Duális képzés

Duális képzés

Utolsó frissítés: 2023 szeptember 18.

Dolgoznál egyetem mellett, de nem szeretnéd, hogy a munka a tanulás rovására menjen? Téged is megriasztanak azok a hirdetések, ahol pályakezdőt keresnek 3 év szakmai tapasztalattal? Ha duális képzésre jelentkezel, kettőt üthetsz egy csapásra! Miután az egyetem falai közt az adott félév első 13 hetében elsajátítod az elméleti alapokat, a megtanultakat máris hasznosíthatod az előre kiválasztott vállalati partnerünknél. Így nemcsak későbbi munkaerő-piaci esélyeid javulnak, de egyetemi éveid alatt fizetést is kapsz.

A duális képzés előnyei:

  • A hallgató a tanulmányi időszak során munkatapasztalatot és szakmai kompetenciát szerez, valamint megismeri a vállalati környezetet.
  • Munkaerő-piaci esélyeik, ezzel kilátásaik is meghaladják a hagyományos képzési formában tanuló hallgatók lehetőségeit.
  • A gyakorlati tapasztalat segítségével könnyebb az elméleti tananyag elsajátítása.
  • A hallgató tapasztalatot szerez az önálló munkavégzés területén.
  • Szakdolgozatot egy konkrét szakmai feladat kidolgozásával készíti el a hallgató.
  • A teljes tanulmányi időszakban fizetés jár a hallgatónak, amelynek mértéke a tanulmányi évek alatt növekszik.

A duális képzésben résztvevő hallgató képességei az általános képességeken túl:

  • az intézményekben nem oktatott szakmai ismeretek,
  • adott vállalat(ok)hoz köthető specifikus szakmai ismeretek,
  • önálló munkavégzési képesség,
  • csoportos munkavégzési képesség,
  • fejlett munkavégzési hatékonyság és eredményesség,
  • vállalati és munkakultúra terén szerzett jártasság.

Hogy zajlik a duális képzés?

A duális képzésben részt vevő hallgató a szorgalmi időszakot a "hagyományos" nappali munkarendű hallgatóval együtt végzi a felsőoktatási intézménynél (intézményi szakasz). Ezt követően részt vesz a vállalati szakaszban történő oktatásban és gyakorlatban. Lehetséges további vállalati gyakorlati idő teljesítése a hallgató számára rendelkezésre álló „szabad” időben a szorgalmi időszak alatt is, a tanrendet és az intézményi jelenlétet nem sértve. A képzés hossza 3,5 év, de a tanév hossza 48 hét, ami csaknem kétszerese a „hagyományos” képzési időnek. Elméleti oktatással 26 hetet, a vállalatoknál pedig 22 hetet fog eltölteni a hallgató és itt kell letöltenie a képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlati időszakot is.

Hogy zajlik a duális felvételi?

A duális képzésre két lépcsőben kell felvételizni: az állami, általános felvételi eljárásban (mely semmiben nem különbözik a nem duális szakokra való jelentkezéstől), és egy vállalati felvételi szakaszban. A jelentkező az általános módon benyújtja jelentkezését a – duális formában is meghirdetett – szakra az állami felvételi eljárásban. Amennyiben a duális formájú szakra szeretne a jelentkező felvételt nyerni, úgy ezzel párhuzamosan fel kell vegye a kapcsolatot a felvételi tájékoztatóban az adott szak mellett feltüntetett egy vagy több vállalati partnerrel. Több vállalat esetén a jelentkező választja ki a számára legszimpatikusabb(ak)at. A jelentkező a vállalattól kapott tájékoztatás szerint vehet részt a vállalati felvételi eljárásban.

Duális alapképzések a MATE-n:

  • élelmiszermérnöki
  • gazdálkodási és menedzsment
  • gazdaságinformatikus
  • gépészmérnöki
  • kereskedelem és marketing
  • környezetmérnöki
  • mezőgazdasági mérnöki
  • mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki
  • pénzügy és számvitel
  • szőlész-borász mérnöki
  • természetvédelmi mérnöki
  • turizmus-vendéglátás
  • vidékfejlesztési mérnöki

Duális mesterképzések a MATE-n:

  • állattenyésztő mérnöki
  • élelmiszermérnöki
  • mezőgazdasági biotechnológus
  • növénytermesztő mérnöki
  • pénzügy
  • regionális és környezeti gazdaságtan
  • takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki
  • vidékfejlesztési agrármérnöki

A MATE duális partnerszervezetei:

Duális partner neve

Duális partner címe

Duális partner kapcsolattartó

Szak(ok) neve

Képzési hely

Agro-Produkt Kft.

