Üzemi (BSc) / Szakmai (MSc) gyakorlat

Üzemi (BSc) / Szakmai (MSc) gyakorlat

Utolsó frissítés: 2025 szeptember 07.

Üzemi (BSc) és szakmai (MSc) gyakorlattal kapcsolatos általános információk

Az üzemi (BSc) és a szakmai (MSc) gyakorlat (továbbiakban gyakorlat) a felsőoktatási képzésnek azon kötelezően teljesítendő része, amely a felsőoktatási szakképzés, az alapképzés (BSc), a mesterképzés (MSc) képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott időtartamban a szakképzettségnek megfelelő munkahelyen és munkakörben lehetőséget nyújt a megszerzett tudás és a gyakorlati készségek együttes alkalmazására, az elméleti és gyakorlati ismeretek összekapcsolására, a munkahely és munkafolyamatok megismerésére, a szakmai kompetenciák gyakorlására.

A gyakorlatra az adott szak mintatantervében meghatározott félévben kerül sor. A gyakorlati félév alatt más tantárgyakat csak vizsga (CV) teljesítése céljából vehet fel a hallgató (maximum három CV kurzus).

A gyakorlat pontos időpontja az aktuális tanévre érvényes időbeosztásban van feltüntetve (ITT).

A gyakorlat alapvetően az alábbi típusú helyszíneken teljesíthető:

  • az Egyetem (Intézet/Campus) által felajánlott gyakorlati helyeken;
  • a hallgató által javasolt és az Egyetem (Intézet) által engedélyezett gyakorlati helyen.

A gyakorlat alatti kötelezettségek

A hallgató a gyakorlat alatt a fogadóhely szakembereinek felügyelete és irányítása mellett dolgozik. A munkakezdésre és befejezésre a vállalati munkarend előírásai az irányadók, de a hallgató heti munkaideje nem haladhatja meg a 40 órát. A hallgató munkaideje legfeljebb napi 8 óra, heti 40 óra, melyből elengedni csak különösen indokolt esetben lehet heti maximum 4 órát. A hallgató köteles a hatályos vállalati baleset- és munkavédelmi szabályokat betartani. A Hallgató munkáját, a gyakorlat teljesítését a gyakorlat ideje alatt az Egyetem (a képzést/specializációt gesztoráló Intézet) kijelölt oktatója (illetékes felelőse) ellenőrizheti.

A hallgatói munkaszerződés/megállapodás/tagsági megállapodás és a munkavégzés díjazása (forrás: hatályos MATE gyakorlati együttműködési megállapodás 4. pont.)

a)         A szakmai gyakorlatra kötelezett hallgató az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, a szakmai gyakorlóhellyel kötött hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát, amelynek kötelező tartalmi elemeit a Korm. rendelet 18. §-a határozza meg. A hallgatói munkaszerződés alapján munkát végző hallgató foglalkoztatására a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. számú törvény (továbbiakban: Munka törvénykönyve) rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell, figyelemmel a hatályos TB- és adójogszabályok által meghatározott eltérő szabályokra (a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény 17. § (2) bekezdés b) pontja, és a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény 5. § (1) bekezdés eb) pontja).

b)         Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a hallgatót díjazás illetheti, illetve a gyakorlatigényes szak szakmai gyakorlatának ideje alatt, valamint a duális képzés képzési ideje alatt díjazás illeti meg, amelynek mértéke legalább az Nftv. 44. § (3) bekezdés a) pontja szerint meghatározott minimális hallgatói munkadíj. A díjazás havi mértéke legalább a kötelező legkisebb bruttó munkabér (minimálbér) 65%-a. A hallgatói munkadíjat a hallgató számára az Együttműködő Partner fizeti meg azzal, hogy az Nftv. 44. § (3) bekezdés a) pontja szerinti minimális hallgatói munkadíj jogszabályi változását köteles követni. Az Nftv. 85. § (3) bekezdés értelmében gyakorlatigényes szaknak minősül a képzési és kimeneti követelményei alapján legalább hat hétig tartó szakmai gyakorlatot is tartalmazó szak.

