kutatási múlttal rendelkező kaposvári műhely.