Pásztó

Dr. Kemény Gábor ügyvezető (gabor.kemeny@agroprodukt-paszto.hu; +36 30/866-4939)

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Agrobál Kft.

Edelény

Sidlovics Gábor, sidigabi@gmail.com, tel: +36 30/299-9904

Mezőgazdasági mérnök, pénzügy és számvitel BSc

Károly Róbert Campus

Agrofeed Kereskedelmi Kft.

Győr

Csitkovics Tibor ügyvezető, tibor.csitkovics@agrofeed.hu; +36 96/550-620

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Agrofeed Kereskedelmi Kft.

Győr

Csitkovics Tibor ügyvezető, tibor.csitkovics@agrofeed.hu; +36 96/550-620

Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Agroprodukt Zrt.

Pápa

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu; +36705045902

Állattenyésztő mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Agroprodukt Zrt.

Pápa

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu; +36705045902

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Agroprodukt Zrt.

Pápa

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Agrár-Béta Mezőgazdasági Kft.

Dombóvár

Horváthné Györki Andrea, info@agrar-beta.hu, 30 332 3771

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Szent István Campus

Agrárcenter Mezőgazdasági Zrt.

Encs

Balogh Csaba cégcsoport vezető (balogh.csaba@tih.t-online.hu; +36 30/455-1199

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Agrárcenter Zrt.

Encs

iroda@tih.t-online.hu

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Szent István Campus

Agrária Mezőgazdasági Zrt.

Szentgáloskér

Jusztusz Bettina főkönyvelő (agraria@kapos-net.hu; +36 20/578-3930)

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Apollo Tyres Hungary Kft.

Gyöngyöshalász

Szerdahelyi Gábor, gabor.szerdahelyi@apolltyres.com, tel:+36020/285-5323

Pénzügy és számvitel, gazdálkodási és menedzsment BSc

Károly Róbert Campus

Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Budaörs

Lugasi Márta; m.lugasi@auchan.hu; tel.: +36 23 886 214

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Aventics Hungary Kft.

Eger

Bányai András Gábor, gabor.banyai@aventics.com, tel:+36 36/531-622

Gazdaságinformatikus BSc

Károly Róbert Campus

Axiál Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Baja

Büksi János, 30/9955-510

Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

Axiál Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Baja

Büksi János, 30/9955-510

Mezőgazdasági- és Élelmiszeripari Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

Bezerics Kereskedőház Kft

Budapest

Bezerics Csaba, bezerics@bezerics.com

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Bock Borászat Kft

Villány

Bock Patrícia, bock@bock.hu

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Bodri Pincészet Kft

Szekszárd

Bodri Orsolya, bodribor@bodribor.hu, +36 20 4404292

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Bona Agricola Kft

Miskolc

Aponyi Ferenc, aponyiI@gmail.com, tel:+36030/524-8210

Mezőgazdasági mérnök BSc

Károly Róbert Campus

Bonafarm Zrt.

Budapest

Szűcs Anna; anna.szucs@bonafarm.hu; tel.: +36704521270

Élelmiszermérnök MSc

Budai Campus

Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.

Nagyigmánd

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Takarmányozási és takarmánybiztosnsági mérnöki MSc

Szent István Campus

Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.

Nagyigmánd

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Állattenyésztő mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.

Nagyigmánd

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.

Nagyigmánd

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Bonduelle Central Europe Kft.

Nagykőrös

Balla Melinda; melinda.balla@bonduelle.com; tel.: +36 30-419-5945

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Bonduelle Central Europe Kft.

Nagykőrös

Balla Melinda; melinda.balla@bonduelle.com; tel.: +36 30-419-5945

Élelmiszermérnök MSc

Budai Campus

Bos-Frucht Agrárszövetkezet

Kazsok

Egyedné Lewandowski Havaska HR vezető, lewandowski.havaska@fino.hu, +36 82 529 140

Állattenyésztő mérnök BSc

Kaposvári Campus

Bos-Frucht Agrárszövetkezet Kazsok Egyedné Lewandowski Havaska HR vezető, lewandowski.havaska@fino.hu, +36 82 529 140 Állattenyésztő mérnök MSc Kaposvári Campus
Bos-Frucht Agrárszövetkezet Kazsok Egyedné Lewandowski Havaska HR vezető, lewandowski.havaska@fino.hu, +36 82 529 140 Mezőgazdasági mérnöki BSc Kaposvári campus
Bos-Frucht Agrárszövetkezet Kazsok Egyedné Lewandowski Havaska HR vezető, lewandowski.havaska@fino.hu, +36 82 529 140 Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök MSc Kaposvári Campus

Bábolna Brojler Kft.

