Slider

Budai Arborétum Üdvözöljük a Budai Arborétum honlapján!
Őszi Kaláka 2024. november 8-án megrendezésre került az első Őszi Kaláka, melynek keretében számos önkéntes áldozatos munkájának köszönhetően megszépülhetett az arborétum több pontja is. Tovább
Budai Arborétum Euonymus alatus 'Compactus' őszi vibrálóan vörös lombszíne
Őszi Kertészeti Napok 2024. október 11-12-13. Tovább
Első Tavaszi Kaláka 2024. március 22. Tovább
Japán díszcseresznye Prunus serrulata 'Kanzan'
Kikeleti hóvirág a Budai Arborétumban

Utolsó frissítés: 2023 július 31.

Bemutatkozás

Az ország egyik leggazdagabb arborétuma övezi a kertészeti felsőoktatás fellegvárának keretet adó Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának épületegyüttesét. Az arborétum a Gellért-hegy déli lábánál terül el, a Villányi út – Szüret utca – Somlói út között. Területét a Ménesi út két, korban és jellegben elváló részre osztja: az Alsó és a Felső Kertre.

A vidéket valaha szőlőskertek borították, amelyeket a filoxéravész pusztított ki a XIX. század végén. Itt alapította a Bach-korszak idején kertészképző iskoláját dr. Entz Ferenc, az 1848-as szabadságharc orvosa. Az első épület eredeti formáját korabeli képek őrzik. Maga az épület - többszöri bővítés után - ma is megtalálható a Felső Kertben.

Az arborétum jelenlegi növényanyaga csaknem 2000 fásszárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában.

Felismerve kiemelkedő dendrológiai értékeit, környezetvédelmi jelentőségét, a magyar kertészeti felsőoktatásban betöltött fontos szerepét, a főváros vezetése 1975. március 5-én kelt határozatával az Arborétum területét természetvédelmi területté nyilvánította.

Területi adatok, éghajlati és talajviszonyok

A Budai Arborétum területe 7,5 hektár. A Budai-hegység délkeleti szélén, az alföldi és a hegyvidéki klímakörzetek határán fekszik. A csapadék évi 600-620 mm, így a helyi klíma kissé száraz. Ezt tovább módosítja a déli fekvés, a városklíma (üvegházhatás), valamint a magas épületek mikroklíma-teremtő hatása. Az idehozott növények többsége ezért csak rendszeres öntözés mellett fejlődik jól.

A terület talajképző alapkőzete részben mészkő és dolomit, leggyakrabban azonban az arra települt vályogos, agyagos kötöttségű, meszes, üledékes kőzet (agyag, budai márga). Ez utóbbin alakult ki a vidékre jellemző humuszkarbonát talaj, illetve helyenként barna erdőtalaj. Az eredeti erdőtalaj azonban időközben erősen erodálódott, a B vagy a C szint, azaz az alapkőzet került felszínre. Az arborétum talaja ezért a legtöbb helyen közepesen vagy erősen meszes, humuszban szegény, kémhatása lúgos (pH-értéke 8,0 körüli). A ’K’ épület körül sok a feltöltés, az eredeti talajszelvény nem különíthető el.

A jellemző őshonos növényzet a város terjeszkedése előtt a hegy alatti síkságon, a Duna öntéstalaján kialakult nyáras-fűzes bokorerdő és tölgy-kőris-szil ligeterdő volt, amelyet déli irányban a Tétényi-fennsík, nyugat felé a Sas-hegy, észak felé pedig a Gellért-hegy szárazabb növénytársulásai szakítottak meg. Így a Gellért-hegy oldalát is vízmosásokkal tarkított cseres-tölgyes, a meredekebb részeket karsztbokorerdő uralta, míg a nyílt, laposabb tisztásokon a korábbi löszlerakódásokra gyepi társulás (löszpusztagyep) települt, végül a sziklásabb részeket lejtősztyepprét és sziklagyep foglalta el.

Miután a XIX. században a hegy jó részén szőlőművelésbe fogtak, az eredeti növénytakaró kis területre szorult vissza, és csak a Dunára néző sziklákon lévő társulás maradt többé-kevésbé zavarásmentes. Utóbbi ma is a Gellért-hegy leginkább érintetlen területe. Az 1800-as évek vége felé a filoxéravész következtében a szőlőket ki kellett vágni. Az eredeti növénytakaró már nem volt képes visszatelepülni a teraszosított területre, részben azért sem, mert a parcellákon egyre több villát építettek. Ennek ellenére a hegy déli oldala viszonylag szellős beépítésű, sok zöldfelülettel. (A beépítés mértékét rendeletek korlátozzák.) A Budai Arborétum kiemelkedő értéke, hogy eredeti épségében 1893-tól máig megmaradt, sőt 1970-ben területe bővült.