c)         Az Nftv. 44. § (3a) bekezdése alapján a szakmai gyakorlatra költségvetési szervnél és közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménynél hallgatói munkaszerződés és díjazás nélkül is sor kerülhet. A gyakorlati képzésben részt vevő hallgatóval e tevékenységére tekintettel a Korm. rendelet 18/B. §-a szerinti tartalmú megállapodást kell kötni. A hallgatót ebben az esetben is megilletik mindazon jogok, amelyeket a Munka törvénykönyve biztosít a munkavállalók részére.

d)         Az Nftv. 44. § (3b) bekezdése szerint azon munkáltatónál végzett szakmai gyakorlat esetén, amelynél a hallgató foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll, hallgatói munkaszerződést nem szükséges kötni.

e)         Iskolaszövetkezet útján megszervezett gyakorlati képzés esetén a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény (a továbbiakban: Szövetkezeti törvény) 7. § (6a) és (7) bekezdései, valamint 10/B. §-a alapján nappali tagozatos hallgatónak lehetősége van a szakmai gyakorlatot az Nftv. 44. § (1) bekezdése szerinti hallgatói munkaszerződésre vonatkozó szabályoktól eltérően a Szövetkezeti törvény 10/B. § (2) bekezdése szerinti külső szolgáltatásra vonatkozó tagsági megállapodás alapján is ellátni. Az iskolaszövetkezet útján megszervezett szakmai gyakorlat esetén a szakmai gyakorlatot az iskolaszövetkezet igazolhatja.

Munkatapasztalat beszámítás (Tanulmányi és Vizsgaszabályzat [TVSZ] 38. § (4) bekezdése)

A képzéshez tartozó gyakorlat munkatapasztalat beszámításával is teljesíthető. A korábbi munkatapasztalat beszámítását az Intézet Tanulmányi és Kreditátviteli Bizottságánál kell kezdeményezni.

Munkatapasztalatként csak a képzésnek megfelelő területen végzett munkavégzés számítható be, amennyiben a munkavégzés időtartama az elvégzett munkaórák tekintetében legalább olyan hosszúságú, mint a képzés tanterve szerinti gyakorlat.

Az intézeti Tanulmányi és Kreditátviteli Bizottság a munkatapasztalat gyakorlatként történő beszámítására irányuló kérelem esetén kikérheti a szakfelelős / szakirányfelelős / szakmai modulfelelős / specializációfelelős véleményét, továbbá a hallgatótól további adatszolgáltatást kérhet.

A kérvények benyújtására ONLINE (elektronikus) módon, az erre előre meghatározott időszakban van lehetőség az adott félév során (félév elején). Benyújtás módja a NEPTUN TR rendszeren belül a mintatanterv „Tárgyak/Tárgyhoz kapcsolódó kérvények felülete felől indítható kérelmek” felületen keresztül ONLINE (elektronikus) módon történik.

További információk az Oktatási Igazgatóság (továbbiakban OIG) honlapján (ITT) érhetőek el.

A gyakorlathoz kapcsolódó, további részletes információkat tartalmazó egyetemi szabályzatok és hivatalos információs oldal:

  • Hallgatói Követelményrendszer, III.1. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (2025.07.21.) 1. sz. melléklet Szakmai Gyakorlati Szabályzat (2025.08.01.) (felmenő rendszerben érvényes),
  • 23/2023 (VIII.28.) számú rektori utasítás: összefüggő szakmai gyakorlatok általános útmutatója kiadásáról.
  • A MATE Oktatási Igazgatóság (továbbiakban OIG) gyakorlattal kapcsolatos oldala (ITT).

Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet

Az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetben az alábbi alap- és mesterképzésekhez kapcsolódik gyakorlati kötelezettség:

  • Biomérnök alapképzési szak (BSc),
  • Élelmiszermérnök alapképzési szak (BSc),
  • Élelmiszermérnök mesterképzési szak (MSc),
  • Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök mesterképzési szak (MSc),
  • Szesz- és erjedésipari mérnöki mesterképzési szak (MSc).

Alapképzések (BSc)

A Biomérnöki alapképzési szakon (BSc) nappali munkarendben min. 4 hetes (min. 160 órás) összefüggő gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, a gyakorlatot a 6. félév után a nyár folyamán kell teljesíteni.