Bábolna

Vörös Gábor Imre ügyvezető (vorosgabor@brojler.hu; +36 30/746-1150)

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Bábolna TETRA Baromfitenyésztő és Forgalamazó Kft.

Bábolna

Orbán Attila igazgató (orbanattila@babolnatetra.com; +36 95/345-004)

Állattenyésztő mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Bábolna TETRA Baromfitenyésztő és Forgalamazó Kft.

Bábolna

Orbán Attila igazgató (orbanattila@babolnatetra.com; +36 95/345-004)

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Békés Drén Kft.

Békés

Samuné Berecki Andrea, munkaugy@dren.hu

Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

Bóly Zrt.

Bóly

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Szent István Campus

Bóly Zrt.

Bóly

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Növénytermesztő mérnöki MSc

Szent István Campus

Bóly Zrt.

Bóly

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Állattenyésztő mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Bóly Zrt.

Bóly

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Bóly Zrt.

Bóly

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Büttner és Társai Szerszámelemgyártó és Kereskedelmi Kft. Nagyatád Szollár Andrea képzési vezető, szollara@buttner.hu, +36 82 553 452 Gépészmérnöki BSc     Kaposvári Campus

Capriovus Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.

Szigetcsép

Dr. Németh Csaba; nemeth.csaba@capriovus.hu; tel.: +36 20 357 8087

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Ceres Zrt.

Győr

Juhász Katalin; katalin.juhasz@ceressuto.hu; tel.: +36 96 513514

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Cezar Winery Kft

Nagykanizsa

Kocsis Lajos, 06 30 565 7852

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

CLA Milk Kft. 

Somogyszob

karrier@claessens-group.eu office@cla.hu, +36 82 553 600

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Szent István Campus

CLA Milk Kft.

Somogyszob

Vereczkey Nóra (nora.vereczkey@claessens-group.eu; +36 30-905-2346; +36 82/553-600)

Állattenyésztő mérnöki MSc

Kaposvári Campus

CLA Milk Kft.

Somogyszob

Vereczkey Nóra (nora.vereczkey@claessens-group.eu; +36 30-905-2346; +36 82/553-600)

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

CLA Milk Kft.

Somogyszob

Vereczkey Nóra (nora.vereczkey@claessens-group.eu; +36 30-905-2346; +36 82/553-600)

Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki MSc

Kaposvári Campus

CO-OP Star Zrt.

Jászberény

Bató Andrásné; batone@coopstar.hu; tel.: +36 30-690-8106

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Coca-Cola HBC Magyarország Kft.

Dunaharaszti

Zsuzsanna Máté-Tóth; zsuzsanna.toth@cchellenic.com; tel.:+36 24 500 515

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Coca-Cola HBC Magyarország Kft.

Dunaharaszti

nincs

Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

Coca-Cola HBC Magyarország Kft.

Dunaharaszti

nincs

Mezőgazdasági- és Élelmiszeripari Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

ContiTechFluid Automotive Hungária Kft.

Makó

Horváth Réka, reka.horvath@fluid.contitech.hu

Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

CRB Cityrama Kft.

Budapest

info@cityrama.hu, +36 1 302 4382

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Csabatáj Zrt.

Békéscsaba

Kiszely Andrea, liszely.andrea@talentisagro.hu, 30 8152988

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Szent István Campus

Csabatáj Zrt.

Békéscsaba

Kiszely Andrea, liszely.andrea@talentisagro.hu, 30 8152988

Takarmányozási és takarmánybiztosnsági mérnöki MSc

Szent István Campus

Cserhátalja Mezőgazdasági Kft.

Ecseg

Bircsák Félix, bircsak.felix@gmail.com, tel:+36030/916-6919

Mezőgazdasági mérnök BSc

Károly Róbert Campus

Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Kft.

Csongrád

Eszteró Rebeka, munkaugy@csongradihulladek.hu, 30 649 3975

Környezetmérnöki BSc

Szent István Campus

Dalmand Zrt.

Dalmand

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Állattenyésztő mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Dalmand Zrt.

Dalmand

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Dalmand Zrt.

