Budai Arborétum

A Budai Arborétumban többnyire már június első hetétől gyönyörködhetünk a perzsa selyemakác, más néven albízia vagy fátyolakác gyönyörű, selymes-rózsaszín virágaiban. A mimózafélék (Mimosaceae) családjába tartozó növény azonban lombozatával és kissé ernyőszerűen szétterülő koronaformájával is pompásan díszíti kertjeinket.

A perzsa selyemakácot 1772-ben Durazzini olasz botanikus írta le Albizia julibrissin néven. A növénynemzetséget egy firenzei nemesemberről, Filippo Albizzia lovagról nevezte el, aki a növényt elsőként ismertette meg Toszkána lakosaival. Durazzini leírásában a fajnév egy „z”-vel szerepel, ezért írjuk mi is így nemzetségnevet, de számos növényleíró műben „zz”-s leírással is találkozhatunk. A julibrissin faji jelző perzsa eredetű, a „gul-ebruschin” kifejezésből származik, amely a növény selymes virágaira utal.

A perzsa selyemakác hazája Irántól Japánig, a szubtrópusi öv északi határán húzódik. A Földközi-tenger vidékén gyakran ültetik, ahol helyenként látványosan virágzó fasorokat is telepítenek a növényből. Viszonylag alacsony termetű, 6-10 méteres magasságot elérő, ernyős koronájú fa. Lombozatát 18- 20 cm hosszú, kétszeresen szárnyasan összetett, szinte páfrány finomságú levelek alkotják, melyek őszre szép sárgára színeződnek. Az egyes levélék, keskenyek, hosszúságuk alig 1 cm, számuk megközelítően 40- 50. A növény érdekessége, hogy alkonyat felé a fa egyébként dús lombozata nyugovóra tér, csaknem "lekopaszodik", mivel az összes levélke, majd maga a levél is összecsukódik, végül pedig a levélnyél is lecsüng, így a növény óraként jelzi az est közeledtét. Egyes nyelvterületeken, például Németországban e szokatlan tulajdonsága miatt „alvófának” is hívják a növényt.

Pompás virágai hajtáscsúcsi fürtökben júniustól szeptemberig, több hullámban nyílnak. A lilás-rózsaszín virágok fő díszét a karcsún, hosszan kinyúló, élénkrózsaszínen sokasodó porzószálak alkotják. Lapos hüvelytermései 8- 15 cm hosszúak.

Napjainkban már a fa több, különleges levél- és virágszínű változatát is termesztik a díszfaiskolák. Talán az egyik legérdekesebb a ’Summer Chocolate’ fajta, melynek sötétvörös lombozatából különlegesen élénkrózsaszín virágok tűnnek elő.

Hazánkban a perzsa selyemakác télállónak mondható, szép példányait számos kertben megcsodálhatjuk. Meleg, védett, napsütötte fekvésbe telepítsük, ahol a hajtások jól beérhetnek. Fagyzugos, árnyas, párásabb és hűvösebb területeken a növény visszafagyhat. A meszes talajokat kedveli.

Szaporítását magvetéssel végezhetjük. A magok késő ősszel érnek. A hüvelyterméseket tavaszig, április végéig-májusig szárazon tároljuk, majd ekkor a magokat tisztítsuk ki a termésből. Bár a mag héja vékony, de nagyon kemény, ezért a vetés előtt forrázással kell kezelnünk, így a maghéj megrepedezik. E célból a vetést megelőzően a magokat tegyük egy pohárra- vagy kislábosra helyezett szűrőbe, majd forró vízzel öntsük le, s fedő alatt hagyjuk a magokat kihűlni. A magokat tálcába vagy cserépbe is vethetjük, alig 1 cm vastag földréteggel takarva. A fiatal növények fagyérzékenyek, így az első évek telein cserepeiket takarni kell. Végső helyükre kiültetve a növénykék kezdetben lassan, majd viszonylag gyorsan növekednek, egy év alatt akár 1, 5- 2 métert is. E hosszú hajtások beérését elősegíthetjük, illetve így visszafagyásuk esélyét csökkenthetjük, ha a hajtás csúcsát szeptember közepén visszavágjuk. A gyors növekedésű, különleges virágpompájú fát szoliterként telepítsük, hogy különleges dísze minél jobban érvényesülhessen.