Az Élelmiszermérnöki alapképzési szakon (BSc) nappali munkarendben összefüggő min. 14 hetes (min. 560 órás), levelező munkarendben összefüggő min. 5 hetes (min. 200 órás) gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlaton csak az a hallgató vehet részt, aki a 6. félév lezárásakor minimum 120 kredittel rendelkezik. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, nappali munkarend esetében a gyakorlatot a 6. félév után a nyár folyamán és kora ősszel kell teljesíteni.

A gyakorlat letölthető egy vagy max. két fogadóhelyen is, de ebben a speciális esetben különösen javasolt a 6 hét + 8 hét gyakorlati idő felosztás. Természetesen ebben az esetben minkét gyakorlati időszakra érvényes hallgatói munkaszerződést kell kötni a hallgató és az Együttműködő Partner, valamint külön-külön Együttműködési Megállapodást (és/vagy annak 1. sz. mellékletét) kell kötni az Egyetem (Intézet) és az Együttműködő Partner között. Ha és amennyiben a hallgató nem egy, hanem két helyen tölti a kötelező gyakorlati idejét, akkor a gyakorlati beszámolónak (írásos és szóbeli) mindkét gyakorlati tevékenységre ki kell hogy térjen.

Az ELTUD189N Üzemi gyakorlati kurzushoz (BSc) tartozó NEPTUN TR-ből letölthető részletes követelményrendszer (2025/2026 őszi félév) (20250829).

Az ELTUD189L Üzemi gyakorlati kurzushoz (BSc) tartozó NEPTUN TR-ből letölthető részletes követelményrendszer (2025/2026 őszi félév) (20250829).

Mesterképzések (MSc)

Az Élelmiszermérnöki mesterképzési szakon (MSc) összefüggő min. 4 hetes (min. 160 órás) gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, a gyakorlatot a nyár folyamán kell teljesíteni.

Az Élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnöki mesterképzési szakon (MSc) összefüggő min. 4 hetes (min. 160 órás)  gyakorlat teljesítése kötelező. A gyakorlatok előkészítése a tavaszi félév során történik, a gyakorlatot a nyár folyamán kell teljesíteni.

A Szesz- és erjedésipari mérnöki mesterképzési szakon (MSc) összefüggő min. 5 hetes (min. 200 órás) gyakorlat teljesítése kötelező.

Az ELTUD160N Szakmai gyakorlati kurzushoz (MSc) tartozó NEPTUN TR-ből letölthető részletes követelményrendszer (2025/2026 őszi félév) (20250829).

Az ELTUD160L Szakmai gyakorlati kurzushoz (BSc) tartozó NEPTUN TR-ből letölthető részletes követelményrendszer (2025/2026 őszi félév) (20250829).

 

Kiegészítésként, az alábbi közös feltételek és információk érvényesek minden alap- (BSc) és mesterképzési (MSc) területen folytatott üzemi (BSc) / szakmai (MSc) gyakorlatra:

Az intézeti Gyakorlati Oktatási Bizottság (GyOB) tagjai (szaktechnológia [BSc] és szakirány [MSc] szerinti Tanszéki Gyakorlati Felelősök) segítik az érintett hallgatók gyakorlati helyhez jutását, a gyakorlat szervezésével és adminisztrációjával kapcsolatos feladatok elvégzését.

A gyakorlatok elfogadásához és elismeréséhez szükséges írásos üzemi (laboratóriumi) feladat (gyakorlati beszámoló) készítése, melyet a hallgató szóban is köteles egy értékelő bizottság előtt ismertetni. Az írásbeli beszámoló benyújtási határidejét az intézeti Gyakorlati Oktatási Bizottság az egyetemi félévi időbeosztás vonatkozó előírásai alapján határozza meg.

A szóbeli beszámolók időpontjáról és módjáról a tanszéki gyakorlati felelős kollégák tájékoztatják a hallgatókat, valamint ezen időpontok az intézet gyakorlati honlapján (https://elelmiszertudomany.uni-mate.hu/szakmai-gyakorlat ) a további releváns információkkal együtt is közzétételre kerülnek.

A Hallgató a gyakorlata teljesítését az írásbeli beszámolója és a gyakorlat teljesítését igazoló céges aláírt eredeti Igazolás és értékelés c. dokumentum határidőre történő leadásával (írásban és elektronikus úton a MATE e-learning rendszeren keresztül is) igazolja az Intézet felé. Az előbbi követelmények hiánytalan teljesítése a az üzemi / szakmai gyakorlati kurzus aláírása megszerzésének feltétele.