Dalmand

Tábori Laura képzési koordinátor; laura.tabori@bonafarm.hu​​​​​​​; +36705045902

Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Danubiana Kft

Bonyhád

Schmidt Győző, danubor@danubiana.hu, +36 74 451 212

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Disznókő Zrt

Mezőzombor

Mészáros László, disznoko@disznoko.hu

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt.

Cegléd

Bán Róbert termelési vezérigazgató-helyettes (ban.robert@dpmgrt.hu; 20/459-7564)

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

EbK-Hungary Mérnöki Termelő, Kereskedelmi Kft.

Gödöllő

Kőfalvi Tamás, kofalvi.tamas@ebkhungary.com

Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

EbK-Hungary Mérnöki Termelő, Kereskedelmi Kft.

Gödöllő

Kőfalvi Tamás, kofalvi.tamas@ebkhungary.com

Mezőgazdasági- és Élelmiszeripari Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

Eger Park Hotel

Eger

Harmati Judit, judit.harmati@hotelegerpark.hu, +36 36 522 222

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Eger Város Turisztikai Nonprofit Kft.

Eger

eger@tourinform.hu, +36 36 517 715

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Egri Korona Borház Kft

Budapest

Rácz Kinga, racz.kinga@koronaborhaz.hu

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Erdei Farm Bt.

Székesfehérvár

Erdei Mihály, tel:+36030/655-2680

Mezőgazdasági mérnök BSc

Károly Róbert Campus

Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége

Budapest

Frankó Pál, fatosz.hu@gmail.com, +36 1 3529804

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Fino Food Kft.

Budapest

Egyedné Lewandowski Havaska HR vezető, lewandowski.havaska@fino.hu, +36 82 529 140

Pénzügy és számvitel BSc

Kaposvári Campus

Fino Food Kft. Budapest Egyedné Lewandowski Havaska HR vezető, lewandowski.havaska@fino.hu, +36 82 529 140 Pénzügy MSc Kaposvári Campus
Fino Food Kft. Budapest Egyedné Lewandowski Havaska HR vezető, lewandowski.havaska@fino.hu, +36 82 529 140 Vidékfejlesztési agrármérnök MSc Kaposvári Campus

Gallus Baromfitenyésztő és Keltető Kft.

Devecser

Vajda Johanna, vajda.johanna@gallus.hu, 70 934 2698

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Szent István Campus

Gallus Baromfitenyésztő és Keltető Kft.

Devecser

Vajda Johanna, vajda.johanna@gallus.hu, 70 934 2698

Takarmányozási és takarmánybiztosnsági mérnöki MSc

Szent István Campus

Gallus Baromfitenyésztő és Keltető Kft.

Devecser

Juhászné Stankovics Edit, juhaszne.stankovics.edit@gallus.hu, +36 70 648 7573

Állattenyésztő mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Gallus Baromfitenyésztő és Keltető Kft.

Devecser

Juhászné Stankovics Edit, juhaszne.stankovics.edit@gallus.hu, +36 70 648 7573

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Gallus Baromfitenyésztő és Keltető Kft.

Devecser

Juhászné Stankovics Edit, juhaszne.stankovics.edit@gallus.hu, +36 70 648 7573

Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki MSc

Kaposvári Campus

Garamvári Szőlőbirtok Kft

Balatonlelle

Baranyai Péter, baranyai@garamvariszolobirtok.hu

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Georgikon Tanüzem Nonprofit Kft

Keszthely

Zsittnyán Tamás, zst@georgikon.hu

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Gyermelyi Élelmiszeripari Zrt.

Gyermely

Kardos Krisztina; kardosk@gyermelyi.hu; tel.: 34/570-527

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Gyöngyszöv COOP Kereskedelmi Zrt.

Gyöngyös

Ócsai Péter, ocsaip@gmail.com,
tel:+36 30/2762648

Pénzügy és számvitel, kereskedelmi és marketing BSc

Károly Róbert Campus

Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.

Gödöllő

titkarsag@kiralyikastely.hu, +36 28 420 331

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Gödöllői Tangazdaság Zrt.

Kartal

Gajda Gábor, +36204850941, gajda.gabor@gtrt.hu

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Szent István Campus

Gödöllői Tangazdaság Zrt.

Kartal

Gajda Gábor, +36204850941, gajda.gabor@gtrt.hu

Növénytermesztő mérnöki MSc

Szent István Campus

Gödöllői Tangazdaság Zrt.

