Budai Arborétum

Az ország egyik leggazdagabb arborétuma övezi a kertészeti felsőoktatás fellegvárának keretet adó Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának épületegyüttesét. Az arborétum a Gellért-hegy déli lábánál terül el, a Villányi út – Szüret utca – Somlói út között. Területét a Ménesi út két, korban és jellegben elváló részre osztja: az Alsó és a Felső Kertre.

A vidéket valaha szőlőskertek borították, amelyeket a filoxéravész pusztított ki a XIX. század végén. Itt alapította a Bach-korszak idején kertészképző iskoláját dr. Entz Ferenc, az 1848-as szabadságharc orvosa. Az első épület eredeti formáját korabeli képek őrzik. Maga az épület - többszöri bővítés után - ma is megtalálható a Felső Kertben.

Az arborétum jelenlegi növényanyaga csaknem 2000 fásszárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában.

Felismerve kiemelkedő dendrológiai értékeit, környezetvédelmi jelentőségét, a magyar kertészeti felsőoktatásban betöltött fontos szerepét, a főváros vezetése 1975. március 5-én kelt határozatával az Arborétum területét természetvédelmi területté nyilvánította.

Területi adatok, éghajlati és talajviszonyok

A Budai Arborétum területe 7,5 hektár. A Budai-hegység délkeleti szélén, az alföldi és a hegyvidéki klímakörzetek határán fekszik. A csapadék évi 600-620 mm, így a helyi klíma kissé száraz. Ezt tovább módosítja a déli fekvés, a városklíma (üvegházhatás), valamint a magas épületek mikroklíma-teremtő hatása. Az idehozott növények többsége ezért csak rendszeres öntözés mellett fejlődik jól.

A terület talajképző alapkőzete részben mészkő és dolomit, leggyakrabban azonban az arra települt vályogos, agyagos kötöttségű, meszes, üledékes kőzet (agyag, budai márga). Ez utóbbin alakult ki a vidékre jellemző humuszkarbonát talaj, illetve helyenként barna erdőtalaj. Az eredeti erdőtalaj azonban időközben erősen erodálódott, a B vagy a C szint, azaz az alapkőzet került felszínre. Az arborétum talaja ezért a legtöbb helyen közepesen vagy erősen meszes, humuszban szegény, kémhatása lúgos (pH-értéke 8,0 körüli). A ’K’ épület körül sok a feltöltés, az eredeti talajszelvény nem különíthető el.

A jellemző őshonos növényzet a város terjeszkedése előtt a hegy alatti síkságon, a Duna öntéstalaján kialakult nyáras-fűzes bokorerdő és tölgy-kőris-szil ligeterdő volt, amelyet déli irányban a Tétényi-fennsík, nyugat felé a Sas-hegy, észak felé pedig a Gellért-hegy szárazabb növénytársulásai szakítottak meg. Így a Gellért-hegy oldalát is vízmosásokkal tarkított cseres-tölgyes, a meredekebb részeket karsztbokorerdő uralta, míg a nyílt, laposabb tisztásokon a korábbi löszlerakódásokra gyepi társulás (löszpusztagyep) települt, végül a sziklásabb részeket lejtősztyepprét és sziklagyep foglalta el.

Miután a XIX. században a hegy jó részén szőlőművelésbe fogtak, az eredeti növénytakaró kis területre szorult vissza, és csak a Dunára néző sziklákon lévő társulás maradt többé-kevésbé zavarásmentes. Utóbbi ma is a Gellért-hegy leginkább érintetlen területe. Az 1800-as évek vége felé a filoxéravész következtében a szőlőket ki kellett vágni. Az eredeti növénytakaró már nem volt képes visszatelepülni a teraszosított területre, részben azért sem, mert a parcellákon egyre több villát építettek. Ennek ellenére a hegy déli oldala viszonylag szellős beépítésű, sok zöldfelülettel. (A beépítés mértékét rendeletek korlátozzák.) A Budai Arborétum kiemelkedő értéke, hogy eredeti épségében 1893-tól máig megmaradt, sőt 1970-ben területe bővült.

Az arborétum legnagyobb szintkülönbsége mintegy 80 m. Legfelül a Felső Kert tetején meredeken lejt, a Ménesi út előtt kissé lankásabb. A Ménesi út alatt az Alsó Kert először még egyenletesen, de már kisebb szögben ismét lejt, míg legalul a Villányi út előtti rész már közel sík terület. A kert növények által fedett aránya (az utak és épületek nélkül) mint-egy 60 %. A kert teljes területe, az itt található épületek, építmények, szobrászati díszek műemléki védettséget is élveznek.