A Hallgató kizárólag a képzéséhez és a tantárgyi követelményekhez illeszkedő belföldi és külföldi gyakorlóhelyen teljesítheti szakmai gyakorlatát. Az Egyetem által szervezett külföldi szakmai gyakorlat vonatkozásában a Szakmai Gyakorlati Szabályzat mellett a Részképzési Szabályzat rendelkezései az irányadók.

Az üzemi (BSc) és szakmai (MSc) gyakorlatok szervezésével kapcsolatos egyszerűsített  (tájékoztató jellegű) eljárásrend:

  • A szakot gesztoráló Intézet (pl. MATE-ÉTTI) honlapján (https://elelmiszertudomany.uni-mate.hu/szakmai-gyakorlat ) az üzemi / szakmai gyakorlóhelyek ajánlott listája a gyakorlatot megelőző félév szorgalmi időszak kezdetéig közzétételre kerül.
  • Az aktuális félév elején az Intézet a választott szaktechnológia (BSc) vagy szakirány (MSc) szerinti Tanszéki Gyakorlati Felelős (az intézeti Gyakorlati Oktatási Bizottság [GyOB] tagja), vagy az intézeti gyakorlati honlap, vagy a Tantárgyi Felelős által tájékoztatja a Hallgatót az üzemi (BSc, ELTUD189N/L) vagy a szakmai (MSc, ELTU160N/L) gyakorlatról, az azzal kapcsolatos teendőkről és határidőkről.
  • Ha a Hallgató (Tanszéki Gyakorlati Felelőssel történő egyeztetés alapján) kiválasztja a tervezett üzemi / szakmai gyakorlata helyét, az Intézet (t.i. a Tanszéki Gyakorlati Felelős) felveszi a kapcsolatot / segít a kapcsolatfelvételben az Együttműködő Partnerrel (Üzemi/Szakmai Gyakorlati Hely). A Hallgató és a Gyakorlati Hely egyetértése esetén az Együttműködési megállapodás és/vagy annak 1.sz. melléklete véglegesítésre és együttműködő partneri aláírásra kerül min. 3 db eredeti példányban.
  • Az így aláírt dokumentum(ok) postai (vagy egyéb úton) jutnak el a Tanszéki Gyakorlati Felelős (t.i. az Intézet) részére. A továbbiakban a Tanszéki Ügyintéző és/vagy Tanszéki Gyakorlati Felelős GyOB-tag juttatja el ezeket szakmai ellenjegyzésre az Intézet vezetőjéhez, azaz az Intézetigazgatóhoz.
  • Az Együttműködési megállapodás és/vagy annak 1.sz. melléklete aláíratását a Budai Campus Főigazgatójával a Budai Campus DGyKO felelőse (Bálintné Zuba Marianna) rendezi. Egyben ő iktatja ezen dokumentumokat, valamint postai úton megküldi a(z) Üzemi/Szakmai Gyakorlati Helynek (Együttműködő Partnernek), valamint ő végzi a hivatalos adatszolgáltatást az OIG- DGyKO-nak Gödöllőre.
  • A Hallgató saját forrásból, azaz egyéni jelentkezés útján is választhat gyakorlati helyet, ha és amennyiben a Hallgató az érdeklődési körét, szakmai elvárásait, a szakmai gyakorlóhely földrajzi elhelyezkedését tekintve az Intézet rendelkezésére álló gyakorlati helyekhez képest számára megfelelőbbet találA Hallgató kötelessége és felelőssége is az általa választott gyakorlóhellyel történő kapcsolatfelvételben történő aktív részvétel, adatszolgáltatás az érintett Tanszéki Gyakorlati Felelős részére.  Ezekben az adminisztratív és szervezési feladatokban is számíthat a választott szaktechnológia (BSc) vagy szakirány (MSc) szerinti Tanszéki Gyakorlati Felelős hathatós iránymutatására, szakértő segítségére és aktív közreműködésére. Ebben a speciális esetben a Hallgató az általa szervezett gyakorlati hely elfogadása-értékelése ügyében az ún. „Szakfelelősi befogadó nyilatkozat új üzemi / szakmai gyakorlati hely elfogadásához” c. kérelem formájában köteles a szakfelelős, specializációval rendelkező képzés esetén a specializációfelelős előzetes hozzájárulását kérni. A gyakorlat további szervezése csak az elfogadott szakfelelősi / specializációval rendelkező képzés esetén a specializációfelelősi hozzájárulás birtokában folytatódhat.
  • Az engedélyezett gyakorlóhely adatait az ÉTTI hallgatói esetében a Budai Campus OIG-DGyKO Iroda munkatársa rögzíti a NEPTUN TR-ben, az együttműködési megállapodás és/vagy annak 1. sz. melléklete aláírását követően.