Kartal

Gajda Gábor, +36204850941, gajda.gabor@gtrt.hu

Takarmányozási és takarmánybiztosnsági mérnöki MSc

Szent István Campus

Havas 92 Szövetkezet

Gyöngyöspata

Ambrus Sándor, havas92@invitel.hu, tel:+36037/364-120

Mezőgazdasági mérnök BSc

Károly Róbert Campus

Heimann Családi Birtok Kft

Budapest

Heimann Zoltán, heimann@heimann.hu

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

HER-CSI-HÚS Kft.

Hernád

Rizmajerné Nagy Katalin; rizmajerne.katalin@hercsihus.hu; tel.: +36-29-574-667

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Budapest

Csiharné Jerola Zsuzsanna igazgatóhelyettes
(csiharne.jerola.zsuzsanna@hoi.hu; +36 1 362 8121);Venczel Orsolya mb. igazgató venczel.orsolya@hoi.hu; +36 1 362 8100 

Vidékfejlesztési agrármérnök BSc

Kaposvári Campus

Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Budapest

Csiharné Jerola Zsuzsanna igazgatóhelyettes
(csiharne.jerola.zsuzsanna@hoi.hu; +36 1 362 8121);Venczel Orsolya mb. igazgató venczel.orsolya@hoi.hu; +36 1 362 8100 

Természetvédelmi mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Hilltop Neszmély Zrt.

Neszmély

Storcz Judit, storcz judit@hilltop.hu, +36 30 9329153

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

HM Currus Zrt.

Gödöllő

Ács Péter, acs.peter@currus.hu, 30 913 3998

Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

Hubertus Agráripari Bt. Kéthely Ambrus-Szauter Szabina, bér- és társadalombiztosítási ügyintéző, tel.: 06/85 560-918, e-mail: szabina.szauter@hubertus.hu Élelmiszermérnöki BSc, MSc Budai Campus 

Hubertus Agráripari Bt.

Kéthely

Kavas Mariann, marianna.kavas@hubertus.hu, +36 30 683 9603

Kereskedelem és marketing BSc

Kaposvári Campus

Hubertus Agráripari Bt.

Kéthely

Kavas Mariann, marianna.kavas@hubertus.hu, +36 30 683 9603

Pénzügy és számvitel BSc

Kaposvári Campus

Hubertus Agráripari Bt.

Kéthely

Kavas Mariann, marianna.kavas@hubertus.hu, +36 30 683 9603

Pénzügy MSc

Kaposvári Campus

Hubertus Agráripari Bt.

Kéthely

Dr. Kemény Gábor ágazatvezető (gabor.kemeny@hubertus.hu; +36 85/560-918)
Kavas Mariann pénzügy-számviteli vezető; (marianna.kavas@hubertus.hu, +36 30 683 9603)

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

Hungaroring Sport Zrt.

Mogyoród

Gazsi Júlia, office@hungaroring.hu, +36 28 444 444

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Hungrana Kft.

Szabadegyháza

szaboi@hungrana.hu, +36 25 578 137

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Szent István Campus

Hunguest Hotels Zrt.

Herceghalom

Temesi Judit, temesij@hunguesthotels.hu, +36 1 481 9138

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Hunguest Hotels Zrt.

Budapest

Szabó Katalin, szabok@hunguesthotels.hu, tel:+36030/466-2339

Turizmus-vendéglátás BSc

Károly Róbert Campus

Hód-Mezőgazda Zrt.

Hódmezővásárhely

Antal Gábor, antal.gabor@hodmgrt.hu

Mezőgazdasági biotechnológus MSc

Szent István Campus

Hód-Mezőgazda Zrt.

Hódmezővásárhely

Antal Gábor, antal.gabor@hodmgrt.hu

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Szent István Campus

Hód-Mezőgazda Zrt.

Hódmezővásárhely

Antal Gábor, antal.gabor@hodmgrt.hu

Növénytermesztő mérnöki MSc

Szent István Campus

Hód-Mezőgazda Zrt.

Hódmezővásárhely

Antal Gábor, antal.gabor@hodmgrt.hu

Takarmányozási és takarmánybiztosnsági mérnöki MSc

Szent István Campus

HT Division Zrt.

Budapest Mlcoch Ferenc technikai szakértő, ferenc.mlcoch@htdivision.com, +36 30 207 3352 Gépészmérnök BSc Kaposvári Campus

Húscsarnok Kft.

