Budai Arborétum

A juharfélék (Aceraceae) népes nemzetségének tagja az opál juhar, tudományos nevén Acer opalus. Bár Európában honos juharfaj, nálunk csak gyűjteményes kertekben láthatjuk, például Vácrátóton és a Budai Arborétumban gyönyörködhetünk benne. Kiváltképp őszi lombszíne gyönyörű, ilyenkor sárga és skarlátpirosas-narancsos árnyalatokban pompáznak a levelek, s amikor kissé átszűrődik rajtuk a napfény, az opálok különféle pirosas-sárgás árnyalataira emlékeztetnek.

Az Acer opalus főként Európa déli és délnyugati vidékein él, Franciaország és Svájc déli-délnyugati területei, Olaszország és Spanyolország a hazája, helyenként olasz juharnak is nevezik. Több alfaja is ismert, amelyek előfordulása viszont a Kaukázus, illetve délebbre Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Korzika, sőt Észak-Afrikában Algéria, Marokkó hegyvidékein is ismert. Az Acer opalus subsp. opalus magyarországi előfordulását is leírták.

Az opál juhar alacsony vagy közepes termetű, zárt, kissé gömbölyded koronájú, 10- 15 méter magas fa vagy terebélyes cserje. Vesszői, hajtásai pirosas-barna színűek, kopaszok, rügyei barnák.

Keresztben átellenesen elhelyezkedő levelei változékonyak. A hosszú levélnyél gyakran pirosló, a levéllemez 6- 10 cm széles, jellegzetesen ötkaréjú, az egyes karéjok viszonylag rövidek és szélesek, szabálytalanul tompán fogazott szélűek. A középső karéj gyakran további három részre tagolt. A levelek színe sötétzöld, kopasz, fonákuk kékeszöld, kezdetben kissé szőrözött, később lekopaszodó. Őszi lombszínük nagyon szép, a levelek sárgás- és pirosas árnyalatokban pompáznak.

Tavaszi virágzása igen látványos, áprilisban a lomblevelek megjelenésével egy időben a sárga színű virágok hosszú kocsányokon, sokvirágú bogernyőkben csüngenek. Az elvirágzást követően fejlődnek ki ikerlependék termései, hosszúságuk 2,5- 4 cm, színük éretten mogyoróbarna, a termésszárnyak hegyesszöget zárnak be egymással.

Az opál juhar sikeresen telepíthető hazánkban is. Érdemes nagyobb, tágasabb kertrészletben helyet találni számára, hogy habitusa, őszi lombszíne minél jobban érvényesülhessen. Napos, kissé védettebb helyet válasszunk növényeinek számára, bár fagytűrésük kielégítő. Jó vízgazdálkodású talajba telepítsük, kerüljük a nyirkos, vizes talajféleségeket.

Szaporításuk magvetéssel történhet. Az ősszel gyűjtött termésekről a szárnyakat letisztítjuk, s a magokat azonnal elvetve jó százalékban ki is csíráznak. A száraz helyen tárolt vagy tél végén szedett magvak azonban hajlamosak az elfekvésre, azaz a tavaszi vetés után nem kelnek ki, csak esetleg egy év múlva. A magok meglehetősen kemény héjúak, ezt a víz számára átjárhatóvá kell tenni, így elősegíthetjük a gyorsabb csírázást. Ennek módszere például az lehet, hogy csiszolóvászonnal dörzsölgetjük, koptatjuk a magok felületét. Másik módszer szerint rétegezzük a magokat, azaz nyirkos homokba, homok-tőzeg keverékébe vagy lombföldbe keverjük bele azokat, egy évig nyirkosan tartva e közeget csak a következő év tavaszán vetjük el a magokat. Tehát a postai úton érkezett magokat érdemes a fenti magkezelési eljárásoknak alávetni. A kikelő növények nagyobb cserépben őszre akár 40- 50 cm magas növénykékké is fejlődhetnek, s leveleik már szépen színeződnek.