Hírek

Tartalom listázó

Létrehozva: 2025 június 17.

A borkultúra éppolyan művészet, mint a zene és a festészet

A MATE Budai Campusa és a BorÉrt Egyesület közös szervezésében indult útjára az arBORtúra, ahol a látogatók a Budai Arborétum adta természetközeli, zöld miliőjében ízlelhettek hazai borokat, miközben a közösségi programon túl a különböző kézműves finomságok kipróbálására is lehetőség nyílt.

A borkóstolás élményét új formába helyező zenés, hagyományteremtő gasztronómiai rendezvény célja a magyar borok népszerűsítése mellett a borokkal és borászaikkal kötetlenül ismerkedni vágyók invitálása ebbe a különleges világba. Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a következő gondolatokkal nyitotta meg a minőségi borfogyasztásra ösztönző kezdeményezést: 

„Egy nagyon fontos téma hozott ma össze bennünket: a természet szeretete, a borkultúra, a gasztronómia. Ezek mind kéz a kézben járnak. Éppen emiatt tartom fontosnak, hogy tudatosítsuk a társadalomban, hogy a kulturált borfogyasztás, a borkultúra nem egyenlő a mértéktelen alkoholizálással, sem pedig a vég nélküli alkoholfogyasztással” – emelte ki beszédében, majd hozzátette, hogy a bor művészeti alkotásként is jellemezhető. „Egy olyan alkotásról van szó, amely a természetből születik, annak eredményeként. A végeredményhez azonban szükség van arra a tudásra, arra az ismeretre is, amit maga az ember, az alkotó tesz hozzá” – húzta alá. Végezetül hangsúlyozta: „arra buzdítok mindenkit, hogy amikor egy jó furmintot, kadarkát vagy chardonnayt kortyol, jusson eszébe, hogy abban a borban ott van a történelem, a kultúra és egy jó adag napsütés is.”

 

A rendezvényen Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke is köszöntötte a megjelenteket. Beszédében a borfogyasztás kultúrájának történelmi gyökereire hívta fel a figyelmet, amikor úgy fogalmazott, hogy a bor az életünk része. Visszatekintésében megjegyezte, hogy voltak olyan történelmi korok, amikor olyan fertőzött volt a víz, hogy akár évtizedeken keresztül is borral oltották szomjukat az emberek. „A kulturált borfogyasztásnak szerves részének kell lennie az életünknek. Azt gondolom, hogy a legtöbb családban még mindig az, és bízom benne, hogy az is fog maradni” – mondta.


A piknik igazi hűsítő alternatívát jelentett az idei nyár egyik első tikkasztó hétvégéjén. Ahogyan azt a jelenlévők is tanúsították, a program minden érdeklődő számára tartalmas kikapcsolódást jelentett, miközben új ismeretekkel is gazdagodhattak a hazai szőlészeti és borászati képzések fellegvárában, a Budai Campuson.