  • A szerződési dokumentumokat intézeti ellenőrzést követően az Intézet (Tanszéki Gyakorlati Felelős) juttatja el a Budai Campus OIG-DGyKO Irodába, lehetőleg legkésőbb a gyakorlat megkezdése előtt 2 héttel. A dokumentumok ellenőrzését és aláírásra való előkészítését az OIG-DGyKO Iroda végzi. A Budai Campus OIG-DGyKO Iroda felelőse Bálintné Zuba Marianna, aki ezen dokumentumokat adminisztrálja, iktatja , valamint egy eredeti példányban postai úton megküldi a(z) Üzemi / Szakmai Gyakorlati Helynek (Együttműködő Partner). Egyben ő végzi a hivatalos adatszolgáltatást is a DGyKO-nak Gödöllőre. A Budai Campuson az Egyetem részéről az együttműködési megállapodásokat és azok 1. sz. mellékletét a campus igazgató írta alá, azonban a 2025. augusztus 1-étől hatályos új egyetemi Szakmai Gyakorlati Szabályzat alapján ezen dokumentumok egyetemi aláírója az OIG-DGyKO vezetője. A dokumentumok intézeti szakmai ellenjegyzője pedig az Intézetigazgató.
  • A gyakorlat kizárólag akkor kezdhető meg, ha a Hallgató gyakorlatához kapcsolódó dokumentumok az előírásoknak megfelelően, hiánytalanul elkészültek és aláírásra kerültek, a gyakorlati hely, illetve időszak engedélyezésre került, valamint a gyakorlat megkezdéséhez szükséges tanulmányi előfeltételeknek a Hallgató eleget tett. A Hallgatónak a NEPTUN TR-ben a félév tantárgyfelvételi időszakában fel kell vennie az üzemi / szakmai gyakorlatra vonatkozó tantárgyat.
  • Az üzemi / szakmai gyakorlat teljesítése után a Hallgató határidőre leadja a gyakorlatot lezáró dokumentációját, azaz a papír alapú (nyomtatott) Gyakorlati Beszámolóját, valamint az „Igazolás és értékelés” c. dokumentum eredeti (céges aláírt és lepecsételt) példányát (t.i. az üzemi / szakmai gyakorlat teljesítésigazolása és a gyakorlati hely általi értékelése) a Tanszéki Gyakorlati Felelősnek. A szakmai gyakorlóhely az értékelését eredeti példányban a Hallgatónak adja át.
  • Kiegészítésképpen, a Hallgató az előbb nevezett dokumentumokat elektronikus formában is fel kell töltse az üzemi / szakmai gyakorlati kurzushoz az adott félévhez tartozó MATE e-learning kurzusoldalra (ezzel is igazolva a gyakorlat teljesítését).Az előbbiekben részletezett lépésekkel a Hallgató teljesíti az adott félévben az általa felvett üzemi / szakmai gyakorlati kurzus aláírásszerzéséhez előírt feltételeket. Az előbbiek hiányában félévi aláírás nem adható.
  • A Gyakorlati beszámolót és az „Igazolás és értékelés” c. dokumentumokat az Intézet (Tanszéki Gyakorlati Felelős GyOB-tag) papíralapon is megőrzi együtt a szóbeli gyakorlati beszámoló bizottsági jegyzőkönyvével .
  • A gyakorlati beszámolót és a gyakorlat teljesítését a szakra vonatkozóan a szakfelelős / szakkoordinátor / specializációfelelős vagy kurzusoktató / tárgyfelelős / gyakorlatvezető értékeli az adott szakmai gyakorlati tantárgy követelményrendszerében előírtak szerint. Az értékelésben a szakmai mentor vagy szakmai gyakorlatvezető által adott értékelést, illetve a szakmai gyakorlóhelyi igazoláson rögzített értékelést is figyelembe kell venni.
  • A Hallgató a vele előre egyeztetett időpontban egy értékelő bizottság előtt megtartott sikeres (legalább elégséges értékelésű) szóbeli gyakorlati beszámolója után az Intézet ("Neptun TR vastagkliens"-hozzáféréssel rendelkező kollégája) felviszi a Neptun TR-be a Hallgató üzemi / szakmai gyakorlati érdemjegyét, valamint az üzemi / szakmai gyakorlat és a gyakorlati hely  szükséges adatait.
  • Az Intézet (GyOB-elnök) továbbítja az üzemi / szakmai gyakorlati helyeinek aktualizált listáját a Budai Campus OIG-DGyKO Iroda felelősének.
  • Felhívjuk az érintettek szíves figyelmét arra, hogy a MATE Szenátusa 2025. július 31-én hozott 141/2025 (VII.31.) számú határozatával elfogadta az új Szakmai Gyakorlati Szabályzatát, ami 2025. augusztus 1-én lép hatályba (megtalálható ezen oldalon a letölthető dokumentumok között).