Az arborétum legnagyobb szintkülönbsége mintegy 80 m. Legfelül a Felső Kert tetején meredeken lejt, a Ménesi út előtt kissé lankásabb. A Ménesi út alatt az Alsó Kert először még egyenletesen, de már kisebb szögben ismét lejt, míg legalul a Villányi út előtti rész már közel sík terület. A kert növények által fedett aránya (az utak és épületek nélkül) mint-egy 60 %. A kert teljes területe, az itt található épületek, építmények, szobrászati díszek műemléki védettséget is élveznek.

A különleges növényanyag létfeltételeit a sajátos mezoklíma biztosítja. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a Budai Arborétum az ország talán legmelegebb területe. Télen-nyáron fűti és óvja a nagyváros kőrengetege, főképp pedig a fölé boruló szennyezett "légkupola". Ez utóbbi szabályos üvegházként működik: beengedi a Nap látható fény- és hősugarait, de az éjszakai lehűlés idején visszatartja a felszín hosszúhullámú hőkisugárzásának jelentős részét. Ezért forró itt a nyár és enyhe a tél. Tovább fokozza ezt a déli kitettség és a területen lévő magas épületek szél- vagy árnyékvédelme.

A késő tavaszi és kora őszi fagyoktól a kerítés-rendszer is óv: mindkét kertrészt felül tömör támfal, alul áttört rácskerítés határolja, amelyek szélcsendes, tiszta éjszakákon felül elterelik, lenn pedig kiengedik a lejtőn lefelé „csorgó” hideg levegőt.

Az első kerítések 1900 körül épültek tégla lábazattal, műkő fedlappal és kovácsoltvas elemekkel.

Az eredeti növényzet rekonstrukciója

A kelenföldi lapályt ártéri ligeterdők kísérték, amelyek vizenyős rétekkel, keserűsós szikesekkel és síklápokkal érintkeztek. Utóbbira utalnak a kis mélységben, építkezéseken feltárt tőzegmaradványok. A magasártéri keményfa ligeterdő (Fraxino pannonicae-Ulmetum) maradványai felhúzódtak a Gellért-hegy déli oldalának vízmosásaiba. Ezt jelzik az Ulmus laevis, Fraxinus angustifolia subsp. pannonica, Quercus robur, Acer tataricum, Scilla bifolia előfordulások.

Az ártéri erdőkkel az Alföld peremén, löszös lejtőtörmeléken a tatárjuharos lösztölgyes (Aceri tatarico-Quercetum) érintkezett. Ennek a társulásnak a legközelebbi maradványait ma Kamaraerdőnél a Budaörsi-medence felé eső oldalon találjuk.

A lejtőn az egykor telepített szőlőkből és a humuszkarbonátos barna erdőtalaj szelvényből következtethetően a zárt molyhos tölgyes (Orno-Quercetum) alkotta a legnagyobb felületű erdőt. Ennek maradványai a Sas-hegyen, szépen kifejlődve a Csíki-hegyekben – mint ennek a Gellért-heggyel kezdődő triász rögsorozatnak délre, délnyugatra néző lejtőin – találhatók meg.

A karsztbokorerdő fás elemei az arborétumnál jóval magasabban, a gellérthegyi Jubileumi Parkban (Fraxinus ornus, Prunus mahaleb subsp. simokaiana stb.) még ma is jól felismerhetők. A sziklás, meredek lejtők védett nevezetességei: Silene flavescens, Aurinia saxatile. Mikroklímára utaló kultúrmaradványok az Prunus dulcis, Ficus carica. (Az ismertetést írta: dr. Facsaar Géza)

Az arborétum feladatai

Az arborétum elsődleges feladata, hogy bemutatókertként szolgáljon a dísznövénytermesztéssel, dendrológiával és díszkertészettel ismerkedő hallgatók számára, a "kertészeti dendrológia", az "évelő dísznövények" és az "egynyári dísznövények" témáinak oktatásához. Megtalálható itt ezért csaknem minden olyan fásszárú és évelő lágyszárú faj és fajta, ami hazánkban forgalomban van. A terület változatos mikroklimatikus adottságaival és az öntözés lehetőségeivel megfelelő termőhelyet nyújt az eltérő igényű növények számára is. Csupán néhány, speciális igényű faj hiányzik, mint a mészkerülő Calluna vulgaris, Cytisus scoparius, vagy Rhododendron fajok. Egyes savanyúbb talajú területeken ezek telepítését is időről-időre megkíséreljük.

