A Remény Farm szakmai előadása a Dimény Imre Növénytermesztési Szakkollégiumban - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Szakkollégiumi hírek
Menü megjelenítése
Tartalom megjelenítő
Létrehozva: 2023 december 11.
A Remény Farm szakmai előadása a Dimény Imre Növénytermesztési Szakkollégiumban
A program hosszadalmas és alapos szervezés eredményeként valósult meg. Elsőkörben a programtervet állítottuk össze, majd az esemény meghirdetése történt meg a szakkollégium különböző közösségi média felületein, a szakkollégium tagjai pedig e-mailben kerültek meghívásra. Az eseményre a már jól megszokott módon készültünk egy kis vendégváróval, így a program kezdete előtt bevásároltunk, majd előkészültünk a rendezvény lebonyolítására.
A program 2023. november 30-án 18 órakor kezdődött a B kollégium 7-es termében. Nagy örömünkre a meghívást kapott tagok mellett számtalan új érdeklődő vett részt az előadáson. Már az esemény kezdete előtt 15 perccel megtelt a terem, így a befogadóképesség növelése érdekében hoztunk még be székeket, azonban így sem jutott mindenkinek ülőhely. Megközelítőleg 65 ember vett részt az eseményünkön.
A meghirdetésre került időpontban Bozóki Boglárka alapító elnök tartott egy rövid köszöntőt a megjelenteknek, illetve egy rövid ismetetőt az este előadóiról, a Remény Farm gazdálkodóiról, Annáról és Dávidról. Az előadók egy rendkívül színvonalas előadással örvendeztették meg a hozzánk érkezőket. Bemutatták a Remény Farm történetét, majd részletes betekintőt kaptunk az általuk folytatott holisztikus szemléletű farmmenedzsmentről és a regeneratív gazdálkodásról. A program végén megosztottak velünk néhány jó tanácsot, és adtak néhány gondolatot gondolatébresztés gyanánt. Az egész előadás interaktív formában zajlott, így a hallgatóság rengeteg kérdést tehetett fel, amelyre az előadók örömmel válaszoltak.
Az egész este folyamán nagyon jó hangulat volt a rendezvényen, melyet a visszajelzések is megerősítenek.
A program a MATE Tehetség Tanács támogatásával valósult meg.