Egyúttal a korábbi, azaz a Szenátus által a 2021. február 1-én elfogadott és a 2024. február 17-én módosított Szakmai Gyakorlati Szabályzat hatályát veszti.

Azonban ezen korábbi Szakmai Gyakorlati Szabályzat alapján előkészített vagy (pl. a 2025 nyarán) megkezdett üzemi (BSc) és szakmai (MSc) gyakorlatokat változatlan formában és lebonyolítási rendben kell lezárni.

Az üzemi (BSc) / szakmai (MSc) gyakorlathoz kapcsolódó további információkról a hatályos MATE Szakmai Gyakorlati Szabályzatban; a gyakorlathoz kapcsolódó dokumentumokról, a gyakorlati beszámoló tartalmi és formai követelményeiről, az esetleges munkatapasztalat beszámításáról, stb. az alábbiakban olvashat.

Üzemi (BSc) és szakmai (MSc) gyakorlati beszámolók:

Tisztelt Érintett BSc/MSc-hallgatók! 

A 2025/2026. tanév őszi (I.) félévében az üzemi/szakmai gyakorlati szóbeli beszámoló kötelezettség kapcsán az érintett nappalis és levelezős BSc- / MSc-hallgatóknak személyes jelenléttel történő szóbeli beszámolókat szervezünk.

A beszámolók szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos további információkért, kérjük, keressék az alábbi összesítő táblázatban megadott Tanszéki Gyakorlati Felelős kollégákat!

Ugyancsak, kérjük, hogy minden érintett hallgató vegye fel a kapcsolatot mielőbb a beszámolók szervezését végző tanszéki gyakorlati felelőssel/felelősökkel, akik elérhetőségei a MATE Telefonkönyv: https://telefonkonyv.uni-mate.hu/ oldalról kikereshetők.

Ehhez kapcsolódóan a gyakorlat teljesítéséről szóló írásos gyakorlati beszámoló és gyakorlati hely által hivatalos igazolásként kiadott "Igazolás és értékelés" c. dokumentum az érintett szaktanszéken (Tanszéki Gyakorlati Felelős részére) történő leadási határideje legkésőbb az írásbeli gyakorlati beszámolók leadásának  napja, azaz a 2025/2026 tanév őszi félévében 2025. október 13., hétfő.

Kérjük, hogy ezen dokumentumokat eredetiben és elektronikus formában is juttassák el (PDF) a beszámolót szervező tanszék(ek) gyakorlati felelőse(i) részére (lehetőség szerint az e-learning rendszeren keresztüli feladatleadás formájában is, ehhez azonban kérjék a Tanszéki Gyakorlati Felelősök iránymutatását és segítségét)!

További részletek az alábbi összefoglaló táblázatban olvashatóak. Kérjük, figyeljék a friss információkért ezt az oldalt a továbbiakban is!

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a szóbeli gyakorlati beszámolókat szervező Tanszéki Gyakorlati Felelős(ök) saját hatáskörben szervezi(k) a gyakorlati beszámolókat, így a releváns információ(k) érdekében keressék bátran a képzésük szerinti tanszéki gyakorlati felelősüket!