Tóalmás

Orgován Adrienn; hr@huscsarnok.hu; tel.: +36-20-535-3580

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Innova Térségfejlesztő Szociális Szövetkezet

Nagyréde

Mészáros Tibor, innova.szov@gmail.com

Vidékfejlesztési agrármérnök BSc

Károly Róbert Campus

INVESTMENT Mérnöki és Fővállalkozó Kft.

Kaposvár

Gergó Viktória titkárságvezető, info@investment.hu, +36 30 216 7878

Pénzügy és számvitel BSc

Kaposvári Campus

INVESTMENT Mérnöki és Fővállalkozó Kft.

Kaposvár

Gergó Viktória titkárságvezető, info@investment.hu, +36 30 216 7878

Regionális és környezeti gazdaságtan MSc

Kaposvári Campus

Johnson Electric Hungary Kft.

Hatvan

Pető Kinga, kinga.peto@johnsonelectric.com, +36 37 544 119

Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt.

Jászapáti

Lóczi Miklós, info@jaszapatimgzrt.hu, Tilger Sándor, info@nagyredeiszolok.hu

Mezőgazdasági mérnök, szőlész-borász mérnök BSc

Károly Róbert Campus

Kapos Atlas Gépgyár Kft. Kaposvár Biró Krisztina humán erőforrás vezető, krisztina_biro@kaposatlas.hu, +36 70 903 6680 Gépészmérnöki BSc Kaposvári Campus
Kaposszekcsői Mezőgazdasági Zrt. Kaposszekcső Pálné Kovács Krisztina bér és tb szakügyintéző, kszekcso@gmail.com, +36 30 474-8742 Pénzügy és számvitel BSc Kaposvári Campus

Kapos Holding Zrt.

Kaposvár

Kovács Szilvia, kovacs.szilvia@kkh.hu, +36 30 185 0575

Pénzügy és számvitel BSc

Kaposvári Campus

Kapos Ternero Kft.

Bárdudvarnok

Szabó Kinga irodavezető, ternero@t-online.hu, +36 82 510 299

Kereskedelem és marketing BSc

Kaposvári Campus

Kapos Ternero Kft.

Bárdudvarnok

Szabó Kinga irodavezető, ternero@t-online.hu, +36 82 510 299

Vidékfejlesztési agrármérnök MSc

Kaposvári Campus

Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Kaposvár

Vörös Katalin titkársági ügyintéző, +36 82 501 501 /753 m., voros.katalin@kaposvar.hu

Pénzügy és számvitel BSc

Kaposvári Campus

KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Nádudvar Borbélyné Szarvas Erika, Megbízott HR referens, borbelyneerika@kite.hu, +36 70 363 0042
Baráth Benjámin, Megbízott HR koordinátor, barathbenjamin@kite.hu, +36 30 436 9665
Mezőgazdasági mérnök BSc Kaposvári Campus

Koczor Pince Bor Ínyenceknek Kft

Balatonfüred

Koczor Kálmán, info@koczorpince.hu, +36 30 956 2592

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

KOMETA 99 Élelmiszeripari Zrt. Kaposvár Kalocsa Andrea HR munkatárs, a.kalocsa@kometa.hu, +36 82 502 400/115 Gépészmérnöki BSc Kaposvári Campus

Kreinbacher Birtok Kft

Szombathely

Molnár Dániel, molnar.daniel@kreinbacher.hu, +36 30 688 8169

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Kristinus Borbirtok Kft.

Kéthely

Siklósi Szabolcs, szabolcs.siklosi@kristinus.hu, +36 30 211 1659

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Kaposszekcsői Mezőgazdasági Zrt. Kaposszekcső Pálné Kovács Krisztina bér- és tb szakügyintéző, kszekcso@gmail.com, +36 30 474 8742 Pénzügy és számvitel BSc   Kaposvári Campus

Károly Róbert Kft.

Gyöngyös

Illécs Csilla, illescs@kft.karolyrobert.hu, tel:+36 20/316-2242, Holma Rita, holma.rita@hotelopal.hu, tel:+36020/218-7565

Gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel, Turizmus-vendéglátás BSc

Károly Róbert Campus

Kárpáteurópa Kft.

Budapest

Petrus György, karpateuropa@karpateuropa.hu, +36 1 368 6296

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Kék Duna Wellness Hotel Kft.

