A Soroksári Botanikus Kert létesítését a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Tanácsa 1962-ben határozta el. Célja a növénytani gyakorlati oktatás fejlesztése volt, elősegítve, hogy a leendő kertészmérnökök közvetlen kapcsolatba kerüljenek a növényekkel. A létrehozott élőgyűjtemények az oktatás mellett a botanikai kutatásokat szolgálják, de ma már egyre inkább előtérbe kerülnek az ismeretterjesztési, turisztikai feladatok is: a Soroksári Botanikus Kert egyre népszerűbb a tanulni és kirándulni vágyó, a természet értékei iránt érdeklődők körében.
A 60 ha-os Botanikus Kert Budapest XXIII. kerületében, a délpesti síkság szélén, Soroksár Péteri majorban található — alig 20 km-re a nyüzsgő nagyváros szívétől. Anonymus már a 13. században említi a „Surcusar” nevet, de a mai napig nem tisztázott, hogy helységnév volt-e, esetleg a Duna-ágat, vagy a mocsaras pusztát nevezték így. Annyi bizonyos, hogy a Kert területén már 4000 évvel ezelőtt is éltek emberek. A sziklakertek építési munkái során a kora bronzkorból származó leletek kerültek napvilágra: csontok, edénymaradványok, sőt egy fiatal férfi, teljesen ép csontváza is. Az 1700-as években gróf Grassalkovich Antal birtoka lett, aki a szorgalmas emberek hírében álló svábokat betelepítette Soroksárra.
A földeket az 1800-as évek közepétőlfelparcellázták. A soroksári parasztok megvásárolták a területet és rövidesen virágzó mezőgazdaságot alakították ki a könnyen megművelhető homoktalajon. Híres volt a korai burgonyatermesztés (a burgonyát konyhakészen, megmosva vitték piacra), malmaikban maguk őrölték a rozskenyérnek való lisztet és a „milimárik” naponta hordták a friss tejet a házakhoz.
Az 1940-es évek végén az államosítás során a felhagyott kertek helyére erdőt telepítettek. A Soroksári Botanikus Kertben a Budapesti Állami Erdőgazdaság által 1948–1952 között telepített gyenge minőségű feketefenyő, akác, nemes nyár, szürke nyár, vadkörte, fekete dió, kőris és kocsányos tölgy ültevényből 32 ha maradt fenn. A terület többi részén felhagyott gyümölcsös- és szőlőskertek, felégetett, mocsaras területek, csatornák, legelők voltak. Bár a már működő Egyetemi Tangazdaságnak köszönhetően víz és villany rendelkezésre állt a területen, a gyűjtemény létrehozását teljesen az alapoktól kellett elkezdeni.