A különleges növényanyag létfeltételeit a sajátos mezoklíma biztosítja. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a Budai Arborétum az ország talán legmelegebb területe. Télen-nyáron fűti és óvja a nagyváros kőrengetege, főképp pedig a fölé boruló szennyezett "légkupola". Ez utóbbi szabályos üvegházként működik: beengedi a Nap látható fény- és hősugarait, de az éjszakai lehűlés idején visszatartja a felszín hosszúhullámú hőkisugárzásának jelentős részét. Ezért forró itt a nyár és enyhe a tél. Tovább fokozza ezt a déli kitettség és a területen lévő magas épületek szél- vagy árnyékvédelme.

A késő tavaszi és kora őszi fagyoktól a kerítés-rendszer is óv: mindkét kertrészt felül tömör támfal, alul áttört rácskerítés határolja, amelyek szélcsendes, tiszta éjszakákon felül elterelik, lenn pedig kiengedik a lejtőn lefelé „csorgó” hideg levegőt.

Az első kerítések 1900 körül épültek tégla lábazattal, műkő fedlappal és kovácsoltvas elemekkel.

Az eredeti növényzet rekonstrukciója

A kelenföldi lapályt ártéri ligeterdők kísérték, amelyek vizenyős rétekkel, keserűsós szikesekkel és síklápokkal érintkeztek. Utóbbira utalnak a kis mélységben, építkezéseken feltárt tőzegmaradványok. A magasártéri keményfa ligeterdő (Fraxino pannonicae-Ulmetum) maradványai felhúzódtak a Gellért-hegy déli oldalának vízmosásaiba. Ezt jelzik az Ulmus laevis, Fraxinus angustifolia subsp. pannonica, Quercus robur, Acer tataricum, Scilla bifolia előfordulások.

Az ártéri erdőkkel az Alföld peremén, löszös lejtőtörmeléken a tatárjuharos lösztölgyes (Aceri tatarico-Quercetum) érintkezett. Ennek a társulásnak a legközelebbi maradványait ma Kamaraerdőnél a Budaörsi-medence felé eső oldalon találjuk.

A lejtőn az egykor telepített szőlőkből és a humuszkarbonátos barna erdőtalaj szelvényből következtethetően a zárt molyhos tölgyes (Orno-Quercetum) alkotta a legnagyobb felületű erdőt. Ennek maradványai a Sas-hegyen, szépen kifejlődve a Csíki-hegyekben – mint ennek a Gellért-heggyel kezdődő triász rögsorozatnak délre, délnyugatra néző lejtőin – találhatók meg.

A karsztbokorerdő fás elemei az arborétumnál jóval magasabban, a gellérthegyi Jubileumi Parkban (Fraxinus ornus, Prunus mahaleb subsp. simokaiana stb.) még ma is jól felismerhetők. A sziklás, meredek lejtők védett nevezetességei: Silene flavescens, Aurinia saxatile. Mikroklímára utaló kultúrmaradványok az Prunus dulcis, Ficus carica. (Az ismertetést írta: dr. Facsaar Géza)

Az arborétum feladatai

Az arborétum elsődleges feladata, hogy bemutatókertként szolgáljon a dísznövénytermesztéssel, dendrológiával és díszkertészettel ismerkedő hallgatók számára, a "kertészeti dendrológia", az "évelő dísznövények" és az "egynyári dísznövények" témáinak oktatásához. Megtalálható itt ezért csaknem minden olyan fásszárú és évelő lágyszárú faj és fajta, ami hazánkban forgalomban van. A terület változatos mikroklimatikus adottságaival és az öntözés lehetőségeivel megfelelő termőhelyet nyújt az eltérő igényű növények számára is. Csupán néhány, speciális igényű faj hiányzik, mint a mészkerülő Calluna vulgaris, Cytisus scoparius, vagy Rhododendron fajok. Egyes savanyúbb talajú területeken ezek telepítését is időről-időre megkíséreljük.

A másik fontos feladat a honosítás. A hazánkba újonnan bekerülő fásszárú dísznövények többek között ebben az arborétumban kerülnek kipróbálásra, majd – kedvező eredmény esetén – előzetes elszaporításra és szélesebb körű elterjesztésre. Erre a terület éghajlati és talaj-adottságainál fogva kiválóan alkalmas. Általában elmondhatjuk, hogy amelyik növény itt jól érzi magát, az az ország bármely részén sikerrel telepíthető, és a nagyvárosok szennyezett levegőjét is elég jól elviseli. (Kivételt képeznek a Ménesi úti támfal alá, valamint a K-porta melletti védett beszögellésbe ültetett melegigényes fajok, melyek megmaradásukat csak a különlegesen kedvező mikroklímának köszönhetik.)

