Budai Arborétum

A Budai Arborétum története a hozzá kapcsolódó oktatási intézmény, a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézet alapításával kezdődött, amely a szabadságharc orvosának, dr. Entz Ferencnek köszönhetően 1853-ban jött létre. Az intézmény 1876-ban költözött a Gellért-hegy déli lejtőjére, neve a későbbi korokban többször megváltozott. Első oktatási épülete a Ménesi út felett már akkor is meglévő épület (a mai ’E’ épület) volt, amely hajdan présházként működött. Később jött létre a ma már szimbolikus szerepet betöltő, eklektikus stílusban épült igazgatósági épület (’F’ épület). Körülöttük, a jelenleginél kisebb területen, a régebbi szőlőtáblák között és körül kapott területet az arborétum. A területet a Ménesi út két, korban és jellegben is elváló részre osztja: a Felső Kertre és az Alsó Kertre.

A Felső Kert kialakítása

Az Arborétum telepítését először a Felső Kertben kezdték meg 1893-94 telén. Tervezője és első vezetője a német származású kertész-dendrológus, Räde Károly volt. 1000-féle fa és cserje, valamint 90 évelő faj nyert elhelyezést az akkoriban alakult Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetet körülvevő 3 hektárnyi területen. Az itt található növények egy része tehát – például az ’F’ épület fölötti néhány tölgy, dió, platán, páfrányfenyő – csaknem 120 esztendős. A kialakítás tájképi jellegű volt, rendszertani hovatartozásuk szerint csoportosított növényekkel. Ez a csoportosítás – a kert bemutató jellegének megfelelően – az oktatást szolgálta.

Az 1920-as évek végén újabb 3/4 hektárral bővült az arborétum. Az új rész terveit a kor neves építésze és kerttervezője, dr. Rerrich Béla készítette, a kivitelezést Magyar Gyula, a tanintézet dendrológus oktatója irányította. A növényanyag az ezt követő időben jelentősen gazdagodott, egy ránk maradt katalógus szerint 1370 fa- és cserjefajt, változatot, fajtát foglalt magában. Természetesen a különböző vidékekről idehozott növényritkaságok nem mindegyike bizonyult ellenállónak az adott viszonyok között. Sokan közülük, különösen a kényesebb fenyők és lomblevelű örökzöldek az idők folyamán a téli hidegek vagy a nyári szárazság áldozatául estek. Az 1950-es évekre a gyűjteményben már alig 800 taxon volt megtalálható.

A II. világháborút hazánk többi arborétumánál is jobban megszenvedte a kert, mivel Budapest ostroma idején súlyos harcok színtere volt. A golyók, repeszek nyoma ma is látszik néhány idős fa törzsén, mások a belsejükben „rejtegetnek” háborús aknaszilánkokat.

A háború utáni, 1949-ben megindult felújítási munkák elsősorban dr. Nádasi Mihály nevéhez fűződnek. Pótolták, illetve fokozatosan újakkal cserélték le az elpusztult vagy túl idős, sérült növényeket, s közben természetesen új fajokkal is gazdagodott a kert. 1963-ban új öntözőberendezés épült, amely igényesebb növények behozatalára is alkalmat adott. Újjáépítették és kibővítették a sziklakertet, ezzel az évelő dísznövények száma is gyarapodott. A felső területrész 1969-ben átmenetileg mintegy fél hektárral csökkent, a Központi Kollégium és sportlétesítmények megépítése miatt. Később az építkezés befejeztével a felvonulási területet újra dendrológiai gyűjteménnyé alakították.

Az Alsó Kert kialakítása

Az Alsó Kert eredetileg a tanintézet kertészeti telepe volt, üvegházakkal és szabadföldi haszonnövények ültetvényeivel.

A II. világháború után három fokozatban alakult arborétummá, ahogyan az egyetemmé fejlődött tanintézet újabb területekkel bővült, tangazdasága pedig a városon kívülre költözött.

1. Legidősebb az ’A’ és ’G’ épületek által határolt területrész, ahol a növények többségét dr. Ormos Imre tervei alapján az 1950-es és a 1960-as években telepítették.
2. Fiatalabb a ’K’ épületet körülvevő rész, amely az épület felépítését követően 1969 óta arborétum.
3. Legfiatalabb a legnyugatibb, Szüret utca menti keskeny területsáv (1974-től).

Az arborétum vezetését 1974-től 2012-ig dr. Schmidt Gábor vette át. Ebben az időszakban a kert 1,5 ha-ral, fásszárú növényanyaga 2011-ig mintegy 800, azt követően pedig egy európai uniós pályázatnak köszönhetően további 300 taxonnal bővült. A Felső Kertben (a 100 éves fennállás évfordulóján) 100 nárcisz- és 100 tulipánfajtát magába foglaló hagymásgyűjtemény létesült. 1994-ben megépült a trópusi-szubtrópusi gyűjteménynek helyet adó alsó üvegház, 1997-ben pedig a kerti tó.

Az alsó területek létesítése során az eddigi telepítési rendszer némely hátrányát is igyekeztek korrigálni. Az eredeti, szigorú növény-rendszertani elosztásnál ugyanis rokonsági alapon teljesen eltérő igényű növények is egy helyre kerültek. Érthető, hogy így a környezet nem mindegyiküknek felelt meg, s részben ez is okozta a növényanyag elszegényedését. Például egyes fenyők, amelyeket a Felső Kertben viszonylag száraz területekre telepítettek, kezdetben jól fejlődtek, később viszont sokuk pusztulásnak indult. Az Alsó Kertben a telepítések ezért elsősorban már a növények igényeinek figyelembevételével történtek, azonban úgy, hogy a hasonló fajok, fajták a lehető legközelebb legyenek egymáshoz. Ezáltal tematikus gyűjtemények jöttek létre: így keletkezett például a mediterrán gyűjtemény, az árnyékkedvelő növények, a virágos díszfák, ill. a lombszíneződéssel díszítő fajok, fajták gyűjteménye.

A növényrendszertani szemlélettől való eltérés az esztétikus, parkszerű elrendezésre is tágabb lehetőséget nyújt, ezt az elvet követjük ma is. Egy másik törekvés, hogy minden növényféleségből legalább kettő legyen – „tartaléknak” – ha valamelyik példány elpusztulna. Az arborétum jelenlegi gyűjteménye közel 1960-féle díszfát, díszcserjét, 240 fajta hagymás-gumós virágot és mintegy 300-féle egyéb évelő dísznövényt számlál.