Adatbázisok - Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár
Előfizetett adatbázisok
Előfizetett adatbázisok
Utolsó frissítés: 2023 március 24.
Egyetemünk 16 nemzetközi és hazai tudományos szakirodalmi adatbázist fizet elő a 2023. évre, amelyek valamennyi campusunkról és telephelyünkről ingyenesen elérhetővé váltak, illetve jelentős részük kínál távoli hozzáférést is. Használatukhoz a könyvtárak munkatársai tudnak segítséget nyújtani.
AKADÉMIAI KIADÓ FOLYÓIRATCSOMAG
Adatbázis: Akadémiai Kiadó Folyóiratcsomag
Adatbázis leírása:
Az Akadémiai Kiadó összesen 88 nemzetközi és hazai, döntő többségükben magyar főszerkesztők által irányított lapot tartalmazó csomagja széles merítésben közli a természet- és társadalomtudományok, valamint az orvostudományok legváltozatosabb területeinek új eredményeit. A magyar kutatók kedvelt publikációs fórumának számító lapok kivétel nélkül referáltak, nagy részük impaktfaktorral rendelkezik, néhányuk pedig az adott tudományterület világszinten is legjelentősebb folyóiratává nőtt. A csomag tartalmazza a kiadó gondozásában megjelenő szinte összes kurrens és archív folyóirat elérését teljes szöveggel. A teljes szövegű adatbázis a természet- és a társadalomtudományok, valamint az orvostudományok legváltozatosabb területeinek új eredményeit mutatja be.
Publikálási lehetőség: Az open access publikálási lehetőséget is magában foglalja.
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: http://www.akademiai.com/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://akjournals.com/login
Adatbázis: MERSZ
Adatbázis leírása:
Az Akadémiai Kiadó online okoskönyvtára több száz magyar nyelvű kézikönyvet, szakkönyvet, felsőoktatási tankönyvet, jegyzetet tartalmaz teljes szöveggel, kereshető, jegyzetelhető, hivatkozható formában. A MeRSZ minden eszközön és környezetben reszponzív, egységes megjelenést nyújt.
2023 elején csaknem 934 mű érhető el a felületen a legkülönbözőbb tudományterületekről, a biológiától a zenetudományig.
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: http://mersz.hu/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://shibboleth.mersz.org/
Adatbázis: Arcanum Digitális Tudománytár
Adatbázis leírása:
Magyarország legnagyobb és folyamatosan bővülő digitális periodika adatbázisa, amely a teljesség igényével teszi hozzáférhetővé több száz hazai tudományos és szakfolyóirat, valamint heti- és napilap minden lapszámát.
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: https://adtplus.arcanum.hu/hu/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://adtplus.arcanum.hu/hu/accounts/shibsession/?next=/hu/
Adatbázis: CAB
Adatbázis leírása:
A Centre for Agriculture and Biosciences International (CABI) adatbázisa, a CAB Abstracts a legalapvetőbb élelmiszer-tudományi és mezőgazdasági, környezettudományi, környezetgazdasági és állatorvosi szakirodalom bibliográfiai adatbázisa. 1973-tól napjainkig több mint 10 millió bibliográfiai tételt tartalmaz.
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: https://www.cabdirect.org/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://www.cabdirect.org/
Adatbázis: Full Collection
Adatbázis leírása:
A Cambridge University Press a világ egyik vezető egyetemének tudományos kiadója. A teljes szövegű multidiszciplináris folyóirat-adatbázisa elsősorban bölcsészet- és társadalomtudományi területen kiemelkedő, de a természet- és műszaki tudományok is képviselve vannak benne. A több mint 300 tudományos folyóiratban összesen 1 millió tanulmány teljes szövege érhető el.
Publikálási lehetőség: Az open access publikálási lehetőséget is magában foglalja.
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: https://www.cambridge.org/core/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://www.cambridge.org/core/what-we-publish/textbooks?fbclid=IwAR04e-o4i84MwPQmku8D_7v8Lp-ursWbsecjyt0EqRMHHXEptm6ahlX7Qeo
CLARIVATE ANALYTICS – CITATION CONNECTION
Adatbázis: Citation Connection
Adatbázis leírása:
A Clarivate Analytics adatbázisa több mint 29 800 folyóirat 1,7 milliárd hivatkozását dolgozza fel. A Citation Connection csomag kiegészíti a Web of Science Core Collection tartalmát a Book Citation Indexszel, Conference Proceedings Citation Indexszel, Current Chemical Reactions-szel és az Index Chemicus-szal, a Web of Science platform tartalmát pedig a kutatási adatokkal (Data Citation Index), szabványokkal (Derwent Innovation Index) és szakterületi hivatkozási adatbázisokkal (Biosis Citation Index, Current Contents Connect Medline, Zoological Records).
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: https://jcr.clarivate.com/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: http://login.incites.clarivate.com/?auth=ShibbolethIdPForm2_IC2JCR&entityID=https://idp.szie.hu/idp/shibboleth&ShibFederation=HungarianFederation
Adatbázis: Primary Collection
Adatbázis leírása:
A Clarivate Analytics hivatkozáskereső bibliográfiai adatbázisa feldolgozza minden tudományterület legfontosabb folyóiratait. Elsősorban szakirodalom keresésére alkalmas, illetve segítségével egyes kutatókra történő hivatkozásokat lehet megtalálni.
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: http://apps.webofknowledge.com/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: http://apps.webofknowledge.com/
Adatbázis: Complete Package
Adatbázis leírása:
A De Gruyter kiadó 340 online folyóirat mellett további 107 open access folyóirat elérhetőségét biztosítja. A multidiszciplináris folyóirat-csomagban 1995-től napjainkig elérhetők teljes szöveggel a tanulmányok.