Ráckeve

Petrusné Sárvári Krisztina, sarvari.krisztina@wellnesshotel.hu, +36 30 633 6985

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Nádudvar Borbélyné Szarvas Erika HR referens, borbelyneerika@kite.hu, +36 70 363 0042
Baráth Benjámin HR koordinátor, barathbenjamin@kite.hu, +36 30 436 9665
Mezőgazdasági mérnöki BSc Kaposvári Campus

Körösök Völgye Natúrpark Egyesület

Békéscsaba

pocsi.gabi@gmail.com, +36 30 237 3495

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

KVGY Kaposvári Villamossági Gyár Korlátolt Felelősségű Társaság 

Kaposvár

Kissné Huszár Beáta, HR vezető, tel: 06/82 508-251, 06/20 216-2013, e-mail: kissne.beata@kvgy.hu Gépészmérnöki BSc Kaposvári Campus

Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.

Budapest

recruiting@lidl.hu

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Liget Hotel Kft.

Budapest

fo@ligetszarvas.hu, +36 36 564 300

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Magyar Ugar Mezőgazdasági Kft.

Igrici

Aponyi Ferenc, aponyiI@gmail.com, tel:+36030/524-8210

Mezőgazdasági mérnök BSc

Károly Róbert Campus

MCS Vágóhíd Zrt.

Mohács

Stang Réka; reka.stang@bonafarm.hu; tel.: +36-70-680-9879

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

MCS Vágóhíd Zrt.

Mohács

Stang Réka; reka.stang@bonafarm.hu; tel.: +36-70-680-9879

Kereskedelem és marketing BSc

Kaposvári Campus

MCS Vágóhíd Zrt.

Mohács

Stang Réka; reka.stang@bonafarm.hu; tel.: +36-70-680-9879

Pénzügy és számvitel BSc

Kaposvári Campus

MCS Vágóhíd Zrt.

Mohács

Stang Réka; reka.stang@bonafarm.hu; tel.: +36-70-680-9879

Pénzügy MSc

Kaposvári Campus

MCS Vágóhíd Zrt.

Mohács

Stang Réka; reka.stang@bonafarm.hu; tel.: +36-70-680-9879

Regionális és környezeti gazdaságtan MSc

Kaposvári Campus

Metyx Hungary Kft. Kaposvár Kelemen Zoltán, HR vezető, zoltan.kelemen@metyx.com, +36 70 508 6804 Gépészmérnök BSc Kaposvári Campus

MTOK Magyar Tréning Oktatási Központ Kft.

Budapest

Solymosi Viktor ügyvezető, solymosi.viktor@gmail.com, +36 30 911 8896

Pénzügy MSc

Kaposvári Campus

MTOK Magyar Tréning Oktatási Központ Kft.

Budapest

Solymosi Viktor ügyvezető, solymosi.viktor@gmail.com, +36 30 911 8896

Regionális és környezeti gazdaságtan MSc

Kaposvári Campus

MTOK Magyar Tréning Oktatási Központ Kft.

Budapest

Solymosi Viktor ügyvezető, solymosi.viktor@gmail.com, +36 30 911 8896

Vidékfejlesztési agrármérnök MSc

Kaposvári Campus

Mátra Túrakerékpár és Segway Klub

Mátrafüred

Ocela Tibor, ocela.tibor@hsb.hu, tel:+36 20/443-4444

Turizmus-vendéglátás BSc

Károly Róbert Campus

Nestlé Hungária Kft.

Budapest

Nagy Milán; MilanNorbert.Nagy@hu.nestle.com; tel.: +36-1-224-2950

Élelmiszermérnök MSc

Budai Campus

OSI Food Solutions Hungary Kft.

Bábolna

Nagy Judit; JNagy@osieurope.com; tel.: +36-34-568-480

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Penny Market Kft.

Alsónémedi

Szerencsi Adrienn; adrienn.szerencsi@penny.hu; tel.: +36 29 339 115

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Pápai Hús Kft.

Pápa

Bognár András; andras.bognar@papaihus.hu; tel.: +36-89-620-207

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Pély-Tiszatáj Agrár Zrt.

Pély

Balázs Nóra, tiszatajzrt@gmail.com, tel: +36 30/626-5433

Mezőgazdasági mérnök BSc

Károly Róbert Campus

Radír Reklám Kft.

Budapest

Nagy Katalin nagy.kati@radir.hu,
+36 70/312-3480

Pénzügy és számvitel, kereskedelem és marketing, Turizmus-vendéglátás BSc

Károly Róbert Campus

Robert Bosch Elektronikai Kft.