A BSc szintű üzemi gyakorlati szóbeli beszámolók, valamint az MSc szintű szakmai szóbeli gyakorlati beszámolókra az írott beszámolók leadását követően fog sor kerülni. Erről bővebb tájékoztatót majd az alábbi linkről később letölthető táblázatban találhatnak majd. A táblázat ugyancsak tartalmazni fogja a beszámolók szervezésében aktívan részt vevő tanszéki kollégák nevét is. További részletekért keressék bizalommal a megadott, tanszéki gyakorlati oktatás szervezéséért felelős kollégákat (Tanszéki Gyakorlati Felelős), akik elérhetőségeit megtalálják a MATE telefonkönyvében (https://telefonkonyv.uni-mate.hu/).

A 2025/2026. tanév őszi félév szóbeli gyakorlati beszámolóinak (BSc, MSc) tájékoztató jellegű összesítő táblázata (kis türelmet, szerkesztés alatt !)

A letölthető dokumentumok és nyomtatványok között elérhető lista ugyancsak tartalmazza a beszámolók szervezésében aktívan részt vevő Tanszéki Gyakorlati Felelősök felsorolását, valamint a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet szak- és szakirányfelelőseinek felsorolását is!

Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a következőkre!

A szóbeli (pót)beszámolón történő részvétel feltétele a Neptun rendszerben kiírt üzemi (BSc) / szakmai (MSc) gyakorlati kurzus az érintett Hallgató általi felvétele, továbbá a formai és tartalmi előírásoknak megfelelő írott gyakorlati beszámoló (elektronikus formában is) az érintett tanszéken (Tanszéki Gyakorlati Felelős részére) határidőre történő leadása, együtt az „Igazolás és értékelés” c. dokumentum (eredeti aláírt és nyomtatott verzióban, továbbá elektronikusan - lehetőleg a MATE e-learning rendszeren keresztüli feladatleadás formájában) leadásával !

A szóbeli (pót)beszámolókra történő jelentkezés a beszámoló szervezésért és lebonyolításáért felelős Tanszéki Gyakorlati Felelős  tájékoztatása útján, az üzemi / szakmai gyakorlati kurzushoz tartozó szóbeli beszámoló időpontra történő jelentkezéssel történik, amennyiben a Hallgató határidőre, értékelhető formában és tartalommal hiánymentesen leadta a gyakorlati beszámolóját, valamint a gyakorlat teljesítését igazoló hivatalos „Igazolás és értékelés” c. dokumentumot (ezek egyben az üzemi / szakmai gyakorlati kurzus aláírása megszerzésének feltételei is).

 

FONTOS INFORMÁCIÓK !!!

Egyben tájékoztatom a Hallgatókat, hogy a MATE által elfogadott és hatályos Szervezeti és Működési Szabályzat, III. Hallgatói Követelményrendszer, III. 1. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 1.sz. melléklete, azaz a Szakmai Gyakorlati Szabályzat (2025.08.01.) rendezi az üzemi (BSc) és szakmai (MSc) gyakorlatokkal kapcsolatos kérdéseket, köztük a .korábbi munkatapasztalat üzemi (BSc), vagy szakmai (MSc) gyakorlatként történő beszámítását, együtt a hatályos Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) 38. § (4) bekezdésében foglaltakkal.

A fenti szabályzatban (III.1. TVSz és annak 1.sz. melléklete) megtalálható rendelkezések szerint a MATE-n a releváns munkatapasztalat üzemi / szakmai gyakorlatként történő beszámítását a Neptun Tanulmányi Rendszeren (Neptun TR) keresztül (eljárási díj megtérítésével) ONLINE KELL KÉRVÉNYEZNI. További részletek a letölthető anyagok között megtalálható tájékoztatóban és a MATE Oktatási Igazgatósága által készített aktuális tájékoztatóban (6a. melléklet és 6b melléklet) olvashatóak.

Egyben felhívom a figyelmet arra, hogy és amennyiben az üzemi / szakmai gyakorlati kötelezettségű BSc / MSc-hallgató korábbi munkatapasztalata üzemi / szakmai gyakorlatként történő elfogadása ügyében online, azaz a NEPTUN TR rendszeren keresztül (eljárási díj megfizetésével) a szükséges hivatalos dokumentumokkal alátámasztott és beadott kérelem elfogadásra kerül, akkor a Hallgató még ebben az esetben SEM MENTESÜL az írásos gyakorlati beszámolója elkészítési és annak szóbeli bemutatási kötelezettsége alól! További részletekért forduljanak bizalommal a képzésük szerinti Tanszéki Gyakorlati Felelős(ök)höz!