Publikálási lehetőség: Az open access publikálási lehetőséget is magában foglalja.
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: https://www.degruyter.com/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://www.degruyter.com/
Adatbázis: Academic Search Complete
Adatbázis leírása:
A multidiszciplináris adatbázisban teljes szöveggel érhetjük el 6300 előfizetéses folyóirat tudományos cikkeit, gyakran a legfrissebb számokat is beleértve. A felületen további open access folyóiratok és más források is hozzáférhetők.
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: http://search.ebscohost.com
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: http://search.ebscohost.com/login.aspx?authtype=shib
Adatbázis: ScienceDirect
Adatbázis leírása:
A ScienceDirect az Elsevier kiadó teljes szövegű multidiszciplináris adatbázisa a legelismertebb tudományos folyóiratok szövegéhez biztosít hozzáférést. Az adatbázisban közel 2200 lektorált folyóirat érhető el.
Publikálási lehetőség: Az open access publikálási lehetőséget is magában foglalja.
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: http://www.sciencedirect.com/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: http://www.sciencedirect.com/
Adatbázis: SciVal
Adatbázis leírása:
Az Elsevier tudománymetriai elemző alkalmazása, amely segítséget nyújt a kutatók, kutatócsoportok és intézmények teljesítményének elemzésében, az intézményi erősségek azonosításában, a kutatási témák feltárásában, illetve a nemzetközi együttműködések fejlesztésében.
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: https://scival.com/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://scival.com/
Adatbázis: Scopus
Adatbázis leírása:
Az Elsevier kiadó hivatkozáskereső bibliográfiai adatbázisa feldolgozza minden tudományterület legfontosabb folyóiratait, könyveit és konferenciaanyagait. Elsősorban tudománymetriai kutatásokra és szakirodalom keresésére alkalmas. Segítségével egyes kutatókra történő hivatkozásokat lehet megtalálni, illetve megállapítható egyes kutatócsoportok és –intézetek nemzetközi tudományos világban elfoglalt pozíciója.
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: https://www.scopus.com/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://www.scopus.com/
Adatbázis: Central
Adatbázis leírása:
A teljes szövegű multidiszciplináris adatbázis 12 ezer teljes szövegű kurrens periodikát dolgoz fel, üzleti, orvostudományi, társadalomtudományi, bölcsészettudományi, pedagógiai, természet- és műszaki tudományi és interdiszciplináris területeken. A tudományos folyóiratok mellett szakmai folyóirat, napilapok, műhelytanulmányok, doktori értekezések, videók és más dokumentumok is elérhetők az 1970-es évektől napjainkig.
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: https://search.proquest.com/index?accountid=28776
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://search.proquest.com/index?accountid=28776
Adatbázis: Springer Journals (SpringerLink)
Adatbázis leírása:
A Springer Nature kiadó teljes szövegű multidiszciplináris adatbázisa 9 millió tanulmányt tartalmaz 1997-től napjainkig. A tartalom elsősorban műszaki-, természet- és orvostudományi területen kiemelkedő, de a társadalomtudományok és más tudományterületek is képviselve vannak benne.
Publikálási lehetőség: Az open access publikálási lehetőséget is magában foglalja.
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: http://link.springer.com/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://link.springer.com/athens-shibboleth-login?previousUrl=https://link.springer.com/
SZAKTUDÁS KIADÓ
Adatbázis: Szaktudás Kiadó
Adatbázis leírása:
A Szaktudás Kiadó aktív szerepet vállal a hazai gazdálkodók naprakész információkkal való ellátásában, illetve célkitűzései között szerepel, a kor gazdálkodóinak megszólaltatása, igényeik, ismereteik valós szakmai tartalommal történő, hibátlan ellátása.
Publikálási lehetőség: -
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: https://www.szaktars.hu/szaktudas/
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://www.szaktars.hu/szaktudas/
Adatbázis leírása:
Az Ulrichsweb adatbázis több mint 300 000 folyóiratnak bibliográfiai és kiadói információk hiteles forrása. Az adatbázis minden típusú időszaki kiadvány adatait gyűjti, szerepelnek benne tudományos, ismeretterjesztő, nyílt hozzáférésű, lektorált folyóiratok és népszerű magazinok, újságok, hírlevelek és egyéb hiteles kiadványok a világ minden tájáról. A tartalma több mint 900 témára kiterjed, szerepelnek benne a rendszeresen és rendszertelenül megjelenő kiadványok, ingyenes és előfizetéses periodikumok. A rekordjaiban megtalálhatók a folyóiratokat leíró kulcsfontosságú információk, mint címadatok, ISSN, kiadó, nyelv, absztrakt és tárgyi mutatók is.
Elérés: https://ulrichsweb.serialssolutions.com/
Adatbázis: Wiley Online Library
Adatbázis leírása:
1997-től napjainkig 1500 folyóiratból mintegy 6 millió tanulmány érhető el teljes szöveggel az adatbázisban. A multidiszciplináris adatbázis elsősorban orvos-, természet- és társadalomtudományokban kiemelkedő, de minden tudományterület képviselve van benne.
Publikálási lehetőség: Az open access publikálási lehetőséget is magában foglalja.
Adatbázis elérése egyetemi hálózatról IP-azonosítással: http://onlinelibrary.wiley.com
Elérés távolról Shibboleth EduID azonosítással: https://onlinelibrary.wiley.com/action/ssostart?redirectUri=%2F