A másik fontos feladat a honosítás. A hazánkba újonnan bekerülő fásszárú dísznövények többek között ebben az arborétumban kerülnek kipróbálásra, majd – kedvező eredmény esetén – előzetes elszaporításra és szélesebb körű elterjesztésre. Erre a terület éghajlati és talaj-adottságainál fogva kiválóan alkalmas. Általában elmondhatjuk, hogy amelyik növény itt jól érzi magát, az az ország bármely részén sikerrel telepíthető, és a nagyvárosok szennyezett levegőjét is elég jól elviseli. (Kivételt képeznek a Ménesi úti támfal alá, valamint a K-porta melletti védett beszögellésbe ültetett melegigényes fajok, melyek megmaradásukat csak a különlegesen kedvező mikroklímának köszönhetik.)

A harmadik feladat a hazai dendrológiai szelekciós munka bemutatása. Ilyenek például a Tilia tomentosa, Juniperus communis, Fraxinus ornus klónok, a Sorbus fajtagyűjtemény, a Chamaecyparis lawsoniana és a Prunus laurocerasus hazánkban nemesített fajtái, vagy a Magyar Gyula által a XX. század elején nemesített Lonicera × tellmanniana.

​​​​​​​

Az arborétum kiemelkedő dendrológiai értékei


A növényanyag összetételét két fő tényező formálta: a kert rendeltetése és az országban egyedülálló klímája. Megkülönböztetett figyelmet kaptak a hungarikumok: a hazai dendroflóra kincsei vagy a magyar nemesítés eredményei. Ilyen például a hazai berkenyék gazdag választéka: a Bükk-hegységben őshonos kereklevelű berkenye (Sorbus rotundifolia), a vértesi berkenye (S. vertesensis), Dégen berkenyéje (S. degenii), a balatoni berkenye (S. balatonica) és mások. Közülük a legszebbek határainkon túl is nagy keresettségnek örvendenek. Híresek az ezüst hárs (Tilia tomentosa) magyar nemesítésű fajtái, a megjelenésekor világújdonság mecseki gömbkőris (Fraxinus ornus 'Mecsek').


A különleges növényanyag létfeltételeit a sajátos mikroklíma biztosítja. Bármily hihetetlenül is hangzik, a Budai Arborétum az ország egyik legmelegebb területe. Télen-nyáron fűti és óvja a nagyváros kőrengetege, főképp pedig a fölé boruló szennyezett "légkupola". Ez utóbbi szabályos üvegházként működik: beengedi a Nap látható fény- és hősugarait, de az éjszakai lehűlés idején visszatartja a felszín hosszúhullámú hőkisugárzásának jelentős részét. Forró ezért itt a nyár és enyhe a tél. Tovább fokozza ezt a déli kitettség és a területen lévő magas épületek szél- vagy árnyékvédelme.

A késő tavaszi és kora őszi fagyoktól a kerítésrendszer is óv: mindkét kertrészt felül tömör támfal, alul áttört rácskerítés határolja, ami szélcsendes, tiszta éjszakákon felül eltereli, lenn pedig kiengedi a lejtőn lefelé "csorgó" hideg levegőt.

Ezek után nem meglepő a gazdag mediterrán gyűjtemény: rendszeresen termést érlel a füge (Ficus carica) és az ázsiai datolyaszilva (Diospyros kaki), évről évre gazdagon virágzanak a végzetfák (Clerodendrum trichotomum), a gránátalmák (Punica granatum), a jeneszter (Spartium junceum), a babérlevelű szuhar (Cistus laurifolius) és a selyemakác (Albizia julibrissin), szépen fejlődnek a valódi ciprusok, (Cupressus), a pálmaliliomok (Yucca), károsodás nélkül áttelel az örökzöld benge (Rhamnus alaternus) és az örökzöld tölgy (Quercus ilex).

Trachycarpus fortunei
Trachycarpus fortunei

​​​​​​​Az épületek árnyas-párás beszögelléseiben valódi szubtrópusi növények élnek: a cserepes dísznövényként ismert kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei), a szobaarália (Fatsia japonica), babérsom (Aucuba japonica), a télálló fukszia (Fuchsia magellanica) vagy a délvidéki borostyánok (Hedera colchica, H canariensis) tarkalevelű fajtái. Magyarországon csak itt hoz termést az imafüzérfa (Melea aredanach) és a japánszentfa (Nandina domestica). Ez utóbbiból hazájában, Japánban újévkor a házi oltár díszítésére használják.

A Felső Kert szép és ritka idős fáiról nevezetes. Itt él az ország legöregebb perzsafája (Parrotia persica), libanoni tölgye, (Quercus libani) ősszel csodás aranysárgára színeződik a keserű hikori (Carya cordiformis) és a kínai páfrányfenyö (Ginkgo biloba) lombja.

Nevezetes fáinkról, cserjéinkről részletesebben is olvashat a felső menüsor Növényvilág menüjében.

 

Tartalom listázó

Hírek

Tartalom listázó

Események

Tartalom listázó

Pályázatok, ösztöndíjak