A harmadik feladat a hazai dendrológiai szelekciós munka bemutatása. Ilyenek például a Tilia tomentosa, Juniperus communis, Fraxinus ornus klónok, a Sorbus fajtagyűjtemény, a Chamaecyparis lawsoniana és a Prunus laurocerasus hazánkban nemesített fajtái, vagy a Magyar Gyula által a XX. század elején nemesített Lonicera × tellmanniana.

​​​​​​​

Az arborétum kiemelkedő dendrológiai értékei

A növényanyag összetételét két fő tényező formálta: a kert rendeltetése és az országban egyedülálló klímája. Megkülönböztetett figyelmet kaptak a hungarikumok: a hazai dendroflóra kincsei vagy a magyar nemesítés eredményei. Ilyen például a hazai berkenyék gazdag választéka: a Bükk-hegységben őshonos kereklevelű berkenye (Sorbus rotundifolia), a vértesi berkenye (S. vertesensis), Dégen berkenyéje (S. degenii), a balatoni berkenye (S. balatonica) és mások. Közülük a legszebbek határainkon túl is nagy keresettségnek örvendenek. Híresek az ezüst hárs (Tilia tomentosa) magyar nemesítésű fajtái, a megjelenésekor világújdonság mecseki gömbkőris (Fraxinus ornus 'Mecsek').

A különleges növényanyag létfeltételeit a sajátos mikroklíma biztosítja. Bármily hihetetlenül is hangzik, a Budai Arborétum az ország egyik legmelegebb területe. Télen-nyáron fűti és óvja a nagyváros kőrengetege, főképp pedig a fölé boruló szennyezett "légkupola". Ez utóbbi szabályos üvegházként működik: beengedi a Nap látható fény- és hősugarait, de az éjszakai lehűlés idején visszatartja a felszín hosszúhullámú hőkisugárzásának jelentős részét. Forró ezért itt a nyár és enyhe a tél. Tovább fokozza ezt a déli kitettség és a területen lévő magas épületek szél- vagy árnyékvédelme.

A késő tavaszi és kora őszi fagyoktól a kerítésrendszer is óv: mindkét kertrészt felül tömör támfal, alul áttört rácskerítés határolja, ami szélcsendes, tiszta éjszakákon felül eltereli, lenn pedig kiengedi a lejtőn lefelé "csorgó" hideg levegőt.

Ezek után nem meglepő a gazdag mediterrán gyűjtemény: rendszeresen termést érlel a füge (Ficus carica) és az ázsiai datolyaszilva (Diospyros kaki), évről évre gazdagon virágzanak a végzetfák (Clerodendrum trichotomum), a gránátalmák (Punica granatum), a jeneszter (Spartium junceum), a babérlevelű szuhar (Cistus laurifolius) és a selyemakác (Albizia julibrissin), szépen fejlődnek a valódi ciprusok, (Cupressus), a pálmaliliomok (Yucca), károsodás nélkül áttelel az örökzöld benge (Rhamnus alaternus) és az örökzöld tölgy (Quercus ilex).

​​​​​​​Az épületek árnyas-párás beszögelléseiben valódi szubtrópusi növények élnek: a cserepes dísznövényként ismert kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei), a szobaarália (Fatsia japonica), babérsom (Aucuba japonica), a télálló fukszia (Fuchsia magellanica) vagy a délvidéki borostyánok (Hedera colchica, H canariensis) tarkalevelű fajtái. Magyarországon csak itt hoz termést az imafüzérfa (Melea aredanach) és a japánszentfa (Nandina domestica). Ez utóbbiból hazájában, Japánban újévkor a házi oltár díszítésére használják.

A Felső Kert szép és ritka idős fáiról nevezetes. Itt él az ország legöregebb perzsafája (Parrotia persica), libanoni tölgye, (Quercus libani) ősszel csodás aranysárgára színeződik a keserű hikori (Carya cordiformis) és a kínai páfrányfenyö (Ginkgo biloba) lombja.

Nevezetes fáinkról, cserjéinkről részletesebben is olvashat a felső menüsor Növényvilág menüjében.