Dr. Zsom Tamás

egyetemi docens

GyOB-elnök

 

Letölthető MATE-ÉTTI és egyetemi gyakorlati nyomtatványok, szabályzatok:

1a: Üzemi (BSc) / Szakmai (MSc) együttműködési megállapodás és 1. sz. melléklet (Megnyitás után a "Nyomtatási elrendezésre váltva" tölthető ki!) (2025.02.25.)

1b: Üzemi (BSc) / Szakmai (MSc) együttműködési megállapodás 1. sz. melléklete (ÖNÁLLÓ 1. sz. MELLÉKLET) (2025.02.25.)

1c: Üzemi (BSc) / Szakmai (MSc) fogadónyilatkozat (2025.01.30.)

2a: Hallgatói gyakorlati munkaszerződés minta (2025.05.19-től)

2b: Kétnyelvű (magyar+angol) hallgatói gyakorlati munkaszerződés minta (2025.05.19-től)

2c: Hallgatói munkaszerződés minta 6 hétnél rövidebb szakmai gyakorlatra (2025.05.19-től)

3: Angol-magyar együttműködési megállapodás minta (2025.03.27.)

4: Szakfelelősi befogadó nyilatkozat új üzemi /szakmai gyakorlati hely elfogadásához

5: Üzemi (BSc) / szakmai (MSc) gyakorlat teljesítési követelmények  (2025.08.29.)

6a: Tájékoztatás munkatapasztalat üzemi ( BSc) vagy szakmai (MSc) gyakorlatként történő beszámításának rendjéről 2025/2026 őszi félév (online kérvényezés 2025.08.27. és 2025.09.28. között a NEPTUN TR-en keresztül) (2025.08.29.)

6b: MATE Oktatási Igazgatóság által készített tájékoztató anyag az elektronikus kérvényezéssel kapcsolatban 2025/2026. őszi félév (2025.08.29.)

6c: MATE TVSz 9. sz. függelék: Munkatapasztalat beszámításhoz szükséges beszámoló tartalmi és formai követelményei (2025.08.01.)

7: Üzemi (BSc) / szakmai (MSc) gyakorlati beszámoló titkosítása iránti kérelemminta 

8a: Igazolás és értékelés üzemi/szakmai gyakorlat teljesítéséről 

8b: Igazolás és értékelés üzemi/szakmai gyakorlat teljesítéséről (HUN-ENG internship certification-evaluation form)

9: BSc/MSc szakfelelősök , szakirányfelelősök, tanszéki gyakorlati felelősök listája a MATE-ÉTTI-n (2025.08.29.)

10: 14 hetes üzemi gyakorlati (BSc ) tájékoztató az Élelmiszermérnök alapképzési szak (BSc) hallgatói részére (2025.01.30.)

10b 14-hetes üzemi gyakorlati (BSc) tájékoztató az Élelmiszermérnök alapképzési szak (BSc) III. évf. hallgatói részére (2025.03.03.)

11: MATE-ÉTTI üzemi/szakmai gyakorlati helyek (20250213-i állapot)

12. MATE TVsz 1.sz. melléklet  -Szakmai Gyakorlati Szabályzat (2025.08.01.)

13. MATE TVSz 4. sz. függelék – Kérelmezés és kérelemkezelés rendje tanulmányi ügyekben (2025.08.01.)

14. MATE Hallgatói Követelményrendszer – Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (2025.07.21.)

A fenti letölthető anyagok között szereplő és hivatkozott egyetemi szabályzatok mindenkori legfrissebb verziója elérhető a MATE szabályzatai között (Munkatársaknak bejelentkezés után, míg egyéb érdeklődőknek a www.uni-mate.hu oldalon belül az Egyetemünk/Közzétételi kötelezettség oldalon.

Az üzemi / szakmai gyakorlattal kapcsolatos további információ a MATE Egyetem honlapon a Hallgatói élet oldalon a Szakmai gyakorlat tájékoztató oldaláról (https://uni-mate.hu/szakmai-gyakorlat), valamint a MATE Budai Campus oldaláról érhető el!