Hatvan

Magyari Judit, judit.magyari@hu.bosch.com

Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

Somogy Megyei Kormányhivatal

Kaposvár

Jobban-Radó Ildikó képzésszervező, jobban-rado.ildiko@somogy.gov.hu, +36 82 502 663

Pénzügy és számvitel BSc

Kaposvári Campus

Somogy Megyei Kormányhivatal

Kaposvár

Jobban-Radó Ildikó képzésszervező, jobban-rado.ildiko@somogy.gov.hu, +36 82 502 663

Vidékfejlesztési agrármérnök BSc

Kaposvári Campus

Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.

Bicske

Lakos Zsanett; lakos.zsanett@spar.hu; tel.: +36208238790

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.

Bicske

Lakos Zsanett; lakos.zsanett@spar.hu; tel.: +36208238790

Élelmiszermérnök MSc

Budai Campus

Strautmann Gépgyártó Hungária Kft.

Mátranovák

Orosz Gyula, info@strautmann-hungaria.com, tel:+36 30/590-5222

Gazdálkodási és menedzsment BSc

Károly Róbert Campus

Szaktudás Kiadóház Kft.

Budapest

Petrusné Sárvári Krisztina, sarvari.krisztina@wellnesshotel.hu, +36 30 633 6985

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Szarvas Lux Kft.

Szarvas

Gál Bertalan, szarvaslux@gmail.com, +36 20 279 6979

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Szent Ilona Borház Kft.

Szombathely

Várszegi György, varszegi@kreinbacher.hu, +36 30 482 2642

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

Szerencsi Bonbon Édesipari Termékgyártó, Gyümölcsfeldolgozó és Forgalmazó Kft.

Szerencs

Dr. Takács István; info@szerencsibonbon.hu; tel.: +36 30 910 0077

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Sárvári Mezőgazdasági Zrt.

Sárvár

Samu László vezérigazgató helyettes (samul@mezort.hu; +36 95/321-501)

Mezőgazdasági mérnöki BSc

Kaposvári Campus

SOLE-MIZO Zrt. Szeged Bánhidi Eszter, Junior HR üzleti partner, tel: 06 70 499 4051, e-mail: Eszter.Banhidi@bonafarm.hu Élelmiszermérnöki BSc, MSc Budai Campus
Szabó Fogaskerékgyártó Kft. Kaposvár Szabó Krisztián gazdasági vezető, tel: 06 70 317 2566, e-mail: krisztian.szabo@szabofogaskerek.hu Gépészmérnöki BSc Kaposvári Campus

Tarnamenti 2000 zrt.

Jászdózsa

Kovács Tamás, tel:+36 30/448-5474

Mezőgazdasági mérnök BSc

Károly Róbert Campus

Tornai Pincészet Kft.

Somlójenő

Fuith Adrienn, szemelyzet@somlo.hu, +36 70 339 9822

Szőlész-borász BSc

Georgikon Campus

TRA Real Estates

Budapest

Csetnegi Zoltán, csetnegi.zoltan@bhmzrt.hu, +36 30 408 2568

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Trend Consult Kft.

Szilvásvárad

Tari Szabolcs, info@szalajkaliget.hu, +36 36 564 300

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Témadesign Kft.

Felcsút

Kiss Zoltán, kiss.zoltan@andrassyrezidencia.hu, +36 47 580 015

Turizmus-vendéglátás BSc

Szent István Campus

Videoton Elektro-PLAST Kft.

Kaposvár

Boros Mária képzési munkatárs, boros.maria@vtep.videoton.hu, +36 82 502 124

Pénzügy és számvitel BSc

Kaposvári Campus

Videoton Elektro-PLAST Kft. Kaposvár Boros Mária képzési munkatárs, boros.maria@vtep.videoton.hu, +36 82 502 124 Gépészmérnöki BSc Kaposvári Campus

Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság

Salgótarján

Garamszeginé Zvara Enikő, garamszegine@wamsler.hu, 20 2121 1901

Gépészmérnöki BSc

Szent István Campus

Zalaco Sütőipari Zrt.

Zalaegerszeg

Bálint Viktória; balint.viktoria@zalaco.hu; tel.: +36-20-364-6896

Élelmiszermérnök BSc

Budai Campus

Zentis Hungária Bt.

Drégelypalánk

Szugyiczki Kinga; kinga.szugyiczki@zentis.hu; tel.: +36 35 567-565

Élelmiszermérnök BSc, MSc

Budai Campus

Ziehl-Abegg Motor- és Ventillátorgyártó Kft. Marcali Gumhert Judit személyzeti szakértő, gumhert.judit@ziehl-abegg.hu, +36 30 113 8803 Gépészmérnöki BSc Kaposvári Campus